HA NINCS ÍRNIVALÓM, úgy érzem magam, mint az alkoholista, ha elfogyott a pia – elvonási tünetek: remegek, ideges vagyok. De ha hajnalban, amikor kezd kinyílni a csipám, eszembe jut egy téma, már rúgom le magamról a takarót, s futok a géphez. És megint csak, mint az alkoholista, amikor remegve várja, mikor nyit már ki a kis bolt, úgy állok remegve a gép előtt, és alig tudom kivárni, hogy a vindóz elinduljon. Mint ma is. Arról akarok írni, hogy több ismert és befutott írót kértem meg már, hogy nézzenek bele az éppen készülő regényem aktuális változatába. Egyikük igazgatóm volt jó pár évvel ezelőtt. Neki a színészekről szóló, Botrányos Könyv című regényem nagyjából tetszett, talán a szerkesztés módját nem találta elég rafináltnak. Azonban dicsérte az őszinteségemet, és hogy „mennyire rólam szól a történet.” Tanulságos, hogy amit „rólam szólóként” kiemelt – az éppen hogy VASTAG FIKCIÓ volt. Tehát néha a kimunkált képzelet erősebb a megtörtént valóságnál. De ő, a krimi regényem egy korai változatába még csak belenézni sem volt hajlandó. Sőt, amikor meglátta, hogy ilyen műfaj irányában is írogatok, úgy megharagudott rám, hogy azóta sem válaszol a leveleimre. Sznobságnak tartom az ilyen hozzáállást. Pedig az a krimi, életem legnagyobb traumáira épülő legerősebb érzelmi hátterű művem, minden novellám és regényem közül. Mind közül a legutolsó az volt, amikor megnyúztak. Esetleg kígyóvá változtam: kibújtam az addigi (színészi) bőrömből, és új bőrt kellett növesztenem magamon. Író bőrt. Háy János ezt nyilatkozta: „Minden írónak megvan a maga érzelmi defektje, amiből a művek indulati magja fakad. A kérdés, hogy mennyire erős ez a sérelem, hogy az érzelmi magot el tudod-e mozdítani a valóságtól, és más történetek mögé tudod-e pakolni.” Az én legnagyobb sérelmem és traumáim képezik annak a kriminek az érzelmi magját. Egy másik író példaképem is nemrég elolvasta a krimi regényemet. Persze, szándékom szerint ez a művem csak annyiban krimi, ahogy a Bűn és bűnhődés az; de ez a profi író is a személyes és őszintének tűnő részeket dicsérte, és nem szerette a „kalandos” részeket.
Jövőre megjelenik a Holdvilágnézet című regényem, ami már a kiadónál van. Ezt egyik írónak sem mutattam meg, tudva azt, hogy az „utazási kalandregény” műfaji meghatározásom máris elriasztotta volna őket. Pedig legalább annyira személyes történet az Afrikától Alaszkáig utazó, és mindenféle szorult helyzetből magát kivágó főhős figurája, mint a többi teremtményem. Az utazás – mindig kaland. Nincs utazás, kaland nélkül. Már az is az, ha lekésed a buszt, és stoppal mész, ott felejted a csomagod, vagy kirabolnak – tehát minden, ami bárkivel, bármikor előfordulhat. Ha úgy vesszük Kerouac Utazás-a is ugyanígy kalandregény, méghozzá milyen jó. De például az címében odüsszeai utazást kínáló Ulysses csak egy helyen játszódik egy júniusi napon – mégis „kalandos.” Nemrég a neten láttam egy Kerouac-al készült archív felvételt, amiben elmondja, hogy az ON THE ROAD című regény csupán fikció, és hat hónap alatt írta, és az is csak legenda, hogy részegen írta volna, de kávét hektószámra itta. És a műsorvezető kérdésére, hogy ha hat hónap alatt készült el a regény, mennyi idő kellett ahhoz, hogy valamelyik kiadó megvegye, Kerouac fanyar mosollyal az mondta, hogy hét év. Úgyhogy az én kiadatlan regényeim sem kérnek kaját itt a gépemben, várhatnak még, hisz a jó anyag nem romlandó – a rosszért meg nem kár. nfl
