Riportok a kanadai vadonból

SZAMÁR  VOLT  A   NEVEM. Amikor kamasz koromban a környezetem csúfolni kezdett ezzel, egyáltalán nem örültem neki. Nem mondom, hogy bántott volna, csak úgy voltam vele, mint a Presser és Stohl, akik szájukat vonogatva tudomásul vették, hogy ők ezentúl a környezetül számára Pici vagy Buci lesz, de belül tudják, hogy semmi közük ehhez a névhez. Szamár lettem hát. (Mellesleg később két színházban is, ahol tag voltam, műsorra került a Szentivánéji, mégsem kaptam meg soha Zuboly szerepét, csak a Thisbét.) „Mert makacs vagy, mint a csacsi”, mondta az iskola udvarán egy nálam pár évvel idősebb fazon, s bár elég magas voltam, de ő még egy fejjel magasabb nálam, és olyan agresszív, mint egy rozsomák. Harmadszor járta a hetediket, és nem értette meg, hogy CSAK  AZT fogadom el valóságnak, amiről valóban meg vagyok győződve, és nem veszem be a süket dumákat, még akkor sem, ha megvernek érte. Az első pofon után megkérdezte, hogy most is kitartok-e a véleményem mellett. És amikor igent mondtam, ismét kaptam egy pofont. De nem ütöttem vissza. A többiek bíztattak, hogy a francba, Szamár, mért nem ütsz vissza! Aztán odajött a legkedvesebb tanárom, Pletikoszity Dénes, és az agresszív rozsomáknak kiosztott két pofon kíséretében pontot tett a helyzet végére (abban a korban még a tanár megverhette a diákot). Aztán odahajolt hozzám, és azt mondta halkan: hogy ha az életben nem szegezek szembe erőt a durvasággal, mindig verés lesz a vége. Mert így működik az evolúció. Megfogadtam Dénes tanácsát (akivel felnőtt koromban jó barátságba keveredtem), és többé nem hagytam magam megverni – visszaütöttem. Többé már nem is hívott engem senki Szamárnak. És a véleményem mellet kitartok azóta is, még ha mindkét politikai oldal; minden szakma minden megalkuvó tagja, és és minden civilizáció kitaszít is magából.

Aztán amikor nyolc évvel ezelőtt Ruttkay Andi (Laura kolléganőm nővére) rám ragasztotta a Nomád nevet, úgy éreztem: levetettem az eddigi jelmezemet, ledobtam magamról a szamárbőrből készült álcaruhámat, és ettől a pillanattól kezdve beavattam a környezetemet a valódi identitásomba.  Megleltem az identitás nélküli identitásomat: hogy mindig elvágyódtam oda, ahol nem vagyok, és amikor már ott vagyok – elindulok oda, ahol majd leszek. nfl

AZ  ÍRÁS  MESTERSÉGÉT meg kell tanulni, de megtanítani senki sem tudja. Akkor kezd az ember íróvá lenni, amikor ezt megérti. (C. R. Zafón, Lelkek Labirintusa, 792. oldal)

LATINOVITS az életét alig negyvenhat évesen, öngyilkossággal fejezte be. A gyilkosság ugye, erőszakos bűncselekmény a meggyilkolt személy rovására. Akkor az öngyilkosság? Bűncselekmény azok rovására, akik életben maradtak! Amikor ez a vad istenség elrepült a mindenség kozmoszába, sokan dühbe gurultunk. És a végzetet káromoltuk, pedig tudtuk: az csak a pillanatnyi döntésünk szinonimája. Latinovits egy befejezetlen dal volt, mely ott maradt a sínek mellett, amivel megfosztotta magát attól, hogy életének dalszövegét a végső rímig kövesse. Kutya jelmezben játszotta élete utolsó szerepét az Operettszínházban, négykézláb mászkálva a színpadon. Montenegrói  (kotori)  kalóz őseitől örökölte a keménységet, és az öntvényű szabadságvágyat. (Volt Topolyán egy crna gora-i származású, magyarul sem tudó iskolatársam, LatinoviTY volt a vezetékneve.)

Annak idején gyakran ültem le a H-czkiék asztalához a Bástyában, akik a színészkirály halálának hírére elszántan tervezgették, hogy ők is „öngyik” lesznek. Egyfolytában az öngyilkosságról ábrándoztak, talán hogy ezzel érjék utol a nemlétbe szökött Latinovitsot. Azoknak a színésznövendékeknek az öngyilkosság egy szerep volt, amit ki-ki magának írt meg. Belebújtak a figura bőrébe, fejben gondosan megrendeztek mindent: hol fogják megtalálni, hogyan reagálnak, sikoltanak-e vagy csak némán elsápadnak. De azt ők is tudták, hogy nincs repríz. Előadás csak egy van, a „bemutató” után már le is kerül műsorról az ember, eltemetik, s hamarosan úgy elfelejtik, mint egy sikertelen előadást.

