Riportok a kanadai vadonból

MINDIG csak a tehetségem törvényei szerint akartam írni. S mindig csak azt mutattam, ahol éppen tartok. Ha ez kevés volt – keveset mutattam. A többi akkor is ott volt a felszín alatt. nfl.

ANYÁM,  ne mondd ezt, mert engem nem érdekel, hogy mit fognak szólni a szomszédok. Én akkor is gatyában kaszálom a füvet a kertben. Ebben a kurva melegben én nem fogom melegítőben tologatni azt a kurva nehéz fűnyírót. Cserébe a szomszédok is abban kaszálnak, amiben úri kedvük tartja, felőlem még meztelenül is lehet. Szóval, nem érdekel. nfl

KONZERVÁLT  MÚLT.

• Anyu, én ezt a fésűtartót kidobom.
• Ne dobd.
• De hát AZ ÓTA már nem is fésülköd- - -hedsz.
• Akkor se dobd ki.
• Egyik fele lelóg, kiesett a szög, oké, lehet bele verni másikat. De az alja is lukas, kisnek belőle a fésűk.
• Hadd maradjon. Harminc éve ott van. És emlékeztet engem arra a koromra, amikor még egészséges voltam. És még volt hajam.

nfl

ÍRÓK. Magukat holdudvarnak mondták. Leemelték az égről a Holdat, mint egy szivacsot, s holdfénnyel mosták fel a hatalom előszobáját. (nfl. Holdvilágnézet, részlet, 34. oldal, 12. sor.)

HORGÁSZNI? HALÁSZNI? - - - VADÁSZNI ! Eszmém rövid futtatását azzal indítom, hogy a szóban: „vadászni” benne van a cselekedet célja – a vad. Viszont a „horgászni” szóban az eszköze van. Ha hálóval megyünk, akkor se mondjuk, hogy „hálószni”, s ez nem indokolja, hogy ha horoggal megyünk, akkor „horgászunk”. Mert akkor e zegzugos logikai cserkelő ösvényen eljutnánk oda, hogy a „vadászni” szó helyett azt mondánk: megyek puskászni. Ki értené ezt jól? Legfeljebb a rapsicok. Vagy a sportlövők. Amikor tehát az ember zsinórt lógat a vízbe, miáltal bele áramlik a víz nyugalma, akkor attól függetlenül, hogy milyen eszközzel, horoggal vagy hálóval történik a cselekmény, célszerű azt mondani:  halászni. Egyébként Székelyföldön így is mondják. Vagy inkább menjünk helyette vadászni, az úgyis izgalmasabb, s akkor nem lesz vita, hogy minek nevezzük a szenvedélyünket. nfl

MI  A  LEGIDEGESÍTŐBB:  A jó szándékú segítés, amikor hátráltat. A rossz szándék átlátszó, és ellenszere a lebaszás. De a jó szándékú segítéssel szemben tehetetlen vagy. nfl

