A SZENVEDÉLYBETEGEK, túlontúl érzékenyek. Ma hajnali józanságomban elolvastam a Hajnali részegséget. „Elmondanám neked, ha nem unnád”, hogy az ilyen szerek menekülési útvonalat kínálnak nekik, hogy ne kelljen elviselniük a világ mocskát. De aki egyszer elindul ezen az úton, az mindent elveszít, mert nem akarja magával cipelni a múltját, ami emlékezetné őt arra, hogy mi is volt az, amit ő annyira eszményített, és hogy ez az eszmény milyen hamis volt. Aki nem hajlamos a szenvedélybetegségekre, abban van valami mély cinizmus és pragmatizmus, ami képessé teszi őt arra, hogy elviselje a fonákságokat. Az alkohollal és a drogokkal viszont az ember visszarepülhet a boldog múltba, amikor még minden renden volt körülötte. A jelenbe vásárolja a múltat, s elhiteti vele, hogy semmi nem múlt el, és akár az a múlt még vissza is jöhet. Ami persze kapitális hazugság, és ezt az alkoholista és a narkós is tudja, de ez az ismeret semmit nem von le a szerek élvezeti értékéből. Kosztolányi a Hajnali részegség elején azt írja: „Meg más egyéb is.” Mi lehet az? Találgassunk, biztos nem csak a 40 cigaretta, meg a „fekete, minden”. Persze hogy fekete minden. Arra kellenek a szerek – a világ mocskának kifehérítésére. De például az Édes Annában előforduló „drogista” szó egész szelíd dolgot jelent, semmi trip, hanem azt ma drogériának mondjuk.
Sokszor látni az utcán részeget, bele köt az élő fába – így, szó szerint – a fákkal perlekedik, és még a szélmalmokkal is perlekednének, ha még lenne olyan. Ilyen figura volt például Á. Áron, aki a villamos alá lökte az idős nénit. Ezek a Cervantes-i fantaszták többnyire kaptak a világtól valami vélt vagy valós sebet, és azt folyton „elvakarják”, de az un. „egészséges” emberektől eltérően képtelenek elviselni, hogy a világ ilyen, és vállat vonva menni tovább. Az alkohol és drog, bár nem old meg problémát, sőt mindent elront, de általa egy tiszta, steril, tökéletes világba repül az ember, vissza a fertőzetlen ős-múltba. És amikor kitisztul a feje, akkor jön a lelkiismeret-furdalás. nfl