Márpedig az öngyilkosság a szabad akarat bizonysága. Ha tehetetlen vagy a világgal szemben, és már nem várhatsz változást, és a világon sem tudsz változtatni – változtathatsz magadon, a szabad akarat jegyében. Mert te döntöd el az életed és halálod módját, s annak pillanatát. De egy öngyilkosság – még Latinovitsé sem tudja megváltoztatni a világot, amely letért a vágányáról, és irányítás nélkül dübörög egy vashálózat váltói között, egy olyan híd felé, amit egy hírhedt falum béli polgár, Matuska Szilveszter robbant fel. Zuhanunk mind a nemlétbe. nfl

virágnézet

ÜLÖK  A   CSÍK-ÉR

PARTJÁN

A  VÍZEN  TÜNDÉR-

RÓZSÁK

EZ  AZ   ÉN

VIRÁGNÉZETEM. nfl

HA  NINCS  ÍRNIVALÓM, úgy érzem magam, mint az alkoholista, ha elfogyott a pia – elvonási tünetek: remegek, ideges vagyok. De ha hajnalban, amikor kezd kinyílni a csipám, eszembe jut egy téma, már rúgom le magamról a takarót, s futok a géphez. És megint csak, mint az alkoholista, amikor remegve várja, mikor nyit már ki a kis bolt, úgy állok remegve a gép előtt, és alig tudom kivárni, hogy a vindóz elinduljon. Mint ma is. Arról akarok írni, hogy több ismert és befutott írót kértem meg már, hogy nézzenek bele az éppen készülő regényem aktuális változatába. Egyikük igazgatóm volt jó pár évvel ezelőtt. Neki a színészekről szóló, Botrányos Könyv című regényem nagyjából tetszett, talán a szerkesztés módját nem találta elég rafináltnak. Azonban dicsérte az őszinteségemet, és hogy „mennyire rólam szól a történet.” Tanulságos, hogy amit „rólam szólóként” kiemelt – az éppen hogy VASTAG  FIKCIÓ volt. Tehát néha a kimunkált képzelet erősebb a megtörtént valóságnál. De ő, a krimi regényem egy korai változatába még csak belenézni sem volt hajlandó. Sőt, amikor meglátta, hogy ilyen műfaj  irányában is írogatok, úgy megharagudott rám, hogy azóta sem válaszol a leveleimre. Sznobságnak tartom az ilyen hozzáállást. Pedig az a krimi, életem legnagyobb traumáira épülő legerősebb érzelmi hátterű művem, minden novellám és regényem közül. Mind közül a legutolsó az volt, amikor megnyúztak. Esetleg kígyóvá változtam: kibújtam az addigi (színészi) bőrömből, és új bőrt kellett növesztenem magamon. Író bőrt. Háy János ezt nyilatkozta: „Minden írónak megvan a maga érzelmi defektje, amiből a művek indulati magja fakad. A kérdés, hogy mennyire erős ez a sérelem, hogy az érzelmi magot el tudod-e mozdítani a valóságtól, és más történetek mögé tudod-e pakolni.” Az én legnagyobb sérelmem és traumáim képezik annak a kriminek az érzelmi magját.  Egy másik író példaképem is nemrég elolvasta a krimi regényemet. Persze, szándékom szerint ez a művem csak annyiban krimi, ahogy a Bűn és bűnhődés az; de ez a profi író is a személyes és őszintének tűnő részeket dicsérte, és nem szerette a „kalandos” részeket. 

Jövőre megjelenik a Holdvilágnézet című regényem, ami már a kiadónál van. Ezt egyik írónak sem mutattam meg, tudva azt, hogy az „utazási kalandregény” műfaji meghatározásom máris elriasztotta volna őket. Pedig legalább annyira személyes történet az Afrikától Alaszkáig utazó, és mindenféle szorult helyzetből magát kivágó főhős figurája, mint a többi teremtményem. Az utazás – mindig kaland. Nincs utazás, kaland nélkül. Már az is az, ha lekésed a buszt, és stoppal mész, ott felejted a csomagod, vagy kirabolnak – tehát minden, ami bárkivel, bármikor előfordulhat. Ha úgy vesszük Kerouac Utazás-a is ugyanígy kalandregény, méghozzá milyen jó. De például az címében odüsszeai utazást kínáló Ulysses csak egy helyen játszódik egy júniusi napon – mégis „kalandos.” Nemrég a neten láttam egy Kerouac-al készült archív felvételt, amiben elmondja, hogy az ON  THE  ROAD  című regény csupán fikció, és hat hónap alatt írta, és az is csak legenda, hogy részegen írta volna, de kávét hektószámra itta. És a műsorvezető kérdésére, hogy ha hat hónap alatt készült el a regény, mennyi idő kellett ahhoz, hogy valamelyik kiadó megvegye,  Kerouac fanyar mosollyal az mondta, hogy hét év. Úgyhogy az én kiadatlan regényeim sem kérnek kaját itt a gépemben, várhatnak még, hisz a jó anyag nem romlandó – a rosszért meg nem kár. nfl

A  NYOMORÚSÁG  munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet. (Pál levele a rómaiakhoz, 5. rész)

AZ  EMBERISÉG, a magyar és nem magyar, jobboldali és baloldali, férfi és nő – általában ilyen is, meg olyan is. Például anyagias, tolvaj, zsugori, együgyű, becsapható, hiszékeny, önző, irigy, gyáva, satöbbi. De közben okos, kedves, szeretetreméltó, önzetlen, nagylelkű, satöbbi. Minden nem férhet bele mindenkibe, ezt ne is várjuk el. De Immanuel Kant tézisének megalapozatlansága, sőt helytelensége, miszerint „minden ember magában hordoz egy eleven erkölcsi iránytűt”, valószínűleg azzal igazolható, hogy a maga korában nem találkozhatott a jelen kor politikusaival. Se jobb- se baloldalival. És ugyanígy probléma, a kanti értelemben vett “érdek nélkül tetszik.” Nincs olyan, hogy érdek nélkül tetszik! Mert az ember semmihez sem ragaszkodik olyan hevesen, mint az érdekeihez. Hallgasd meg bármelyik oldal politikusának szónoklatát: „Nekünk az az érdekünk- - -” A nevedben mondja, tehát téged érdekembernek tart. Meg a nevemben is, amit a magam részéről nem azért nehezményezek, mert én kevésbé lennék érdekember, hanem hogy az én nevemben ne nyilatkozzon egyetlen korrupt politikus semmire.  nfl

