NEM AKAROK hazudni, hogy nem félek a haláltól. De hátha a halál nem is tudott követni engem, elvesztette a nyomom, mint a bajor véreb, ha leesik az eső. Nem tudja majd Halál elvtárs, hogy éppen hol járok, jön értem a fekete autó, csengőfrásszal vagy kopogással, oszt jól pofára esik, mert nem talál a hülye Halál. Majd magához akar szólítani az Úr – aki korábban elvtárs volt, csak a kor szavára váltotta át magát a rendszer másik oldalára –, magához szólít, talán éppen olyan hangon, mint színész koromban az ügyelő, sürgetőn, hogy a művész urat várjuk a megha(j)lási jelenethez, siess bazmeg, mert lekésel! Lehet, hogy éppen így lesz, mert amiről nem tudjuk, hogy milyen, az éppenséggel lehet ilyen is. Szóval jól át lesz ssszva a Halál feje, mert keres engem a sok előző helyen, még a halál ssszán is, de nem talál, aztán legyint a hülye Halál, hogy ha nem talál, hát nem talál! És feláll, és elmegy, és élve hagy mindörökre. De őszinténszólva erre a lehetőségre nem tennék nagy tétet, ha fogadni kéne. Pedig Kóma koma eljövetele nagy buli lenne. Mert az ember hiába járja a végét, az nem járja, hogy lássa is, hogy elérte, pedig az nagy elégtétel lenne az elveszett létért. Khárón ladikja felé vezető autópálya vajon ki van-e táblázva? Ahogy az alaszkai Elliot-úton már sokkal korábban ott volt a jelzés, hogy a Yukon ennyi meg ennyi mérföld. A holdbéli csónakost, aki vagyok, nem illik ám megtéveszteni! kellenének oda mindenféle táblák. Hogy jobbra hajts! jobbkéz szabály, vagy valami. Még jobb – a behajtani tilos! Vagy egy piros lámpa, hogy állj! ami ezt a megfáradt vándort elirányítaná. Valami jelzés – mert már rövidlátok is –, és ez a nyomorult vaksi rászorult a szemüvegre. Vagy hangjelzés, mint a vakoknak a gyalogátkelőnél, hogy: itt a Sztüx vize, készítse elő a stekszet az átkelésre. Mert kéri ám ama mitológiai ladikos faszi, aki átvisz a folyó túlsó partjára; amin az én izém átkel a folyó sötét vizén – a túlsó oldalra. nfl