LEA  LÁNYOM  PÉLDÁJA  bizonyítja, hogy csak a munka számít. Az elvégezett munka. Semmi más. Illetve számít még kicsit a tehetség és a szerencse, de ezt most vegyük ki, hisz az nem választható. Da a megfeszített munka csakis tőled függ, a te elszántságodtól, s azt senki el nem végzi helyetted. Minden alkotás vissza tükrözi az elvégzett munka mennyiségét és elmélyültségi fokát. Az eredményét és elismertségét nem biztos, vagy legalábbis nem azonnal. De a munka attól még benne van, ha nem látszik/látják. És most a neo-sztahanovista szónoklatom után röviden összefoglalom, hogy mi módon vették föl Leát a Táncművészetire, és milyen hátrányokat kellett neki leküzdenie, hogy ma itt tartson. Merthogy nem nyert felvételt, csak a fellebbezésünkkor értük el, hogy a lányunk mégis elindulhasson a nulladik osztályba, hogy aztán 10 év után az osztályából egyetlenként kerüljön az Operába. Talán kezdetben evégből úgy érezhette sokszor, hogy sandán néznek rá: MIT KERES EZ ITT KÖZTÜNK?! Amikor szülőként bent lehettünk a balett órákon, többször megfigyeltem, hogy míg mások a gyakorlatok között kiengedtek s lazítottak, a lányunk akkor is koncentráltan nézett maga elé, és csak az izmait engedte pihenni, a tudatát nem. S most nem szeretnék Lea sikerének hullámlovasa lenni, csupán az irántatok való őszinteségem jegyében teszek hozzá valami személyeset. Mert talán ritkábban fordul elő, hogy a gyermek ad példát a szüleinek. De Lea nekem már elég hosszú idő óta valamiféle példakép. Mert amikor eldöntöttem, hogy minden hátrányom ellenére (előrehaladott életkorom, nem ez irányú képzettségem) eldöntöttem, hogy író akarok lenni, ez a koncentráltság és céltudatosság szolgált számomra példaként, s adott erőt ahhoz, hogy naponta tizenkét órahosszig képezzem át magam erre a másik művészeti ágra. És amikor egy-egy nagyobb könyvkiadó irodájában ácsorogtam, kezemben az éppen befejezett regényem kéziratával, s úgy nézett rám az igazgató, hogy: MIT  KERES  EZ  ITT?! HISZ  NEM RÉSZE  A  KÁNONNAK!, akkor Lea lányom példája volt előttem. És ahogy hazaértem, rögtön leültem átírni a regényemet, és tizenkét órahosszáig ki sem léptem a regényem fiktív teréből, hisz csak ott éreztem magam biztonságban. És talán a tekintetemben ugyanaz az elszántság volt, mint Lea szemében, ott a hajdani balett-terem rúdjánál. nfl

Ui. Olvassátok el az e heti Demokratában, Leáról megjelent cikket.

„Aki a jobboldali anarchisták elég ízetlen családjába akar keverni, túlbecsül, mert alapvetően csak tahó vagyok. Jelentéktelen író, akinek nincs stílusa, és aki néhány éve csak annak következtében tett szert ismertségre az irodalomban, hogy egyes elmebeteg kritikusok - merőben szokatlanul - téves ítéletet hoztak. Súlyos provokációm következtében azóta szerencsére kiestem a kegyeikből." Houellebecq (ő a kedvenc íróm, nfl)

MEGKÖVETEM  FARAGÓ  ZSUZSIT. Néha veszett kutya vagyok, és azokba marok bele, akik szeretnek, s akiket szeretek. Zsuzsit sok évtizede ismerem, és mindig is kedveltem, de nemrég nem válaszolt egy levelemre. És én semmitől sem tudok jobban kibukni, mint ettől. Mert mintha így a létezésemet vonnák kétségbe. Pedig létezem, még ha erre nincs is egyéb perdöntő bizonyíték, mint hogy minden reggel firkálok itten. Néha marhaságot is: kiizzadom a bőröm alól a sértettségem mérgeit. AZ is egy ilyen kiizzadt méreg volt – bocsánat érte. De mégsem tudok könnyen ellibbenni attól a kérdéstől, hogy: miért. Miért nem válaszolt. Pedig megismertem már annyira a világot, hogy kivesszen belőlem a csodálkozás képessége; ma már jóformán nem lepődöm meg semmin- - - és mégis, mind a mai napig megdöbbenek azon, amikor egy szépen és udvariasan megfogalmazott levélre nem kapok választ. Majdcsak megszokom a kor közönyének szavát. De addig is: bocsánatot kérek. nfl

TROKÁN  NÓRA – Alindánál. A kérdezővel kezdem. Ha e szakmának alsó végpontján van a Kárász, akkor a felsőn feltétlenül Alinda áll. Kérdési soha nem általánosak, mindig a konkrét személyhez szólnak, sebészi pontossággal nyitva meg valami fontosat.