A  TEGNAP  HAJNALI  JEGYZETEM  utóélete pontosan olyan lett, ahogy az írásom elején megjósoltam, és a szétágazó vélemények, mint egy grafikon, leírják a megosztottságot. Még ha nem is reprezentatívan, hisz az én „ismerős” köröm nem képezi az egész lakosságot, de azt a szándékomat tükrözi, hogy ne egy véleménybúra alatt legyen; nem vagyok egyik oldalon sem, és csakis szimpátia alapaján tartok kapcsolatot, és nem oldalfüggőség szerint. Volt, akinek az egész poszt rendben volt, csak az a szó, hogy „gumilövedék” kiverte a biztosítékot, és úgy reagált rá, mint akinek a pszichiáter kis kalapáccsal a térdére üt, és a beteg idegből rúg. De már ott volt mellette rögtön az ellenkező vélemény, hogy: mit akarok én, amikor óvé nem olyan rossz, mint gyéef volt. Ja, ha így vesszük- - - Egy erős a félreértést is eloszlatnék: nem Vidnyánszyra gondoltam, amikor a külföldről jövő, hatalommal jó fekvő rendezőt említtettem, bár ő is jól fekszik, és a személyes ismeretségünkhöz sem tapadnak jó emlékek, de az ő szakmai teljesítménye kikezdhetetlen. Róla eszembe jut Vidnyánszky barátjának, Hobónak dala: „Nem lehet két hazád.” Jó dal, és ebben legalább voltak tiszta hangok, ami nagy teljesítmény Hobótól, hisz még stúdióban sem tud fölénekelni semmit anélkül, hogy ne lenne minden harmadik sorban hamis hang. A szövegei között vannak jók is, de koránt sem üti meg Bródy, Dusán, vagy a maiak közül Kiss Tibi, vagy Beck Zoli színvonalát. A dal szövegének tartalmi részéhez annyit, hogy anyám soha életében ki nem tette a lábát a szülőfalujából, mégis az elmúlt harminc évben öt állampolgársága volt: jugoszláv, kis-jugoszláv, szerbia-montenegrói, szerb, és nemrég óvé megadta neki a határon túliak magyar állampolgárságát is – mégem érzi úgy, hogy lenne akár egy hazája is, nem hogy kettő. Ugyanezt magamról is elmondhatom azzal, hogy nekem nem hogy nincs két hazám, de egy sem. nfl

HERNÁDI  JUCI  DUZZOG, mert nem szereti a mostani hatalom, s nem látják őt szívesen a propaganda-csatornáikon. Nos, bizonyságául, hogy hajnali jegyzeteim nem a tetszések beteges begyűjtése, hanem a véleményem kényszeres kinyilvánítása, az erről fogant posztom egyik oldalnak sem fog tetszeni, mégis megírom. Sok úja elemet nem fog tartalmazni. Először is azzal bizonyára nem mondok újat, hogy mindegyik hatolom szereti a rájuk szavazókat, de egyik sem szereti az őket savazókat. Előbbinek mindent beígér, aztán persze nem tartja, de savazókat pusztítja. Ennek régebben hathatós megoldása volt Recsk és Gulág, de ezt a módszert, ha mégoly csábító is a mindenkori hatalomnak, ma már rossz szemmel nézi a világ. A hatalom behízelgőn bégető birkákat szereti, akikről sok gyapjút tud lenyírni. A fekete bárányokat pedig – kinyírni! És mivel az évek során a jelenlegi hatom is úgy elbízta magát, mint amelyik hatvankét évvel ezelőtt árulással jutott a csúcsra, a mostaniaknál is kezdjük látni a felderengő három T-t. Tilt, Tűr (bár néha fogát csikorgatva és nehezen), és lelkesen Támogatja a seggnyalóit (színigazgatói székek, új PIM vezetés, satöbbi). Ugyanazt teszi, mint minden korábbi hatalom, csak éppen a hangsúlyok másmilyenek – a mostaniak még nem lövetnek a lakosságra se élessel, se gumival –, de mivel Pröhle Gergely arra vetemedett, hogy Konrádot szerepeltette a PIM-ban, eltávolítja a posztjáról, és egy kezes birkát tesz a helyébe. Meg a székely orvos este, ami mögött nem tudom mi van, de bizonyára valamelyik párthűséges faszfej pályázik az állására. És ide nyomok egy személyes példát is: jó pár évvel ezelőtt megjött külföldről egy kis nyikhaj rendező, s mivel jól feküdt a hatalomnak, máris kapott egy színigazgatói széket. És mielőtt szerződtetett volna egy szerepre, referenciákat kért tőlem. Mire én azzal vívtam ki az ellenszenvét, hogy én is referenciákat kértem róla, mert azon kívül, hogy tudtam, Fidesz-tag, egyéb rendezéséről nem is hallottam. Persze hogy ezek után nem lett harmonikus együttdolgozás. De nem csak ma, úgy a 20. században is sok értelmiségi támogatta a diktátorokat, és később senki nem hányta komolyan a szemükre. Az értelmiség, főleg ebben a magyar hazában nem szokott felelősséget érezni ilyen dolgok miatt. Ez nincs benne a természetében. Őket nyugodtan nevezhetjük prostituáltaknak, annyi csak a különbség, hogy sokkal többet keresnek, mint a négyes út mellett álló kurvák. Ha Juci annak idején a hetihetesben a Medgyessy és Gyéef kormányát ugyanolyan hevesen savazta volna, mint azt megelőzően az első Orbán kormányt, és az azt követő jelenlegit, akkor ma nem lenne gondja, és annak idején én is néztem volna azt a műsort (de ez a legkevésbé sem szempont). Vagy ha Juci, Verebeshez hasonlóan időben kiszáll abból a kínos társaságból, most nem lenne oka panaszra (és legyen mellékes, hogy Verebes nem elvből, hanem számításból szállt ki időben abból a gyomorforgató RTL-es műsorból). És nem csak a mindenkori hatalommal szembeni paranoiám mondatja velem, hogy: egyformán kell utálni minden hatalmat, akkor megóvod magad annak csókjaitól, csápjaitól és gyilkos ölelésétől. De ha csak egyiket utálod, a másiknak pedig vékonybélig benyalsz, akkor  EZ VAN,  JUCI. nfl

