KUTYA, VAGY ember. A főiskoláról haza látogatva, a nagyanyám ott csoszogott mellettem a reménytelenül slampos papucsában, és már burjánzott benne a rák, ami nemsokára el is vitte. Nem akart kórházban meghalni. Azzal indokolta, hogy ott hónapokig halogatják az embert, ahelyett, hogy egy injekcióval rögtön elhalasztanák. A nagyanyám soha nem tett politikai állásfoglalást, de ha ez a téma szóba került, mindig szidta a Titót, hogy mért akadályozza (mármint, hogy Ő, személyesen!) az állampolgárok számára a méltóságos halált, ehelyett addig kínozzák kemóval s más terápiákkal, amíg csak bele nem gebed az életbe. Azon is mindig kifakadt, hogy bezzeg a beteg lovakat elaltatják, meg a kutyákat is, miközben az embereket tilos fájdalom nélkül juttatni át a halálba. Persze – mondta a nagyanyám – tudom én, hogy a népek többségének a házi kedvencek fontosabbak az embernél, mert még a kóbor kutya is nagyobb együttérzést vált ki bennük, mint a kukák mellett csendben éhen haló hajléktalan ember. A közeledő Halottak napja okán ilyek jutnak hajnalonként eszembe. Meg még ilyenebbek. nfl