Nórával soha nem találkoztam sem civilben, sem a szakmában, a műsor alatt mégis végig úgy éreztem, hogy ezt a lányt én régről ismerem. És nem csak a külsőségek: hogy nagyon hasonlít Lilla lányomnak arra a korszakára, amikor még ő is színész akart lenni. És a hasonlósághoz hozzá segít a kreol bőr, hisz a lányom oldaláról az anya macedón vérvonala erősebb, mint az enyém; Nóránál ugyanígy a görögség győzte le az apai géneket. És ráadásul ott van az afroditei külsőség alatt a szédítő lelki mélység (miként a lányomnál is). Olyan tisztaság és egyenes jellem fénylett át a képernyőn, hogy megperzselt. nfl

ENGEM  MINDEN   KUDARC  még több írói munkára fanatizál. FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál. FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál , FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál. FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál , FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál. FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál , FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál. FANATIZÁL, fanatizál, FANATIZÁL, fanatizál ,

LADIK  KATI félreértette egy múltkori kommentáromat, s felajánlotta, hogy elküldi A késdobáló című filmet, digitalizáltan (melyben partnerek voltunk anno, és szerettük egymást). Mire én azt válaszoltam neki, hogy nagyon köszönöm, de nem kérem, mert nem tartok meg semmit a múltamból. És utána egy perccel azt a kérdést tettem föl magamnak, hogy mért van ez így. Merthogy nem volt mindig így. Néhány film még megvolt annak idején, abból a nem sokból, amiben játszhattam. És ha adták a tévében, ha tehettem, meg is néztem, tehát nem az van, amiről Nagy-Kálózy beszélt Alindánál, hogy néha nem meri visszanézni magát. Bennem soha nem volt ilyen gátlás, még ha tudtam is, hogy mit rontottam el, s milyen hibákkal szembesít majd a látvány. Hogy a valóság, mely éveken át el volt kendőzve előlem, a látvány által egyetlen órahossza alatt zúdul majd rám, nyersen, teljes súlyával. Ezen kívül fiatal koromban mindig elolvastam a megjelent írásaimat is. Ma már erre nincs időm. Úgy értem – a hátralévőből. Csak a még meg nem jelent írásaimat olvasom újra és újra, mert azon még lehet javítani. De amit kinyomtattak, az úgy már marad; minek olvassam. És – mondom – nem tartok meg semmit, ami a múltra elékeztetne. El is maradt minden tárgy, minden emlék; minden elveszett. Ott maradt azokban a lakásokban, ahol hosszabb-rövidebb ideig csöveztem. Nem dobtam el semmit, csak elhagytak a tárgyak, megelőzendő, hogy róluk eszembe jusson Montenegró, Herceg Novi, vagy a Bükk, pláne Miskolc. Soha többé nem is látogatok már el ezekre a helyekre. Ha véletlenül föltolakszik valami emlék a régmúltból, rögtön a tudatom alá rugdosom. Nekem már nincs időm nosztalgiázni. Meg kedvem sincs rá.  A papír alapú fotók a kukába landoltak, velük együtt minden más bizonyíték, hogy volt egy régi életem. A levelezéseim is melléjük, a kukába. Egyedül Sütő Andástól kapott leveleimet adtam át a Magyar Természettudományi Múzeumnak (mivel ezek a sikaszói természettel, a Hargitával, és a vadászattal kapcsolatosak – Sütő ugyanis vadászott, bár ezt kevesen tudják róla). A trófeáim közül néhány a hatvani vadászmúzeum falán van, de a többi jelenleg egy budapesti raktárban várja a sorsát. Volt egy olyan próbálkozásom, hogy mindezt a szülőfalumnak adományozom, de a szándékomat olyan zsíros közöny fogadta, hogy elálltam ettől. Csantavérről nem csak a busz és a vonat nem megy tovább, de itt megáll az ész is. Csantavérről, aki elindul, az soha nem ér oda, leül, elalszik. Talán Törley József volt az utolsó, aki elment innen, hogy ne húzza le a közeg. Matuska is elindult, de bár maradt volna: annak idején még itt is járt vonat- - - De már régen felszedték a síneket; aki itt ragadt, rohadjon is itt. Jelenleg egy másik faluval folytatok tárgyalást; ott akarom megvalósítani A TERMÉSZET HÁZA (szerbül: KUCA PRIRODE) címszó alatt egy mini-múzeumot, amiben egyrészt a Csík-ér völgyének élővilága lenne bemutatva, meg persze az általam, több kontinensről összegyűjtött és  haza hozott, természettel kapcsolatos gyűjtemény. Ez maradjon meg belőlem, a több vesszen. Akkor majd életművem e része végleg lezárul, s otthonra lel. De az írói és színészi énem csapatai még harcban állnak. Magam pedig folytatom vigasztalan bolyongásomat, egyik délibábtól a másik felé; hajtom tovább az állataimat. Amelyek bennem, magamban vannak. nfl

