ELSŐ DÍJAT NYERT a Thriller című drámám a Drámapályázat 20018.-on. Ezt a minden évben induló irodalmi derbit a szabadkai színház hirdeti meg. Ez a siker erőt ad nekem arra is, hogy ne csak ebben a műfajban legyek még makacsabb, és írjak újabb műveket, de hogy ismét elővegyem azokat a regényeimet, amelyek nem mentek át a kiadóknál. És abból a vélelmezett helyzetből induljak ki, hogy azért nem vették meg, MERT MÉG NEM VOLT ELÉG JÓ. Tehát még dolgozni kell rajta, úgyhogy – Szent Sztahanov, segíts! Minden visszautasítás, ami a könyvkiadóktól érkezett, egyre erősebbé tette az elhatározásom, hogy a szó és a toll harcosává váljak – de anélkül, hogy belepusztulnék. Gyűjtögetem az anyagot, hogy egy napon megnyithassam saját rémálom-gyáramat: hisz majdnem minden történetemben mániások és elmebetegek borzolják a környezetük tűrőképességét. Rendíthetetlen kitartással, apránként szedtem össze mindent tudást, ami a történeteim hiteles megszólaltatásához kellettek. Tucat számra kezdtem bele csapnivaló regényekbe, és a századik oldal után, felismerve annak értéktelenségét, kitöröltem a gépemről. Közben Kovács Frici bíztatására írtam két drámát (ezek közül lett az egyik most befutó), amihez csekély előtanulmányt jelentett az a kilenc rádiójáték, amelyeket még a nyolcvanas években, újvidéki életem során írtam, s melyek némelyike a mai napig is műsoron van az Újvidéki Rádióban, hisz a délszláv háború után szétkergették az ottani társulatot, s már később alig készültek rádiójátékok. Verseket is írtam – bár azokat senkinek sem mutattam meg, és ezzel mindenki jól járt (leszámítva néhány hűséges FB-olvasómat, aki e tekintetben jól megszívta). De a novellákhoz és regényekhez folyton visszatértem, újra elővettem azokat, amelyek túlélték a kitörlést. S most ismét kicsit retróba hajlok, s elmondom, hogy az első ilyes versenyre 44 évvel ezelőtt küldtem novellát. A napokban említett Tóth Laci barátommal együtt pályáztunk a Magyar Szóban meghirdetett irodalmi pályázatra, persze hogy egyikünk sem nyert. Utána a betűváltáskor, 1990-ben a Holmi novellapályázatára küldtem egy novellát, de ott sem nyertem, végül aztán a Nimród Irodalmi Pályázatán első díjas lett Az Átkozott című novellám, ami később az első kötetembe is bekerült. Közben olvastam nagy mestereket, Vonnegutot, Célinet; képeztem magam, elemeztem az írásaikat. Szétszedtem minden nekem tetsző írásművet, mint egy Zastava vadászkarabélyt – melynek nem csak a szétszedésében, de az összerakásában is profi vagyok – szétszedtem a legjobb mesterek legerősebb novelláit és regényeit, elemzem, és reméltem, hogy kideríthetem, miként épül fel és mitől működik.
És most, mint a mindenféle díjkiosztáskor szokás, a blogom nyilvánossága előtt mondok köszönetet Kovács Fricinek, gyerekkori és kora felnőttkori barátomnak, aki arra bíztatott, hogy ne csak novellákkal és regényekkel próbálkozzam, hanem ha már előtte sok évtizedet töltöttem el a színek vérpadján, írjak drámákat is. Így kezdődött el az a még befejezetlen folyamat, hogy nem csak novellákban és regényekben, de ezentúl színpadi művekben is véres történeteket fogok írni, és kieresztem azokat az emberek közé – hadd csináljanak pánikot. Köszönöm, öcsém. nfl
Utóirat: A dráma első „bemutatója” (a fülnek) október 27.-én este hatkor lesz a szabadkai színházban, egy felolvasó-színházi est keretében. Aki tudni szeretné, hogy „ki a gyilkos”, eljöhet meghallgatni, profi színészek felolvasásában. nfl