NEM  TÖRÖM  MAGAM, hogy felhívjam hajdani színészkollégáim figyelmét arra, hogy még a világon vagyok. Elzártan élek, csak az irodalommal és a könyvekkel tartok kapcsolatot. Ha még színházánál lennék, hamarosan elérném a nyugger kort. Ha még társulatnál lennék, az igazgató (akit mindig az aktuális szarszagú hatalom helyez oda ), a nyugdíjba vonulásom alkalmából kis ünnepséget tartana a színpadon, az asztalon aprósütemény és kóla lenne, és rövid beszédben méltatná az alakításaimat (miután  a titkárnője megsúgná neki, hogy egyáltalán mit is játszottam az elmúlt években).

Ilyen gondolatok járnak a fejemben, és csalnak mosolyt az arcomra. Annak okán is, hogy hamarosan befejezem egy regényem legújabb változatát. nfl

MONTENEGRÓRÓL  SZÓL az  ÉS-ben most megjelent elbeszélésem, melyben egy rég használt hangszeremet, a nosztalgiát szólaltatom meg. A NOSZTALGIÁRÓL  SZÓL  az  ÉS-ben most megjelent elbeszélésem, melyben a rég látott Montenegrót mutatom be. MONTENEGRÓRÓL  SZÓL  az  Élet és irodalomban most megjelent elbeszélésem, melyben egy rég használt hangszeremet, a nosztalgiát szólaltatom meg, és Montenegrót mutatom be. És még így, tovább is variálható. (Keresd ki az Élet és Irodalom honlapját, és elolvashatod az elbeszélésem első oldalát. Aztán, ha kedvet kaptál, vedd meg a lapot. Ez nem a reklám helye. Semmi érdekem nem fűz ehhez.) nfl

Ajánlom figyelmetekbe az egyik legnagyobb 20. századi író, Szobotka Tibor esetét, aki egész írói életművét Szabó Magda árnyékában töltötte. (Még a hülye laptopom is pirossal húzta alá a nevet, hogy nem ismeri.) Ezzel nem minősítem le Szabót, hisz Az ajtó világirodalmi színvonalú regény, és a férjéhez a halála után írt, A maradék Szobotkának is jó, és hogy én a többi „régimódi történetét” nem kedvelem, az legyen magánügy. És még az sem számít, hogy emberként milyen színpadias volt Szabó (nemrég a neten megnéztem Vámos Miklós Lehetetlenében), bár mutat némi összefüggést, hogy akinek ilyen nagy egója van, az nem tűr meg maga mellett másik tehetséget (még ha szerelemmel szereti is, mint ahogy valószínűleg valóban). Ma hajnali rögtönzésem végére teszek egy ezzel kapcsolatos személyeset, hogy amikor nekem egy városban színészként nagyon ment a szekér, akkor anélkül, hogy a szerelmemet, feleségemet és gyermekem anyját elnyomtam volna – ő mégis háttérbe szorult. Pedig megvolt hozza a tehetsége, hogy nagy szerepeket játsszon, mégis árnyékban maradt. Persze annyi különbség biztosan volt, hogy míg Szobotka írói léte nem függött az életkorától, addig egy színésznő alól negyven körül kifogynak a szerepek. Ennyit mára. nfl

F Ő H Ő S. Ez egy tegnap este indult tévéműsor. Pocsék. Ezzel a pár szóval le is írtam mindent, és abba is hagyhatnám a ma hajnali posztomat, ha nem érzenék kényszert arra, hogy mégis folytassam. És családilag érintett is vagyok a műsorvezetővel kapcsolatban, tehát elfogultságot jelentek be, de azt nem tudom letagadni, hogy nagyon ellenszenves szerepbe kényszerítették Apáti Bencét. És ha már a színházi terminus technikusból vették a műsor címét, tisztázzuk a fogalmakat, hogy a „főhős” pozitív tartalmú, de itt csak ellenszenves intrikusokat láttunk, a hősiességnek még csak a látszatával sem. A mindig laza és rokonszenves Apáti összeroppant a műsor súlya alatt, pedig nem egy vaskos anyag ez a műsor, csak egy sima lejárató hecc. És hogy egy hajdan sikeres balettművész mért mászik bele egy ilyen kerti budi masszájába! Mert pár év múlva majd róla ugyanolyan műsort lehet készíteni, mint amit ők most összeállítottak Csintalanról. Persze hogy a célszemély mindig az aktuális hatalom alfelében volt nyelvgyökig. De Apáti most nem ugyanezt teszi? nfl

B A L L A D A. A nagymamám fiatalon megözvegyült. A férjét a tüdővész vitte el, 1932-ben. Ott maradt a nagyi, két pici gyerekkel, huszonöt évesen idegen környezetben.. Aztán a gyerekek felnőttek. Apám megnősült. Aztán az öccse, a nagybátyám is párt akart választani magának. Akkor nagyi érzelmileg megzsarolta: „Hát te is elmész, mind itt hagytok magamra”! Akkor a nagybátyám szakított a szerelmével, és otthon maradt. Soha nem nősült meg. Később a nagyi, annak rendje szerint a szeretőjévé tette a nagybátyámat. A nagybátyám harminchét éves korában végzett magával. A kútba ugrott. Pedig azon a vidéken a férfiak a kötelet választják. A kútba ugrás az asszonyok módszere. nfl

