LATINOVITS az életét alig negyvenhat évesen, öngyilkossággal fejezte be. A gyilkosság ugye, erőszakos bűncselekmény a meggyilkolt személy rovására. Akkor az öngyilkosság? Bűncselekmény azok rovására, akik életben maradtak! Amikor ez a vad istenség elrepült a mindenség kozmoszába, sokan dühbe gurultunk. És a végzetet káromoltuk, pedig tudtuk: az csak a pillanatnyi döntésünk szinonimája. Latinovits egy befejezetlen dal volt, mely ott maradt a sínek mellett, amivel megfosztotta magát attól, hogy életének dalszövegét a végső rímig kövesse. Kutya jelmezben játszotta élete utolsó szerepét az Operettszínházban, négykézláb mászkálva a színpadon. Montenegrói (kotori) kalóz őseitől örökölte a keménységet, és az öntvényű szabadságvágyat. (Volt Topolyán egy crna gora-i származású, magyarul sem tudó iskolatársam, LatinoviTY volt a vezetékneve.)
Annak idején gyakran ültem le a H-czkiék asztalához a Bástyában, akik a színészkirály halálának hírére elszántan tervezgették, hogy ők is „öngyik” lesznek. Egyfolytában az öngyilkosságról ábrándoztak, talán hogy ezzel érjék utol a nemlétbe szökött Latinovitsot. Azoknak a színésznövendékeknek az öngyilkosság egy szerep volt, amit ki-ki magának írt meg. Belebújtak a figura bőrébe, fejben gondosan megrendeztek mindent: hol fogják megtalálni, hogyan reagálnak, sikoltanak-e vagy csak némán elsápadnak. De azt ők is tudták, hogy nincs repríz. Előadás csak egy van, a „bemutató” után már le is kerül műsorról az ember, eltemetik, s hamarosan úgy elfelejtik, mint egy sikertelen előadást.
Márpedig az öngyilkosság a szabad akarat bizonysága. Ha tehetetlen vagy a világgal szemben, és már nem várhatsz változást, és a világon sem tudsz változtatni – változtathatsz magadon, a szabad akarat jegyében. Mert te döntöd el az életed és halálod módját, s annak pillanatát. De egy öngyilkosság – még Latinovitsé sem tudja megváltoztatni a világot, amely letért a vágányáról, és irányítás nélkül dübörög egy vashálózat váltói között, egy olyan híd felé, amit egy hírhedt falum béli polgár, Matuska Szilveszter robbant fel. Zuhanunk mind a nemlétbe. nfl