LÁNG ANNAMÁRIA – Alindánál. Közel egy órahossza alatt egyetlen közhely se puffant. Színészben ritka ez gondolati fegyelem, és gazdag szóbeliség. Egy téma ütött meg, amikor arról beszélt, hogy mért hagyta el azt a magas presztízsű színházat. Hogy az utolsó előadáson, amiben játszott, a rendező kizsákmányolta a színészeket. Hát erről beszélek én is- - - (De, hogy miről, azt végül kihúztam. És az egész mai jegyzetem további részét kihúztam, egyrészt, mert megfogadtam Naccsanyi tanácsát, hogy ne tépegessem annyira a sebeimet; hagyjam gyógyulni – bár blog-műfajnak mindenki számára önterápiás- és önképet formáló jellege is van. Elég sok sebet okoztak nekem a rendezők, elsősorban azzal, hogy visszaéltek a vélt hatalmi helyzetükkel – de esetemben nem volt semmiféle szexuális zaklatás, csak alkalmatlanságból eredő fölösleges teher. És a kihúzott részben kitértem arra a rendezőre is, aki első volt a nyugatról bejövő statáriális zaklatási izének, bár e mozgalomnak kétségtelenül volt hozadéka is, pl. hogy eltűnt a képernyőről a Havas, ami a javított a tévés műfaj mentálhigiénés állapotán. De mindezt a posztolás előtt egy perccel kihúztam.) nfl
2018.05.07. 06:12 calvero56
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://kanadaivadon.blog.hu/api/trackback/id/tr7413896744
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.