PUSZTÁK NÉPE. Időről-időre újra elolvasom. Ez már negyven éve így van. Semmi érzelmi izé, hisz a dédszüleimmel kihaltak a család földművelői, utána kovács és kertész nagyapák jöttek, és apámmal az első értelmiségim, már amennyiben ő az volt, hisz ahhoz nem csak az kell, hogy az emberi írjon és olvasson, hanem a szuverén gondolkodásmód is, és apám ennek nem mindig volt birtokában. De ha ilyen szigorúan vesszük, a mai világban ki az értelmiségi. (Illyés az volt-e?, amikor ott ült Kádár ebédlőasztalánál). A szerzőről is mindig változik a képem, de ezt nem engedem összekeveredni a mű értékével. Tetszik a mű száraz hangja, semmi nosztalgia a gyerekkori puszta iránt. Szeretem a száraz hangú írókat: Flaubert mindig a BTK-t olvasta írás előtt, hogy ráhangolódjon a száraz írásmódra.
Minden újraolvasáskor más rétegébe enged belepillantani. Korábban még nem vettem észre, hogy Illyés mennyire meg akart felelni a kor elvárásinak: időnként „beszólogat” az arisztokráciának. 1967-ben jelent meg (Széchenyi Zsigmond halálának évében), és még benne voltak Illyés a tollában a régi rákosista reflexek, hogy a grófok kizsákmányolók, hülyék, meg minden. Ahogy bizonyos akkori operettekben is: a hülye, raccsoló gróf (hajdan kikaptam egyet a Marica grófnőben, Móric gróf szerepét). De egyúttal bizonyos nézetét a mai, Orbánista korra is rá lehet húzni, hisz a mű elején erősen „türköl”, értem ezen, hogy utal a TÜRK származásra, a magyarok ELSŐ bejövetelét Attilához köti (!), és finoman leszólja az „ugor”-hoz hozzá ugrasztott (sőt elé helyezett) finn nyelvi rokonságot.
Szociográfia, de annál kicsit regényesebb. Érdemes elolvasni. Én tízévenként szoktam, és mindig más arcát mutatja. nfl