EGY SZÍNÉSZ  HAVEROM azt mondta a tavasszal, hogy minek görcsöltem rá a novellák és regények írására, „amikor abból nincs lóvé” (idézet Tőle), miért nem írok drámát, hisz színpadon töltöttem el az életem nagy részét, és ha átveszi valamelyik színház, pláne ha évekig műsoron tartja, akkor dől a lé. Így kezdődött az a korszakom, hogy véres történeteket kezdtem írni, és kieresztettem azokat az emberek közé. Értem ezen, hogy már azon a héten írtam egy hátborzongató thrillert – dráma formában, és el is küldtem az éppen aktuális drámapályázatra (két hét múlva teszik közzé a nyerteseket). Utána pedig még egyet, szelídebbet. Aztán nemrég egy MÁSIK színész haverom, aki ismeretében volt a fentieknek megkért, küldjem neki neten el ezt a két drámámat. Szeretné elolvasni. Elküldtem, javasolva, hogy nyomtassa ki mindkettőt, mert profi íróktól tudom, hogy minden szöveg másként mutatja meg az értékét képernyőn, és másképp papíron – az utóbbi hátrányára. Ami képernyőn még igaz, annak kinyomtatva néha lebukik a hamissága. És olvasni is könnyebb úgy. Mire ő egy hét múlva azt válaszolta, hogy elolvasta, és szakmailag magasra értékeli, de: mindkét darab „rólam szól”. Mire én azt válaszoltam neki, hogy:  Minden írásmű a szerzőjéről IS szól, így hát ez a két dráma  rólam IS szól.  Úgy mondanám, hogy mindkettőben BENNE VAGYOK. Mégpedig elég erősen. Ahogy a színész is benne van minden szerepében, hisz ha téged (írtam neki) néz valaki a színpadon, akkor TÉGED lát, és hiába mondod Te odafönt, hogy „Színház az egész világ”, vagy, hogy „Lenni, vagy nem lenni” azt akkor is azt Te mondod, tehát ezek a mondatok RÓLAD SZÓLNAK. Amikor te Raszkolnyikovot játszottad (ezzel még nem árultam el, hogy ki az illető; nagyon régen játszotta), akkor a Bűn és bűnhődés rólad szólt, a te vélt, vagy valós bűneidről. Hisz amikor néztem, s te a szereped szerint bemutatkoztál Porfirij vizsgálóbírónak, hogy „Raszkolnyikov vagyok”, én magamban azt mondtam évődve, „dehogy vagy az, hisz te az én X.Y. barátom vagy.” Minden író önmagát is beleviszi a figurákba; saját vérével táplálja a szörnyetegeit, pontosan annyira, ahogy a színész. De nem a saját életemről szól – ez a nagy különbség – nem érzem semmiféle olyan magaslaton magam, ahonnan a mögöttem maradt táj képét akár gyönyörködtetőnek, akár iránymutatónak mondhatnám. Csupán az volt a törekvésem, hogy ha már megadatott nekem ama előny a többi íróval szemben, hogy 35 évig színpadon voltam, akkor a drámáimban belülről is ábrázolom a színház működését, és úgy írom meg, hogy a szereplőim többnyire színpadi emberek legyenek. Ennyi van bennük, belőlem. Ami emléket feltárok, azért tárom fel, hogy rajtuk át próbáljak leereszkedni az emberi szituációk mélyére, abba a mélyen fekvő forró rétegbe, ami már NEM  A  SAJÁTOM, HISZ  ÁTADOM  AZ  OLVASÓKNAK  ÉS  A  NÉZŐKNEK. nfl

PUSZTÁK  NÉPE. Időről-időre újra elolvasom. Ez már negyven éve így van. Semmi érzelmi izé, hisz a dédszüleimmel kihaltak a család földművelői, utána kovács és kertész nagyapák jöttek, és apámmal az első értelmiségim, már amennyiben ő az volt, hisz ahhoz nem csak az kell, hogy az emberi írjon és olvasson, hanem a szuverén gondolkodásmód is, és apám ennek nem mindig volt birtokában. De ha ilyen szigorúan vesszük, a mai világban ki az értelmiségi. (Illyés az volt-e?, amikor ott ült Kádár ebédlőasztalánál).  A szerzőről is mindig változik a képem, de ezt nem engedem összekeveredni a mű értékével. Tetszik a mű száraz hangja, semmi nosztalgia a gyerekkori puszta iránt. Szeretem a száraz hangú írókat: Flaubert mindig a BTK-t olvasta írás előtt, hogy ráhangolódjon a száraz írásmódra.

Minden újraolvasáskor más rétegébe enged belepillantani. Korábban még nem vettem észre, hogy Illyés mennyire meg akart felelni a kor elvárásinak: időnként „beszólogat” az arisztokráciának. 1967-ben jelent meg (Széchenyi Zsigmond halálának évében), és még benne voltak Illyés a tollában a régi rákosista reflexek, hogy a grófok kizsákmányolók, hülyék, meg minden. Ahogy bizonyos akkori operettekben is: a hülye, raccsoló gróf (hajdan kikaptam egyet a Marica grófnőben, Móric gróf szerepét). De egyúttal bizonyos nézetét a mai, Orbánista korra is rá lehet húzni, hisz a mű elején erősen „türköl”, értem ezen, hogy utal a TÜRK származásra, a magyarok ELSŐ bejövetelét Attilához köti (!), és finoman leszólja az „ugor”-hoz hozzá ugrasztott (sőt elé helyezett) finn nyelvi rokonságot.

