VÁDOMOM A RENDEZŐT! aki 15 évvel ezelőtt, a miskolci színházban Werner Schwab Népirtás című előadás rendezője volt, mert egyik próbán felemelt hangon szólt az anyát játszó színésznőre, és instrukció címén azt mondta neki: „Ne színészkedj, bazmeg, hanem játssz!”, majd utána a szünetben meglátogatta a színésznőt az öltözőben- - - és most figyelmet kérek!!- - - ahelyett, hogy fővárosi módon, és kizárólag a művészi szabadság mérhetetlen kiterjesztése érdekében kulturáltan a színésznő szája elé tartotta volna a nemi szervét; vagy kulturált fővárosi módon merített volna a nagy előd, de Sade márki eszköztárából, és kizárólag a mérhetetlen művészi szabadság kiterjesztése érdekében ütéseket mért volna a színésznő tomporára; vagy akár példát vett volna bármely nagy rendező ötletdús eszköztárából, de nem! ő semmibe véve a kulturált fővárosi megoldásokat, és fittyet hányva a művészi szabadság mérhetetlen kiterjesztésére, egyszerűen megpuszilta a színésznőt, és a nyegle „bocs, ne haragudj!” odalökéssel vélte semmissé tenni a kulturált művészi szabadság mérhetetlen kiterjesztésének hiányát. De ez még semmi! Hogy a hölgy elfogadta a darab rendezőjének bocsánatkérését, és viszonozta a puszit, ez a suttyó mucsai rendező még gyöngéden meg is simogatta a színésznő fenekét, miközben – hisz tudjuk jól, a kulturált fővárosi rendezők –, valamint Lenin elvtárs példájából is, aki visszadobta a gyerekeknek a labdát, noha közéjük is lövetett volna, így a rendezőnek is hatalmában álltak volna mindenféle más eszközök –, de ez a tahó csak a puszit és simítást tartotta megfelelőnek, miközben ott lógott a fogason jó pár, kézre álló, és a célnak megfelelő vállfa is, amiről pedig már nemrég megtudhattuk a mértékadó médiából, hogy semmiféle eszköz nem tágítja jobban a színészek ízléskörét, és nem fejleszti oly mérhetetlenül a művészi szabadságát, arról már nem is beszélve, hogy erre a vállfás megoldásra még a nagy példakép, de Sade márki is ínyenc módon csettintene a nyelvével: wow, hogy ez nekem nem jutott eszembe! De itt még nem ér véget a színésznő szenvedéstörténete, mert ez a mucsai rendező még este be is bújt a színésznő ágyába, és azt súgta a fülébe: „szeretlek!”, amivel pedig nyilvánvalóan cseppet sem tágította a színésznő művészi szabadságát, és legkevésbé sem terelte a becses hölgyet a művészi kiteljesedés felé. S ha még mindezen vádak nem állnának meg a közvélemény ítélőszéke előtt, emlékeztetnék, hogy ez a provinciális suttyó viselkedése a legkevésbé sem kompatibilis a fejlett nyugat irányNYelveivel, ahol a producerek és rendezők – miként tegnapi jegyzetemben utáltam rá, bocs, elütés, utaltam – ők nyelvvel terelik a színésznőket a művészi kiterjedés mérhetetlen mélységei felé. És a színésznők érzékelése ott is oly mértékben késleltetett, hogy csak évtizedek múlva esik le nekik, hogy basszus, engem abuzeráltak! Pedig csak, miként tegnap már említettem volt, ez csak az üzleti élet (ágy)BEFEKTESÉSI tranSZakcióinak legközönségesebb VÁLLFAja. Visszatérve vádam tárgyára: vádolom a miskolci Népirtás rendezőjét: 1. Egyrendbeli, instrukció általi zaklatással. 2. Egyrendbeli száj a száj általi, érzékiséget, és nem a mesterséges lélegzést szolgáló szájérintéssel, mely esetben súlyosbító körülményként javaslom a közvélemény ítélőszékének, hogy a száj szájal érintése közben még folytatólagosan elkövetett simogatások is tetézték a Népirtás rendezőjének bűnét, akit pedig az a körülmény sem ment, hogy az elkövetés időpontjában az abuzus áldozata, vagyis a színésznő a Népirtás rendezőjének törtvényes felesége volt. Súlyos ítéletet kérek! nfl
