KÉT HÓNAPIG nomádkodtam a szülőföldemen. Az itteniek nehéz természetű TERMÉSZETI embernek mondanak, ahogy az összes előző helyen – de hát „nem adhatok mást, csak mi lényegem”. Köszönök pedig mindenkinek, “jónapot, szomszéd”, csak beszélgetni nem állok le velük. Erre mondják, hogy nagyképű, pedig csak őszinte. Az érdekes életű régi ismerősök története érdekel, velük leállok beszélgetni, vagy azokat magam keresem fel, hogy meséljenek az életükről. A faluszéli prosti például, az igen: az ő élete érdekel. El is szoktam menni. Értsd jól: el szoktam hozzá menni – beszélgetni. Kristály-nő, tetőtől talpig: bele lehet látni a lelke mélyéig. Nemhogy hazudni, de még tettetni sem tud – legfeljebb talán MUNKA KÖZBEN, ha úgy kell csinálnia, mintha neki is jó lenne. Hozzá se nyúltam, de látszik, hogy milyen finom a bőre. Mintha valami erotikus játék közben megnyúzták volna, és az idegei mind szabadon volnának, védtelenül. Bonyolult lélek, nem olyan pokróc lelkű, mint a (most ide képzelek néhány nevet).
A többség szemében már gyerekkorom óta én vagyok a falu bolondja. E két hónap alatt is nemegyszer megkérdeztem magamtól: vajon én vagyok őrült, hogy nem azt tartom fontosnak, amit a többség; hogy olyasmit látok, ami másoknak teljesen elfogadható és természetes- - - vagy azok az őrültek, akik véghezviszik azt, amit látok. De az emberek teljes léleknyugalommal viszik véghez ezeket a dolgokat, és biztosak abban, hogy amit csinálnak, az okés – úgyhogy nehéz őket őrültnek tartanom, tehát marad az első változat. Márpedig önmagamat normálisnak tartom, még ha azok a normák el is térnek az itteniekétől. Nem hiszem, hogy megőrültem volna, pedig a sok mellőzés, és a könyvkiadók bicskanyitogatóan gőgös viszonyulása még okot is adhatna erre; nem, nem vagyok őrült, hisz tisztán, világosan és logikusan gondolkodom – íme a bizonyság: amit írok. De nem kuncsorgok senki szeretetéért – és ez talán már kóros. Aki elfogad így, ha nem – nem fogom felnyiszálni az ereimet. És nem mosolygok senkire, csak azért, hogy tessek neki, de sok emberre mosolygok, akit szeretek. Különcnek mondanak, aki indokolatlanul magabiztos, aki felettébb hajlik a gúnyra, és szándékosan provokálja környezetét a kinyilatkoztatásaival, amelyeknek minden bizonnyal az a céljuk, hogy kényelmetlen érzéseket keltsenek abban, aki hallja. Minden, amit teszek és mondok, egyértelműen jelzi, hol állok, és hol nem, de ha mégis valahol: az a senki földje. Az ápolatlannak látszó külsőm, és soha meg nem fésült hajam: ezek az életem leghűbb tanúi. És a szarkalábaimba elbújt szarkazmus. Ilyen vagyok. Nem nektek vagyok ilyen, nem is magamnak, hanem egy Magasabb Valónak, akinek olyan formája van, mint a Természetnek. nfl