Szociográfia, de annál kicsit regényesebb. Érdemes elolvasni. Én tízévenként szoktam, és mindig más arcát mutatja. nfl

GYANAKVÓVÁ  TESZ, ha valaki túl sokat beszél a „gyökereiről”, főleg mielőtt gyümölcseit mutatná. (Illyés Gyula, Puszták népe, 16. oldal) És még egy rövid idézet, szintén tőle, ugyanabból a szocio-regényből, amiben szinte a szocializmus képletét fogalmazza meg: „A közös, amelyből mindenki nyalábol, mielőtt meggondolatlan pazarlással a magáéhoz nyúlna.” (31. oldal)

Most ezt olvasom, a Puszták népét, immár sokadikra – nomádoknak kötelező olvasmány – majd máskor  részletesebben beszámolok erről. nfl

A  SZENVEDÉLYBETEGEK,  túlontúl érzékenyek. Ma hajnali józanságomban elolvastam a Hajnali részegséget.  „Elmondanám neked, ha nem unnád”, hogy az ilyen szerek menekülési útvonalat kínálnak nekik, hogy ne kelljen elviselniük a világ mocskát. De aki egyszer elindul ezen az úton, az mindent elveszít, mert nem akarja magával cipelni a múltját, ami emlékezetné őt arra, hogy mi is volt az, amit ő annyira eszményített, és hogy ez az eszmény milyen hamis volt. Aki nem hajlamos a szenvedélybetegségekre, abban van valami mély cinizmus és pragmatizmus, ami képessé teszi őt arra, hogy elviselje a fonákságokat. Az alkohollal és a drogokkal viszont az ember visszarepülhet a boldog múltba, amikor még minden renden volt körülötte. A jelenbe vásárolja a múltat, s elhiteti vele, hogy semmi nem múlt el, és akár az a múlt még vissza is jöhet. Ami persze kapitális hazugság, és ezt az alkoholista és a narkós is tudja, de ez az ismeret semmit nem von le a szerek élvezeti értékéből. Kosztolányi a Hajnali részegség elején azt írja: „Meg más egyéb is.” Mi lehet az? Találgassunk, biztos nem csak a 40 cigaretta, meg a „fekete, minden”. Persze hogy fekete minden. Arra kellenek a szerek – a világ mocskának kifehérítésére. De például az Édes Annában előforduló „drogista” szó egész szelíd dolgot jelent, semmi trip, hanem azt ma drogériának mondjuk.

Sokszor látni az utcán részeget, bele köt az élő fába – így, szó szerint – a fákkal perlekedik, és még a szélmalmokkal is perlekednének, ha még lenne olyan. Ilyen figura volt például Á. Áron, aki a villamos alá lökte az idős nénit. Ezek a Cervantes-i fantaszták többnyire kaptak a világtól valami vélt vagy valós sebet, és azt folyton „elvakarják”, de az un. „egészséges” emberektől eltérően képtelenek elviselni, hogy a világ ilyen, és vállat vonva menni tovább. Az alkohol és drog, bár nem old meg problémát, sőt mindent elront, de általa egy tiszta, steril, tökéletes világba repül az ember, vissza a fertőzetlen ős-múltba. És amikor kitisztul a feje, akkor jön a lelkiismeret-furdalás. nfl

A  NEMZETI  KULTURÁLIS  ALAP  elutasította a Holdvilágnézet című regényem támogatást – ezt már említettem korábban –, de tegnap ismét felszakadtak a sebek, amikor annak a szerkesztőségnek főszerkesztőjével keveredtem ez ügyben vitába, mely szerkesztőségnek 25 éve állandó külsőse vagyok, a főnökkel pedig örök barátságban. És mivel se hazám se otthonom nem volt soha, és a színtársulatokban is mindig idegennek éreztem, ez a szerkesztőség talán az egyetlen hely volt számomra évtizedekig, ahol barátokra, hozzám hasonló vadászemberekre találtam. Nemrég egy új fotós került a laphoz, s mivel manapság már ritkán járok be, csak a FBról ismerem, és ott láttam az örvendetes hírt, hogy fotókiállítása lesz, aminek igencsak örültem, hisz a látott fotók alapján nagyon tehetségesnek tartottam. De sajnos a meghívóról azt is láttam, hogy az NKA támogatja. Bár ne láttam volna! Mert ez nekem olyan volt, mint a bikának a vörös posztó. Hisz az NKA negyedszázaddal ezelőtt az olajszőkítő emdéef valagából mászott ki az MMA-val együtt, és így végbéli kapcsolata van az örök hatalommal. A soha fel nem növő emberiség magyar példája a megosztottság, urbánus-népies, meg az egyik akadémia mindig el akarja nyomni a másikat – kiszorítani a grundról, mint a vörösingesek a pálutcaiakat. És ismét arra jutottam, hogy jobb is, hogy nem támogatják a könyvem kiadását, hisz ez többnyire a hatalommal való lepackázást jelenti: „egyszer majd kérünk magától valamit”, mondja Virág elvtárs a Tanúba. És undorodom minden hatalomtól, tehát a jelenlegitől is, nem fogadok el a kezükből semmit: farkas vagyok, nem házi eb, amely a gazdája zokniját szagolgatja. Aztán tegnap megnéztem a névsort, az NKA tagjainak listáját, és láttam ott a kálomistagáborokokat, és vigasztalt a gondolat, hogy azok többsége, akik karriert csinálnak egy korrupt világban, maguk is szükségszerűen rongy emberek lesznek. De már nem tudtam átérezni azt a jóleső keserűséget, hogy a regényem szókimondása miatt utasítottak el. Önelemzése során kiderítettem, hogy eleve úgy írtam meg a regényt, hogy felkavarja és provokálja a seggnyalókat, és ha elfogadták volna támogatásra, azt jelentené, hogy semmivel sem vagyok különb a kálomistagáboroknál, meg kurzuskurva Tyereskováknál, és más hasonló prostituáltaknál (utóbbi  Orbánról csinált képsorozatot, hogy nem ég le a pofájáról a bőr).  Ezzel egyáltalán nem azt akarom állítani, hogy ugyanannak a szerkesztőségnek az általam nem ismert, de igen tisztelt tagja lepaktált volna a hatalommal, sőt, ŐSZINTÉN gratulálok neki, hogy ez a szarházi NKA támogatta a fotóművészi kibontakozásában. A regényem pedig attól függetlenül meg fog jelenni, és a jövő évi Könyvhéten dedikálok nektek, amely eseményre már most meghívom minden olvasómat. nfl

