MOST ISMÉT hosszabb időre elhallgatok, mert ma innen is tovább hajtom az állataimat másik pusztaságra: egy olyan helyre, ahol nincs internet. Mivel azonban nemrég többen is, privát levélben érdeklődtek a múltam iránt, hisz a gugli és a vikipédia elég hézagosan s főleg pontatlanul közöl rólam – például nekem tulajdonítja a Bűvös vadász klasszikus opera eléneklését, amihez semmi közöm (ez valószínűleg abból jött, hogy az algoritmusában összeadódott a „vadászat”, és a „rockopera”) – miközben kihagy elég sok valódi szerepemet. Ezek az újonnan kötött FBbarátságok köteleznek hát engem, hogy kérésüknek eleget téve, adjak magamról „életrajzot”. De mivel rajzolni még egy pálcikaembert sem tudok, inkább szavakban teszem az eszem. És nem árt, ha magam is tisztában vagyok a megtett úttal, hogy innentől már csak egy pontra szegezzem a tekintetem – az irodalomra.
Színészként szereztem diplomát, először a vajdasági szülőföldemen játszottam, majd Szabadka és Újvidék után 1986-ban áttelepültem Magyarországra. Több vidéki város színházban játszottam jelentős drámai szerepeket, a kétezres évek elején pedig a budapesti Vígszínház tagja voltam, ahonnan 2008-ban távoztam. Utána Kanadában töltöttem fél évet, visszatérve onnan, a vélt írói képességemhez megfelelő tudást akartam szerezni: két éven át minden nap nyolc órát a könyvtárak olvasótermében töltöttem, és igényes, valódi irodalmat olvasva igyekeztem elsajátítani a kreatív írás tudományát. Mindehhez némi előismereteket jelentett az a nyolc vadász- és útikönyv, amelyek korábban jelentek meg a tollamból, s keltek el könyvenként több ezres példányban. Az elmúlt három évben tíz novellámat hozta az ÉS; ez év áprilisában a Két kanadai napom és egy holdam volt; az október ötödikei számban pedig a Bla-bla-bla-bla című elbeszélésemet, melyek szintén az utazásaimról szólnak. A Thriller című drámám idén első díjat nyert a Szabadkai Népszínház Drámapályázatán. Nem sok, de azért valamivel több filmszerepem volt, mint arról a vikipédia tud, például jugoszláv koromba címszerepet játszottam A késdobáló című filmben, partnereként a remek Ladik Katinak, és az ugyanott készült A fajkutyák ideje című tévéfilmben is játszottam. Magyarországon pedig a Vadon című András Ferenc filmben volt egy nekem jól álló epizódszerepem – az erdei zsivány, a becsületért harcoló gyilkos voltam. Nagy szerepem volt a Kalász István könyvéből készült Ritter napja című tévéfilmben is, és két krimisorozatban lőttek le, mint elvetemült bűnözőt: a Tűzvonalban, és a Hacktion-ban; és ugyanígy pár hétig rosszfiú lehettem többször a napi sorozatokban. Ennyi röviden a szakmai életrajzom, meg az a kábé hatvan színpadi szerep.
Két házasságból két gyönyörű leányom van, egyik felől két unoka; házasságon kívüli két fiú, egyik helyen egy unoka (életem családi része ily rövidre baszott, bocs, elütés, szabott).
A Holdvilágnézet című, jövőre megjelenő regényem, egy albinizmusban szenvedő ember életének közel hatvan esztendejét meséli el, mely genetikai betegség ez esetben metafora is. A fő alakot, a fehér bőr színének paradox „mássága” készteti arra, hogy a világot bejárva keresse identitását, s megnyugvást végül mégis a szülőföldjén találjon. A regény minden helyszínét láttam, és a történetek szereplőinek többségét ismerem, küllemi megjelenésükről sok részletet tudok, ezt a művet (ha majd megjelenik) mégsem kell másnak tekinteni, mint fikciónak; az események részleges emlékekre épülő rekonstrukciójának – kalandregénynek. Utazási kaland a múltamban, a helyeken, ahol jártam, ahol minden úgy történt, amiként megírtam – vagy majdnem úgy – hisz az ember felejt, s egyéb körülmények rejtik el a múltat. Mivel „Lucifer” a főhőst mindig új utakra vezeti – ha nem is tolakodóan, inkább szövegbéli játékosságból – helyenként intertextuális részek reflektálnak a történet fordulataira Madách, Az ember tragédiája című drámájából. A regény utolsó negyedében pedig egy másik hang szólal meg, MÁS bőrszínű meséli el, hogy milyennek látta a világutazót ő, aki soha ki nem tette lábát a szülővárosából. Kettejük találkozásának metszéspontja szikráztatja meg, s gyújtja be a történetet, és keresi a választ arra is, hogy miként lehet tovább élni egy önvédelemből elkövetett emberölés után, amikor bár a bíróság felmentést ad, de felmentést kap-e a gyilkos – önmagától.
Meggyőződésem, hogy ez a regényem sokakat érdeklő írásmű, és a történetemet élő nyelvezettel szólaltatom meg. Az pedig, hogy a nemzeti kulturális alap egy kalap szart sem ér, hisz elutasította a könyvem támogatását, csak azt jelenti, hogy továbbra sem vagyok elkötelezve, se a Fidesz, se a véemesz, de semelyik szárláda párt felé sem. A regényem pedig majd egyszer úgyis megjelenik.
Közben van két másik regényem, a Vörös Nap is ott van egy nagyhírű magyar kiadónál, egyet pedig most fogom negyedszer átírni. Ezért IS fogok most hallgatni, hogy elmélyülhessek saját írói világomban, és ne figyeljek más célra, csak a tökéletességre. Üdvözök mindenkit:
Nomád Földi László