NEM  HISZEM,  HOGY  AZ  ŐRÜLET jelei ütköznének ki rajtam, azt még kevésbé, hogy azért jutottam erre a végkövetkeztésre, mert Lucifer az egyik legkedvesebb szerepem volt, színész koromban. De a mai világ arra a felismerésre indít, hogy Lucifer valószínűleg győzött, amikor fellázadt az Úr ellen, és ő ül az égi trónon, de eltitkolja a kilétét, hogy karmába kaparinthassa a naivakat és óvatlanokat. Ne hívjatok a mentőt, majd rendbe jövök. nfl

FEKETE  LEOPÁRD

a halál

ez a fekete leopárd

mindenütt a sarkamban jár

a nadrágomat szaglássza

de még nem szánta rá magát

a fekete leopárd

hogy kiengedett karmú mancsával

leterítsen

nfl

KI  A  PARASZT. Nem kérdés. Ugye, nincs kérdőjel a kinagyított betűk végén! Mert ez nem kérdés. Ja, te azt hiszed, hogy az a földműves- - - dehogyis, az már régen farmergazdálkodó (még ha nem is farmerben, de élére vasalt nadrágban jár). Nem is a sötét, a sakktáblán – az már régen gyalog. A paraszt az a sötét jellemű és szellemű személy, aki: 1) nem válaszol egy levélre (értsd: imél, satöbbi), hisz nem tud leütni három billentyűt, hogy: NEM. Mert az a három betű máris válasz, és függetlenül a levél tartalmától, mindenre érvényes. 2) Úgyszintén paraszt, aki azt ígéri, hogy felhív vagy visszahív, és elmulasztja megtenni. Az nem kifogás, hogy elfelejtette.  A paraszti állatvilág mindkét alfaja független az iskolai végzettségtől vagy a társadalmi státusztól! Ily módon, számarányukat tekintve – miként már korábban említettem – az igazgatók között nagy számú parasztság fordul elé, de nemrég egy színházi dramaturg bukott le nálam, hogy ő is suttyomban a parasztág statisztikáját javítja. De mindez csak Kelet- és Dél-Európára vonatkozik, jelesül Magyarországra és az elcsatolt területekre. Csantavéren elsősorban a milliomos nagyvállalkozók között fordul elő sok büdös lábú zsíros paraszt, akik különböző stiklik által szerezték első milliójukat. De például Kanadában elképzelhetetlen, hogy egy bármilyen magas pozíciót betöltő személy ne válaszolna egy BÁRMILYEN levélre. Miként már pár évvel ezelőtt ezt a kanadai élménybeszámolómban megosztottam: az ottani erdészet igazgatója olyan volt, mint a Big Brother: mindent látott, mindent tudott – de mi, a fakitermelésben dolgozók soha nem láttuk őt. Azonban, ha írtunk neki egy imélt, hogy pl. kellene két nap szabadság, még aznap jött vissza a villámposta- - - igaz, többnyire elutasító volt a válasz, de nem ez a lényeg – VÁLASZ VOLT, tehát ő máris kihúzható a paraszti magatartás lajstromáról. Itthoni parasztjaink – szegezzétek figyelő szemeteket a kanadai vadonra, s legyen számotokra ez követendő példa. nfl

