HTML

Riportok a kanadai vadonból

Friss topikok

  • Lusuka: Nagyszerű pénzkereseti lehetőségek, fotózással, forditással, sorozat és kép feltöltéssel, facebook... (2018.07.05. 23:36)
  • Tuco Ramirez: Azt tudom erre mondani, amit a Vörös Rébék mondott Pörge Daninak: Kár! Kár! Kár! (2017.11.07. 14:53)
  • Tuco Ramirez: Most nagyapa vagy nagybácsi? Több bejegyzésben is keveredik a kettő. Vagy arrafelé így is úgy is m... (2016.07.20. 14:47)
  • Világnézet Netes Napló: Tigáz. Van még magyar ember, aki ezt a céget kedveli és nem utálja? A mi történetünk itt van leírv... (2014.08.16. 07:31) Gáz van tigáz
  • LukeSkywalker: Ez sem jó. Helyesen: Child in Time (2014.07.24. 10:58) Helyesen: Child in Thime

Linkblog

2016.06.25. 09:58 calvero56

A  NAGYSZÜLEIM  NEVELTEK  FEL,  TALÁN  EZÉRT  LETTEM  TÖRVÉNYEN  KÍVÜLI. Akit szülők nevelnek, szorosabb fegyelmet kap, de a nagyszülők engedik vadon nőni a gyereket. Tizenhét éves koromban meg is akartam lógni a nagyszüleim gondnokságából, de a nagyi lefülelte szándékom, úgyhogy megsúgtam neki, hogy elmegyek Dalmáciába. A nagyanyám nagykabátban kísért ki, ott csoszogott mellettem a reménytelenül slampos papucsában, és már burjánzott benne a rák, ami nemsokára el is vitte. Remegő ujjaival megragadta a halántékomat, s miközben vizenyős, kék szemét elfutotta a könny, megkísérelt megpuszilni, amit jó reflexszel védtem ki.

                    – Vigyázz magadra – mondta, mert ilyenkor ezt szokták mondani, mert ugye, ha ezt nem mondják, az ember nem vigyázna magára.

A vonat kupéjában elővettem a gitáromat, Bob Dylan dalokat játszottam, Knockig on Heavens Door, és ezt a spilti Diokletiánus palota előtt is folytattam. Leültem a lekoptatott fehérmárvány lépcsőre, kitettem elém a gitártokot, aztán nyomd a rockot! Jól kerestem ezzel, és nem is kerestettek a nagyszüleim, hetekig ott lébecoltam, időnként szigonnyal halra vadásztam, ami ugye fából vaskarika, mert halra halászni szoktak, de én ugyanúgy vadásztam halra, mint később az afrikai és alaszkai vadonban vadra: becserkeltem a zsákmányt és meglőttem. Így egy darabig fenn tudtam tartani magam, teljesen elvadultam, és piszkosul élveztem, hogy kiszakítottam magam minden kötöttségből, és az úgynevezett civilizáció úgynevezett béklyójából. Végül azért csak elfogyott minden pénzem, és amikor meguntam a nagy szabadságot s főként, amivel a szabadság járt, a koplalást, autóstoppal visszamentem a nagyszüleimhez, és nagyon megnyugodtam, hogy nem hiányoztam nekik. Ó, a francba, gondolta biztos a nagyapám, ez visszajött, most majd megint itt lesz a nyakunkon, de remélem, nem kell végighallgatnom az élménybeszámolóját, mert belebolondulok, ha itt kell ülnöm egy széken, és őt néznem, akkor inkább tökön szúrom magam.

A nagyapám, túl a hetvenen is makkegészségesnek látszott, járt-kelt, ivott, káromkodott, aztán ebéd közben meghalt. Szerintem illetlen dolog asztalnál halni. Leszedték az abroszról az ezüst étkészletet és a gőzölgő ebédet, és a nagybácsim holttestét felravatalozták a tölgyfaasztalon, hogy sima felületen álljon be a test megmerevedése. Legalábbis úgy emlékszem, ezzel magyarázták az asztalra szervírozott hullát. Közönyösen néztem a nagybátyám folyton káromkodásra álló száját, a kendővel felkötött állát, és piszkosul erőlködtem, hogy kipréseljek magamból pár csepp könnyet, de nem sikerült. Pedig akkor lett volna alkalom cáfolnom azt a velem szemben gyakran elhangzó vádat, hogy flegma vagyok, hogy semmi érzelem nem látszik rajtam. No jó, akkor most kicsit szomorú arcot vágok, gondoltam, és mivel már akkor kiütközött rajtam az alakoskodásra való hajlam, odahajoltam a nagyanyámhoz, és megzengetve a hangomat, azt súgtam, hogy lám, a nagyapám arca odaát a halálban milyen titokzatos, mint egy holdsütötte táj, vagy mint amikor a lombkoronán át beszűrődik a holdfény, és mint a macska a kandallónál, elheveredik az erdő talaján… Valami ilyesmi zöldséget súgtam, és a nagynéni rám pillantott, hogy valóba komolyan beszélek-e, mert addig idegen volt tőlem az ilyes lilaság. De én jól játszottam a meghatódottat: remegő állal néztem a a bácsi arcát, és akkor valóban arra gondoltam, hogy a vén szaros milyen titkokat tudhatott meg odaát, mert biztos van valami titka a halálnak. A nagyapám arca olyan volt, mint aki végre megtudott valamit, de cseszi azt mások orrára kötni. Amikor pedig a koporsóban feküdt (amiről csak annyit, hogy a néni rászánta a pénzt, a legdrágábbat vette, kitett magáért piszkosul: kitámasztható fedelűt vett, amilyent az amcsi filmekben látni), és a koporsó fedelét a nagyapám 444-es Marlin kengyelkulcsos puskájával támasztották fel, mert az volt a kedvenc puskája. És biztos voltam, hogy amilyen kemény csávó, majd cseszi tűrni, hogy rácsukják a fedelet, majd a hasadékba nyomja a könyökét, ha itt lesz az ideje. De amikor eljött a temetés ideje, rácsukták a koporsót, de meg se moccant a nagyapám könyöke, no ennyit erről. (nfl. HOLDVILÁGNÉZET, részlet)

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kanadaivadon.blog.hu/api/trackback/id/tr678838606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tuco Ramirez 2016.07.20. 14:47:14

Most nagyapa vagy nagybácsi? Több bejegyzésben is keveredik a kettő. Vagy arrafelé így is úgy is mondják?
süti beállítások módosítása