F E L R I A D T A M. Hajnal van. Valamit álmodtam. Már megint. A pszicho-analitikusok szokásos választéka szerint álmodtam: zuhanás, sikoly, lelassult mozgás, menekülés, menekülni nem tudás. Aztán a szokásos színész-kórkép: szövegnemtudás, nagy nyilvánosság előtti leégés. Tegnap Luciferrel álmodtam, ma hajnalban meg én voltam Lucifer. Álmomban a hajdani kedvenc szerepem szövegével bajlódtam. Melyik kolléga ne ismerné ezt a helyzetet, amikor ott állsz a színpadon, és nem tudod, hogy mit kell mondanod. A pszichiátrián megfestetik az elmebetegek álmait. Én ma is megírom.
De előtte felkelek és kimegyek a fürdőszobába. Becsukom magam mögött az ajtót. Hallgatózom. Semmi. Csend van. Mi bajod? kérdezi a tükörtől a szemem. A tükör nem válaszol. Pillanatra elém villan egy régi barátom tegnapi posztja, ahol egy gyerek és egy felnőtt táncolja el azt, mintha „találkozás egy fiatalemberrel” lenne, vagyis saját gyerekkori önmagával, mindezt egy képzelt tükör előtt játszva el. De nem, én már nem vagyok gyerek. Akkor meg mi van velem? Türelmetlen vagyok. Türelmetlen író. Az vagyok-e valóban? Egyik világból, a színházból kikerültem, de nem kerültem be másik világba, az írók közé. Hanem mint egy nukleáris hulladékot szállító hajó, amelyet egy kikötő sem enged kikötni, hánykolódom a két világ közötti semmiben. Nem akarok kamuzni – nem hiányzik a színház. Csak az, ami azzal jár: hogy ott estéről estére kijátszhattam magamból az érzelmi hulladékot. És mivel ez nincs, ezen a fórumon teszem, íróként. Persze, az ikrek jegyében születettek kettőssége is bennem van, csakhogy ezek egymással szembe forduló tulajdonságok: intro- író, és extro- színész – egy testbe kényszerítve. Az írók kötelezőnek tartják magukra nézve a becsületességet, a nem-hatalomhoz-húzást, miközben köztü(n)k is ugyanannyi a jellemfogyatékos, mint a színészek és rendezők közt, meg a cipőfelsőrész-készítők meg a kubikusok közt, meg a satöbbik közt. Mert az csak tévhit, hogy a nagy művész nagy ember is, és nem ugyanolyan gyarló, mint akárki. Sziveri Jancsi ellen még sikeres, befutott írók is petíciót írtak, meg fúrták, hogy leváltassák a főszerkesztői helyéről, és csak páran álltak ki mellette annak idején, elsősorban EP (ezért is bocsátottam meg neki a hazugságbeszéd fényezését).
Nézem a tükröt, de az nem válaszol. A hajam csapzottan lóg a homlokomba, izzadság csurog végig a szemhéjamon. Természetellenes ez az időjárás, de valószínűleg inkább az idegtől izzadok. Olyan ez a november, mintha nyár lenne, közben meg nyakunkon a globális felbaszás. Megnyitom a csapot, hallgatom a csobogást. Megmosakodom. Miközben törölközöm, ismét belenézek a tükörbe. Hihetetlenül éber véreres szempár mered rám, az arcom eltorzult, sápadtabb még a szokásosnál is. A szemem alatt zöldes árnyékok. A hajam meg csimbókokba ragadt össze. Undorító. Összeszorítom a fogam. Kimegyek a fürdőszobából, vissza a hálóba. Az ablakhoz indulok, hogy kinyissam, de a szoba közepén eszembe jut, hogy már nyitva van. Félrehúzom a függönyt. A sötét háztetők fölött világosodni kezd az ég, mint egy vidám végzet. nfl