GYEREKKORI  EMLÉK. Gyerekkorában mindent elfogad az ember, én is elfogadtam, hogy különcnek tartanak. Pótolta ezt a természet, a városunk közelében futó vŐgy, benne a patak. Oda lógtam el időnként halat fogni. Sok délutánt és estét töltöttem el a patak mellett, s megakasztottam sok csukát, keszeget, durbincsot. Ültem a csendet hallgatva, amíg rám nem sötétedett, és a fák mögül fel nem tolta sajtszerű képét a hold- - - no, cseszeget ez a Demjén, pedig mennyire utáltam, amikor egyik koncertjén huszonkétszer énekelte el, hogy sajtból van a hold, és én úgy gondoltam, hogy nem szabadna egy refrént ennyiszer büntetlenül elénekelni, és különösen helytelen a holdat egy holland tejtermékhez hasonlítani. Néztem a tojássárgáját, ott az ég -fehérjében, és arról ábrándoztam, hogy ha nagykorú leszek, sokat fogok utazgatni, esetleg terroristának állok, repülőket térítgetek el, és azt követelem, hogy minél messzebb vigyenek. Vagy bombával fenyegetőzöm, és követelek valamit, még nem tudom, mit, de az biztos, hogy nem csak egy tábla csoki lesz. Ilyeneken agyaltam, és ez később csak akkor jött elő az emlékezetemből, amikor egy fairbanks-i panzióban tévén néztem az ikertornyokba belerepülő gépeket. nfl

ISTVÁNDI  MACSKA, így lehetne lefordítani Cat Setvens nevét, aki valójában Demetre Georgiou néven született, görög apa és svéd anya gyermekeként Londonban. Ortodox vallását kamasz korában katolikusra cserélte, és a 70-es évek elejét lett ismert, és akkor vette fel a Cat Stevens művésznevet, mert úgy gondolta, hogy az emberek majd jobban fogják szeretni, ha Macskának nevezi el magát. Aztán pár évvel később Yusuf Islam névre változtatta a nevét, és felvette az ehhez járó vallást is, amire válaszul az USA kitiltotta az országból. Kanyargós életpálya, de a Father and Son című dala fantasztikusan szép. (Aki nem állt meg a technikai fejlődése a kazettás magnó korszakában, mint nekem, az szedje le a YouTube-ról a kippet, megéri.) nfl

LÁNG  ANNAMÁRIA – Alindánál. Közel egy órahossza alatt egyetlen közhely se puffant. Színészben ritka ez gondolati fegyelem, és gazdag szóbeliség. Egy téma ütött meg, amikor arról beszélt, hogy mért hagyta el azt a magas presztízsű színházat. Hogy az utolsó előadáson, amiben játszott, a rendező kizsákmányolta a színészeket. Hát erről beszélek én is- - - (De, hogy miről, azt végül kihúztam. És az egész mai jegyzetem további részét kihúztam, egyrészt, mert megfogadtam Naccsanyi tanácsát, hogy ne tépegessem annyira a sebeimet; hagyjam gyógyulni – bár blog-műfajnak mindenki számára önterápiás- és önképet formáló jellege is van. Elég sok sebet okoztak nekem a rendezők, elsősorban azzal, hogy visszaéltek a vélt hatalmi helyzetükkel – de esetemben nem volt semmiféle szexuális zaklatás, csak alkalmatlanságból eredő fölösleges teher. És a kihúzott részben kitértem arra a rendezőre is, aki első volt a nyugatról bejövő statáriális zaklatási izének, bár e mozgalomnak kétségtelenül volt hozadéka is, pl. hogy eltűnt a képernyőről a Havas, ami a javított a tévés műfaj mentálhigiénés állapotán. De mindezt a posztolás előtt egy perccel kihúztam.) nfl

