Riportok a kanadai vadonból

NEM  ATTÓL  PROFI  VALAKI, hogy pénzt kap-e érte. Hanem hogy mindig teljesít egy olyan szinten, ami profi. Ugorhat fölé, és ez még csak nem is a zsenialitás, de az alá soha. EP szerint az ember bizonyos szint fölött nem megy bizonyos szint alá. (Bocsánat, hogy személyes lesz a példa, de hisz jobban ismerem magamat, mint másokat, tehát Naccsanyi ne rójon meg a folytonos önfeltárulkozásom miatt): Már tíz éve diplomás színész voltam, de abban a tekintetben szerintem még mindig amatőr, hogy borzasztó egyenetlen szintet nyújtottam. Miközben pedig „profi” voltam, hogy már egy élvtizede színészetből éltem, sőt, ahhoz képest, hogy milyen ingadozó volt a teljesítményem, még túl is voltam fizetve. Ha az ösztöneim jól  irányítottak, jó voltam, ha meg ez nem volt, akkor a fal adta a másikat. Az írással ugyanígy vagyok. Kilencvenben megjelent Az orgonák völgyében című novelláskötet – szerzője dadog a tehetségtől, alig tud egy jó mondatot kinyögni: egyik-másik novella jobb, de a legtöbbnek a fal adja a másikat. Miközben ma sem írásból élek (hogy miből, ne kérdezzétek), mégis „profi” író vagyok. Ha megnézed a kilenc éve, szinte mindennap vezetett blogomat, látszik, hogy hány évnyi folyamatos gyakorlás és tanulás után állt be a stílusom olyanra, és már nem zuhant mélyen a brekegő segge alá. nfl