A  POLITIKA  MINDENKOR  csak az éhes emberek tülekedése, mely szükségszerűen magán viseli az élet gyarlóságát, s minden rendszer csak azért tör hatalomra, hogy párthíveit állásokba ültesse, de ellenfeleit eltiporja. A korrupció előtte is mindig az volt, amit mások visznek végbe. (Kosztolányi Dezső, Édes Anna, 88. oldal.) A fenti, SZÓ SZERINT IDÉZETT három sor K. D. regényéből, amely teljes terjedelmében először a Nyugat 19. számában jelent meg, 1926. július elsejétől folytatásokban, később könyv formájában is. Minden sorsa érvényes minden időben, a mindenkori hatalomra. És a baloldaliak tévesen hiszik, hogy Orbánra húzható rá; és a jobboldaliak csak dőrén vélik, hogy csak a Gyurcsány dicstelen országlására. Nem. Mindig, mindre. Kivétel nélkül. Az elmúlt hetekben láttuk, hogy az EU vezetése és parlamenti politikus gárdája ugyanolyan, mint bármikor, bármely más korban a politikusok – megvehetők, hazudott elvekre hivatkozva ítélkezők. Semmi nem változik évezredek alatt sem.

Kosztolányi írja a Nyelv és lélek című könyvében (ugyanezt Németh László is megemlíti a Vallomás az írásról című tanulmánykötetében), hogy miután megjelent az Édes Anna, K. levelet kapott egy budapesti ügyvédtől, aki Kosztolányi nem kis ámulatára közölte, hogy a regény megírásával szinte egy időben egy Schmidt Anna nevű cselédlány baltával megölte a gazdasszonyát. Itt nem arról volt szó, hogy a gyilkos valamilyen olvasott minta alapján ölt volna. A kortárs világirodalomban is van példa: Houellebecq a Behódolás című regényében már évekkel korábban megírta a 2016-ban, a párizsi Bataclan-i tömeggyilkosságokat, szinte ugyanúgy, ahogy később megtörtént. Mert az íróknak belső antennájuk van, azzal érzékelik a jövőben bekövetkező tragédiákat. nfl

AZ  EMBER mindig jobbat akar, de mint Moliere Don Juan-jában a Kővendég – megjön hozzá a rossz. És akkor az ember foggal-körömmel ragaszkodik a rosszhoz, mert retteg a még rosszabbtól. nfl

BESZÉLGETÉS   A   KOPORSÓSSAL. Hogyan kerültem oda és mi célból? Ha kitérnék erre, akkor az már novella volna, és az Élet és Irodalomnak küldeném, s nem itt posztolnám el.

Amikor beléptem a műhelyébe, már késő nyári délután volt, a falon ventilátor forgott, lapjai közt behasított a poros fény. Bemutatkoztam. A koporsós egy papír zsebkendővel törölgette homlokáról a verejtéket. Később beszélgettünk. Magányos lehetett – alig akad élőkkel dolga – gondolom azért mesélt önmagáról:

 – Annak idején asztalosnak tanultam. Bútort csináltam finom nyersanyagból, még szantálfából is. De ma már mindenki készet vesz farost lemezből. Finom nyersanyagra rábukkanni is olyan nehéz, mint tisztességes embert találni tekintélyes pozícióban. Ezért álltam át a koporsóra. Abban van jövő. Az embernek előre kell gondolkodnia két lépéssel, mint a sakkban, tudja hogy van.

Olyan tudom-hogy-van-ez sóhajjal felsóhajtottam: ez jó taktika arra, ha a folytatást akarjuk hallani. – És ezt milyen fából?

 – Van, aki a tölgyet preferálja. A diófáról mindenkit lebeszélek.

 – Miért?

 – Nem ismeri a magyar nótát: „diófából nem csinálnak koporsót.”

 – Nem ismerem. Másfajta zenét hallgatok. És mért nem?

 – Mert az gyorsan elkorhad a földben.

 – Nem mindegy odalent, hogy mennyi idő alatt? Egyébként, mennyi idő alatt? A Hamletben azt mondja a sírásó, Yorick sírjánál, hogy kilenc év.

A koporsós jól megnézett magának. Valószínűleg azon töprengett, vajon milyen kapcsolat van közöttem, és ez a mondat között.

 – Lehet, hogy abban így van. Láttam egyszer egy exhumálást. Öt év után ásták ki. – Visszagondol, bólint. – Igen, öt év után. Az már nagyon szét volt esve, pedig gyertyánból csináltam. De, hogy a dió mért rohad el korábban?

 – Kell, hogy legyen rá magyarázat.

 – Mért, a hajnali merevedésre van? Erre sincs. Talán, mert a bükk megrepedezik, közé férkőzik a víz, és szétrepeszti. De a dió nem repedezik. Mégis korábban rohad.

