De még előtte, hogy BREGOVICS világhírű lett volna, szarajevói mivolta dacára szülei egy belgrádi zeneiskolába íratták, hegedű szakra, ahonnan már az első évben kirúgták. „Tök szar vagy”, mondták neki. Akkor átiratkozott egy másik zeneiskolába; innen már tapintatosabban tanácsolták el: „tehetségtelen vagy, fiam”. Bánatosan ballagott végig a Knjaz Mihajlova sétálóutcán, ami a Kalemegdánra vezet – a régi Nándorfehérvárra, ahol a mi Jánosunk, ama Hunyadi védte Európát a bevándorló turbános migránsoktól –, de ez csak egy kis történelemi kitérő volt, nélkülözve minden népművelő szándékot, és az aktualizálást is csak egy értő összekacsintásnyira csempészve a Bregovics mini-életrajzba. Kiment hát a Kalemegdánra, és a várból nézett le a Száva és a Duna összefolyására.
Hogy aztán mit csinál azon kívül, hogy kifújja magát, és élvezi a kilátást, nem tudta. De kezdetnek ennyi is elég volt. Érezte: csak a zene tudja megmutatni neki, merre is menjen. Aztán valami zenét hallott, s odanézett a park egyik padjára, ahol három fiú ült, az egyiknél gitár, és három szólamban énekeltek, kristálytisztán. Odament hozzájuk, s kiderült, hogy ők is boszniaiak – és így ismerkedett meg a nála öt évvel idősebb Zeljko Bebek-kel, aki épp akkor hagyta el a rockzenekarát, és új banda verbuválásán ügyködött. „Csináljunk együtt valamit”, mondta Bebek, amikor megtudta, hogy Bregovicsot kirúgták a zeneiskolából – mert ez biztos jele volt a kontraszelektált szocializmusban, hogy valószínűleg egyéniség az, akit kimar maga közül a középszer. (Ebben a tekintetben egyébként az égvilágon semmit nem változott a világ – teszi hozzá a jegyzetíró.)
Még azon a hétvégén koncertet rögtönöztek Sunce név alatt, amit aztán megváltoztattak, és az első sikereiket már Bijelo Dugme (Fehér Gombok) néven aratták. Az egyik első daluk a Selma című szerelmi ballada volt, s bár ezen kicsit érződött a mi akkori Omegánk újfajta, Presser nélküli hangzása, de erre is oly büszkék lehetünk, mint a déli harangszóra, hisz Bregovics lenyilatkozta később, hogy eljárogatott „hallgatózni” Budapestre, és erős hatással volt rá az Omega.
Nemrég egy belgrádi csatornára szörföztem, és sikerült elkapnom bizonyos rocktörténeti pillanatot (úgy tudom, fölt van a neten is, bár ott én nem láttam). Egyik riporter 44 esztendő után megkereste a most 73 éves nénit, Selma Boric-ot, akihez annak idején a dalt írták. Behívatták a hölgyet - - - és Bebek, ott a stúdióban énekelte el a hajdani múzsának a dalt. Aki, hogy könnyezett, ez a minimum, de még engem, a cinikus ex-rockert is megkönnyeztetett a képernyő előtt. Egy közelinél Bebek is lebukott, hogy megtörli a szeme sarkát, és az amúgy is izmos vibrátója nagyobb amplitúdójú volt a szokásosnál. De lehet, hogy mindhárman: Selma néni, Bebek és rosszmagam is a múltba zuhant fiatalságunkat sirattuk el.