A  TANCSAPDA  A KEDVENC  BANDÁM, és nagyon sajnálom, hogy álszent a világ. Látszólag nincs köszönőviszonyban a mondat első fele a másodikkal, pedig dehogynem. Kezdem azzal, hogy a barátom fia – aki szintén barátom – a Stardust gitárosaként tegnap este bemelegítő zenekarként tolta a címben foglalat bandával. És mivel évtizedek óta el vagyok feléjük köteleződve érzelmileg, nagyon feldobódtam ettől: ma hajnalban tizedszer néztem végig az Alföldi gyerek című Tankcsapda-klippet, melyben az útszéli prostiktól a motorozás-feeling-ig minden fel van vonultatva, ami a szabadságot és életet jelenti. És a prostikról is sok irányba asszociáltam. Mert itt van például nyilvánosházak kérdése, amit az álszent társadalom ellenez, és a korrupt politikusok sem tűzik napirendre, csak suttyomban osonnak ki a falramentből, és 150 ezret fizetnek a luxuskurváknak, egy-egy dugásért. Pedig ez az intézmény, ha úgy nézzük, ahogy szerintem mindent néznünk kellene, tehát előítéletek nélküli friss tekintettel, puszta létezésével is boldogító hatást gyakorol az emberre. Világéletemben szerettem kurvákkal beszélgetni (is), remek anyagot tudtam gyűjteni a novelláimhoz és a róluk szóló regényemhez (meg persze a most készülő drámához, de arról még nem kotyogok). Itt van mindjárt egy hozzám közel álló példa, Toulouse-Lautrec sorsa, aki valami belterjességből származó degeneráltságban szenvedett, és a „normális” emberek közt nem érezte jól magát, csakis a kurvák társaságában oldódott fel, és róluk készítette azokat a kitűnő képeket. De Villonról is lehetne mesélni. És persze e téren személyes élményem is van dögivel. Az éjjel nyitva tartó italozó helyeken, a világ minden táján alkalmam nyílt a csábító teremtések tanulmányozására. Edmontonban például, amikor három napig kellett várnom a gépre, s addig kimentem a város vigalmi negyedébe, s behívtam az egyik prostit egy kapu alá. Ő már térdelt volna elém szolgálatkészen, de megfogtam az állát, és talpra állítottam. Adtam neki ötven dollárt, hogy meséljen magáról. Meg is lepődött, hadovált valamit, amit az én neandervölgyi angolommal alig tudtam dekódolni, de végül megtaláltunk a közös hangot, és hallottam tőle néhány olyan sztorit, ami kielégítette a kíváncsiságomat. A velük való érintkezésemben volt némi része a veszélyesség varázsának is. Ugyanis a nő, aki Eros, Amor és Cupido hivatásszerű szolgája, koránt sem mentes a fékezhetetlen szenvedélyességtől. Ami közeli rokonságban van a halállal. (Ezzel kapcsolatban utalnék az ÉSben megjelent novelláimra, bocsánatot kérve Naccsnyitól, szerénytelenségem hübrisze miatt)

A Tankcsapdás Lukács Laci nem alkalmazkodik semmiféle elváráshoz, és az Alföldi gyerek című dalukban szinte provokatívan nem hajlandó „szépen” énekelni, csak olyan lazán összemosva a szavakat: „Legyél rocksztár, igyál ingyen, a világnak meg hagyd meg azt, hogy ha akar, higgyen rólad bármit, úgyse az számít. Ez itt a Zalföld,  itt nincs semmi hegy, itt a Zindulj el, az, hogy – öcsém eredj. Oszt ha bármi kell, azt szerezd meg magadnak, mert itt a pofonon kívül ingyen semmit nem adnak.” nfl and Tankcsapda

SZAMOSI  ZSÓFI – Alindánál. Nemrég elkaptam az egyik ismétlést. Ő az egyetlen kolléga, aki ott állhatott az Oscar színpadán, a díjazott kisfilmünk főszereplőjeként. Nem mondhatom, hogy ismerem őt, bár dolgoztunk együtt a Vígben, a Kertész kutyájában. Titokzatosnak tartottam. Tehát – tehetségesnek. Mert szerintem ez a tehetség: Az ajtó alatt a vékony fény. Egyszerre titok, ígéret és kitárulkozás. Titokzatosság. De nem minden embernek van bátorsága kinyitni az ajtót, megnézni, hogy mi is van az ajtó mögött, mi van odabent. Mert lehetnek szörnyek is. Pedig nem különösebben nehéz meghatározni, hogy mitől egyedi egy tehetség. Felindulás, érzelmi kibillenés, düh, eksztázis. Bármilyen alkotás kelthet csodálatot és arra indíthat, hogy frissebb tekintettel figyeljünk a világra. De csak az egyedi, és személyes alkotás adhatja meg azt az élményt, hogy kapcsolatba lépjünk azzal az ajtó alatt látszó fénycsíkkal, ami a tehetség titka. Hogy kapcsolatba lépjünk az alkotó szellemi egészével, nagyságával, gyöngeségével, korlátaival, kicsinyességeivel, rögeszméivel. Mindazzal, ami a befogadót megindítja, érdekli vagy undorral tölti el, és akkor elutasítja.