 – Érzelmileg milyen, hogy hát halottaknak.

 – Ez egy szakma. Nem lehet beengedni érzelmekkel, mert akkor nem bírja az ember. Gyerekkoporsót például nagyon izé. Némelyik olyan kicsi. Kisebb, mint egy bölcső.

Néztem, ahogy a ventilátor szabdalja a levegőt.

 – Viszlát – mondtam az ajtóban, és láttam, hogy a házak fölött átvérezte az eget az alkony.

 – Viszlát – hallottam már kintről. –  Majd találkozunk – mondta megnyugtatón.

nfl

Utóirat:   Ha akaratom ellenére ez mégis novella, akkor abban csak a koporsós a vétkes. nfl

FOGADÓÓRA  EGY  POLGÁRMESTERNÉL. Nem mondok várost, mert nem a polgármesterről szól az alábbi pár szó. Hanem a titkárnőjéről. A mosolya hideg és leereszkedő volt, mint általában azoké, akik elhiszik, hogy a gazdájuk rangja az ő vérüket is kékre festi. Épp csak felnézett a laptopjából, olyan tekintettel, mintha egy iszonyú fontos dologban zavarnám a magam csip-csup ügyével. Mondtam, hogy- - - mire ő közbevágott, és a fal mellett ülőre bökött a szemével, hogy ezek mind várnak, legyek türelemmel. Pedig semmi jelét nem adtam a türelmetlenségnek. Egy óra múlva bejutottam a polgármesterhez. (Ennek a történetnek nincs csattanója.) nfl

KIMUTATNI  ÉRZÉSEINKET, nekünk, férfiaknak, nem oly könnyű. Vannak persze férfiak, akinek ez semmiség, de az a típus, amibe magam is tartozom, soha nem mondja, hogy: kedvesem, válasszunk magunknak csillagot. Mert a tesztoszteron nem táplálja a költészet tüzét. Lehetünk mi költőiek a papír vagy a laptop felett, de az egy bensőségesebb viszony bármilyen nő-férfi kapcsolatnál. Introvertáltnak lenni egy extrovertált szakmában elég nehéz. Ha már kimutatni nem is tudjuk, éreztessük velük: keveseinkkel, nőinkkel, feleségünkkel azt az érzést, amit legfeljebb leírni tudunk. nfl

KISS  TIBIT néztem az éjjel az ArcKép című műsorban a netről, s még hajnalban is itt keringtek a mondatai. Még sötét volt, feküdtem az ágyban, és a kakaskukorékolásokból megpróbáltam kitalálni, hány óra lehet. Végül kénytelen voltam a valósághoz folyamodni. Odatapogattam az éjjeliszekrényhez, és megnyomtam a világító gombot. Ördögi vörös színben mutatta: 4 : 32. Még egy órahossza van a világosodásig. Ha Naccsanyi barátom élne, nem mernék ilyen önelemzésbe menni, hogy Kiss Tibi figurájának tükrében vizsgáljam magam. Hogy ilyen önelemzésbe menjek; pedig ez a fórum arra való, hogy gondolatokat megosszak, akit érdekel – elolvassa, akit nem az tovább lapoz, hogy: haggyá má” a pszichés diagnosztikai leleteiddel!

Kevés művészemberrel érzek ilyen alkati hasonlóságot, mint Kissel, amely hasonlóságok ugyanakkor hihetetlen távolságok is. Kiss festő. Magányos műfaj, de ő egy közösségre és társaságra épülő EGYÜTTES műfajban, a színpadi zenélésben érezte a vonzást. Én pont fordítva: a közösségre és közönségre épülő műfajra kaptam kiképzést és diplomát, ezt csináltam évtizedekig, de mindig a magányos alkotás felé éreztem vonzást. Kamaszkoromat kivéve, amikor J. A. verssora volt érvényes, hogy „magad vagy, mondták; bár velük voltam volna én boldogan”, mindig a magányt kerestem. És, íme: nem is leltem meg hazámat sehol – amire a vers utal. Ahogy Kisst, engem is megkísértette a Démon; többször is legyőzni vélt, s már röhögött a markában az ördög, de lerúgtam magamról, s mentem tovább. Még egy pálcikaembert sem tudok megrajzolni, tehát a festés rögtön kiesett, pedig mindig irigyeltem a terpentinszagú műterem magányában alkotó festőket. (Ezt kiélhettem a Vörös Nap című, majd egyszer megjelenő krimi regényemben, ahol egy festő a sorozatgyilkos.) A színházi olvasópróbákon mindig külön ültem, nem a megszokott hosszú asztal valamelyik oldalán. Egyik oldalon sem szerettem. (Ezt az előző mondatot most kivételesen ne konvertáljuk politikaira, még ha ad is erre lehetőséget.) Többnyire oldalt ültem, a fal mellett. Egy másik, közösségre és közönségre épülő műfajból is kaptam kóstolót – Kiss műfajában – : kétszer voltam rockzenekar tagja, s Gados Béla a megmondhatója: ahogy vége lett a próbának vagy a bulinak, máris húztam el, legfeljebb a hozzám csapódó nőt vonszoltam magammal. És így érkeztem el Hatvanba, hatvan évesen, amikor megtaláltam a legszabadabb és legmagányosabb – nekem való műfajt, az irodalmat. Azóta már Hatvanból is elköltöztem, éppen úton vagyok egy, még ismeretlen (és talán végleges) szálláshely felé, de már tudom, hogy bár nincs- és nem is volt soha otthonom, de egy helyen otthon vagyok – az irodalomban.  Egész nap írok, de estefelé a vasszorgalommal felépített művem omladozni kezd. Ebből tudom, hogy másnap még eltökéltebben kell mindent újrakezdenem. nfl