ALJASSÁG, ÁRULÁS. Amikor hajnali ébredésemkor, a tudattalanom és tudatom határán, az éjszaka mocsarából a levegőre jutnak az első szavak – azokról szoktam itt firkálni. Hogy Bödőcs modorában mondjam: ezek a szavak gondolatspermák, melyek megtermékenyíthetnek egy ötletet. Ma, a fent, nagybetűvel írt két szó hápogott levegőért. És még fogmosás közben is azon tűnődtem, hogy bizonyos színésztípusok miért csak idős korukban érnek be annyira, hogy ezt a két elemi érzést hitelesen eljátszhassák. Vannak persze kivételek: Gáspár Csámpi és Pap Vera már főiskolás korunkban olyan színészi erővel bírtak, s mondták ki ezeket a szavakat, vagy élték át, de legalábbis mutatták meg, MINTHA olyanok lennének, és nem azért, mert privátban aljasabbak lettek volna nálunk, vagy bárkinél. Pedig bizonyára ők is voltak már bizonyos szituációkban aljasak és árulók, hisz még a gyerek is tud ilyen lenni („nem Messiás-é minden kisgyerek, csak ha felnő, lesz a szokott pimasszá”). De az a színész, aki már fiatal korában hitelesen mondja ki, vagy tudja eljátszani a fentieket, az nem azért képes erre, mert sokkal több aljasságot követett volna el a kortársainál, hanem mert meg van benne a képesség, hogy az ősei által évezredek alatt felhalmozódott aljasságokat, melyek az ő génjeiben örökítődtek, úgy tudja megmutatni, mintha övé lenne. Szegény „sorozatgyilkosok” – a napi sorozatokban szereplő, többnyire gyilkosan rossz színészecskékre gondolok – és nem bántani akarom őket, csak hát a műfaj jellegéből adódóan sok intrikát és árulást kell(ene) hitelesen felmutatniuk, de ők ehelyett gonosz képet vágnak, sóhajtoznak, fújják a levegőt – láthatólag legyűri őket a feladat – pedig csak szárazon kellene MONDANI a szöveget, ahogy Mihályfi Balázs teszi. Hisz az áruló és az aljas nem összeráncolt, gonosz szemöldökkel aljas, hanem olyan rokonszenves megjelenéssel, mint Huszti, abban a régi Madáchos Othello-ban, Jago zászlós szerepében. De itt az ellentmondás feszül a fenti egyik mondatom s e között – mart Huszti akkor alig harminc éves volt! De ő is korán érő típusként az ösztöneiben hordozta az ősi, emberi aljasságok lenyömatait. Nekünk, későn érőknek pedig meg kell öregednünk – pedig amúgy privátban iszonyú aljas árulók vagyunk – de rengeteget kell güriznünk, mire egy kis művészi szintű aljasságot meg tudunk magunkból mutatni. Én például Zsótért árultam el – úgy értem, művészileg- - - igaz, ő is engem Szolnokon, de hát ez egy ilyen szakma. Mindezek ellenére, ha még visszatérnék a színészi pályára (nem fogok), semmi garancia arra, hogy hajlott korom előjogából, megfelelő minőségben el tudjam játszani az aljasságot és árulást. Mert, ahogy láttunk már éjjeliőrt nappal meghalni, úgy láttunk öreg színészt is pocsékul játszani (nevek a szerk.-ben). nfl