Zsófi arról beszélt, alig leplezve a fájdalmát, hogy bár az Oscar után sok FB-gratulálást kapott, de a telefonja soha nem csörrent meg. Ezzel büntette őt a szakma, a sikere miatt. Lehet ez, az irigységtől kezdve a zsíros közönyig sok minden, ami oly jellemző a magyar értelmiségre. Vagy csak gyávaság, mert – ahogy fent fogalmaztam – némelyekben nincs meg az indíték, hogy benézzenek az ajtó mögé, amelynek ajtaja alatt vékony fénycsík látszik. Ha elég erős a művész immunrendszere, túléli a közönyt, nem árthat neki, kibírja. Zsófi, te jó vagy és erős, kibírod. nfl  

DRÁMÁT  ÍROK. Ha a színház nem ad munkát, én adok munkát a színháznak. nfl

AZ  IGAZGATÓK  MEGŐRÜLÉSÉNEK  KÓRKÉPE. Több évtizedes megfigyelésem szerint az alábbiak minden olyan emberre vonatkoznak, aki 1) önértékelési problémákkal küzd 2) a fölé értékelt egójához hatalmat kap. Magam azt a kórismét csupán igazgatókon figyelhettem meg, mert számarányukat tekintve, sokkal kevesebb miniszterelnökkel találkoztam, mint színházigazgatóval, bár kamasz koromban az 1971-es Vadászati Világkiállításon egész közelről láttam Brezsnyevet, mivel azonban a biztonságiak hamar félrelökdöstek, ezt a megfigyelésemet nem tekinthetjük reprezentatívnak.  Az ilyen-olyan hatalommal bíró emberekkel kapcsolatos megfigyelésem viszont számos. Ennek alapján bízvást állíthatom, hogy a kórkép ugyanúgy megy végbe egy sorkatonai tizedesnél, vagy kis fika csantavéri cégvezetőnél, mint bármelyik nagyobb színház vezetőjénél. A kinevezésük utáni időszakban – értsük ezen az első két évet –, még normálisak, nem jelenik meg szemükben a hatalom cézári delíriuma. De a ciklusa vége felé már a színház (könyvkiadó, vagy más, általuk vezetett intézmény) nem is érdekli őket, csak az, hogy miként tudják megnyerni a következő négy-öt évet is. Emiatt a színházban (könyvkiadóban, vagy más, általuk vezetett intézményben) már nem is láthatók, inkább a döntéshozók háza táján. Amely politikusok pedig szintén csak a saját mandátumuk folytonosságán ügyködnek. Így vannak ők sorosan (nem félreérteni, a metaforám kizárólag elektrotechnikai jellegű) bekötve, egészen föl Orbán cáratyuska segge partjáig. És az első ciklusa végére már mindegyik igazgató (vagy egyéb hatalom) azt hiszi magáról, hogy őt személyesen Isten hatalmazta fel a világ irányítására. Márpedig nem hiszem, hogy Isten olyan felelőtlen lenne, hogy elígérkezett volna ennyi középszerű faszfej irányában. nfl

A  KÉKFÉNY pár évvel ezelőtti riportjában hallottam egy sorozatgyilkosról, aki a négyes út mellet öli a prostikat, s hamarjában írtam is erről egy novellát, A  TETTES  ISMERETLEN címmel, s le is jött az Élet és Irodalom 2017. június havi egyik számában. De nem hagyott békén a téma – lévén, hogy a mai napig is felderítetlen ez a gyilkosságsorozat – és magírtam a NEGYEDIK A  NÉGYESEN című történetet – ez olvasható a MAI számba. De közben a téma tovább dolgozott bennem, és ma már egy regényem is erre a bűnsorozatra épül. Majd előbb-utóbb könyv is lesz belőle. Magam ezt, és a két novellát is pszichothriller műfajába sorolom. Olvassátok el a mi számban, hátha utána a majdani regényhez is kedvetek kerekedik. De majd előtte tanítsátok meg a kiadók igazgatóit olvasni. nfl

„IZGALMAS  FORDULATOT hozott a világ legfejlettebb államába az elnökválasztás: hetekig tartott, amíg a legfelső bíróság 5-4 arányban úgy döntött, hogy AZ  VESZÍT,  AKI  TÖBB  SZAVAZATOT  KAPOTT. Így lett George W. Bushból az USA elnöke. Bush nem sokkal később megtámadta Irakot, hogy kiüsse Szaddam Huszein kezéből a tömegpusztító fegyvereit, melyekkel nem is rendelkezett.” Jonas Jonasson, Az analfabéta aki tudott számolni, 304. oldal.

LIBERÁLIS? Amikor megtudtam, hogy Puzsér is ezt a témát cincálja szét a SzNObjektívben, megelőzendő az esetleges átfedéseket, a második bekezdéstől kezdődő részt még tegnap délután megírtam. És a műsort látva példaértékű volt számomra, hogy két vélemény hogyan tud ütközni, mely vélemény-tulajdonosok ha nem is észak fok, idegenség, de nincsenek is azonos oldalon, pontosabban Puzsér szerintem az egyetlen független publicista, míg a másik a témában mélyen érintett politikus. Ezt az egymást megértő, és higgadtan érvelő vitamódszer kellene mindenhol, s ezen a közösségi oldalon is gyakorolni, akkor nem lenne az a rengeteg ostoba gyalázkodás. És a higgadtan érvelés még Puzsér figurájában is új szín volt. Megtartani! de nem eldobni a szenvedélyességet sem, mert az is fontos érték lehet.

Érett koromba érkezve, amikor kis túlzással talán már világnézetem is volt, számos liberális elemet fedeztem fel a gondolkodásomban. Majdnem annyit, mint magyarságtudatot, honszerelmet, s egyéb reformkori érzelmet. De elérkezett 1994-es választás, amikor a magát addig szabadnak hirdető párt összeállt a korábbi „rendszergazdával”, és akkor mindenki, aki várt valami újat és jót ettől az új világtól, pontosan annyira esett kétségbe, mint amennyire a helyzet megkívánta. Pedig semmi meglepő nem volt ebben, hisz, ahogy a népi bölcselet tartja: suba a subához, guba a gubához. Sokak számára világossá vált, hogy kik is valójában a magyar liberálisok, s attól naptól kezdve, ez az eszme ugyanolyan távolba szökött tőlem, mint a konzervativizmus. Már az sem okozott megütközést, hogy a 2006-ban kivezényelt, azonosító nélküli rendőrség sajátos érvelési logika mentén fejtette ki az akkori kormány álláspontját – szarrá verte a járókelőket. És a liberálisok nem emelték fel szavukat; nem hivatkoztak az emberi jogokra; a járdán békésen gyaloglók jogára, s azok jogára, akiket a cukrászdából, a narancsszörpjük mellől rángattak el. Azon az októberi napon a hatalom a saját érvrendszerét, a gumibot mellett gumilövedékkel egészítette ki.  Mindez már nem okozott nekem csalódást – hisz a semmiből nem lehet semmit kivonni. Talán innen (is) eredeztethető a soha, sehova nem tartozó nomádságom, bár őszintén szólva korábban sem volt problémamentes a viszonyom a társadalommal. És ma már mindkét oldalon vannak, akik gyűlölnek, és beszólogatnak nekem. Akik csak a saját véleményüket szeretik visszahallani, –olvasni, már úgyis rég leléptek, töröltek, és sóval hintették be a fészbuk posztjaim helyét. De a akik elfogadják a független véleményt, még ha nem is osztják, de akár vitatkoznak is vele – ők maradtak, Vagyis, Te, Ti. És mondok itt a végén valamit: a fészbukon MINDKÉT  OLDALRÓL vannak (többnyire ismeretlen) barátaim is, tehát nem egy vélemény-buborékban vagyok, ahogy fájóan sokan. A magam metafora-rendszerére lefordítva: ők – a buboréklakók – mind egyetlen karámba vannak terelve. Márpedig a legelőnek nyitottnak és szabadnak kell lennie.

És mostantól ismét sokáig hallgatok. Visszatérek a havasokra, az esztenába, a nyájamhoz. Nehogy rátörjön a toportyán. nfl