Néhány rövid részlet az Út a tükör másik oldalára című színészregényemből. 9. oldal: Frissdiplomás színészként még tartottam a kapcsolatok korábbi rocker életemmel: Fender basszusgitárt slappel basszoltam – így mondjuk, amikor hüvelykujjal pöcköljük a húrokat –, a közönség imádott minket, főleg az én dalszövegeimet mondták állati ütősnek. Szamár álnéven Jim Morrisonos és Kiss Tibis, pontmúlikpontosanos költői szövegeket írtam, legalábbis a rajongóink ezt komálták benne. Meg voltam győződve az együtthangzásban és a rímekben rejlő mélyebb jelentésben: vagyis fűzfapoéta voltam. Mindeközben mélyen hittem abban az erőben, amit a kreatív képzelet követel meg, hiszen az nem tesz úgy, mintha TÉNY volna, ezért gátlástalanul mondhatja a tényt.
Az énekesünk egy pornósztárral járt, és amikor bemutattak minket egymásnak, ahogy meg van írva (és ezt nem én írtam meg), első látásra belezúgtam abba a lányba: Friderikába. De ő az énekesünkkel kavart, nem tehettem mást, a dalszövegeimben írtam meg az érzelmeimet, s az énekesünk úgy adta elő mint sajátját. Friderika meghatódva hallgatta a szerelemtől szikrázó soraimat, és ettől az egész olyan rizsporos-parókásan Cyranos bukét kapott, hogy elment a kedvem az egésztől.
- oldal: Menni kell, ez biztos. Ha már elindul az ember, semmi bizonytalanság, könyörtelenül menni. Mindig legjobban a menést szerettem, az kötötte le a figyelmem. Aminek a végén nem mindig tudható, hogy mi a cél.
Vagy csak állni. Egy sarkon állni, és rágógumit rágni. Egyszer egy akkorát álltam, hogy sokan irigyeltek érte. Álltam az utcán, tökmagot törögettem, köpködtem a héjat. Néztem a hétvégi bevásárlásra feljött falusi lányokat, akiknek olyan a combja, mint a húsvéti sonka kövérje, a Nap se látta, én sem láttam. Mellettem a tanyákról bejött öreglegények, akik már a csajokra se néztek, mert az öregség még ezt az élvezetet is elveszi a vén fószertől, hogy legalább a nézése örömöt hozzon. “Élj gyorsan, és halj meg fiatalon!” Fiatal koromban nem tudtam, mit is jelent ez a mondat, amit a woodstocki “huszonhetesek” szájába adtak, akik huszonhét éves korukban röppentették el magukat az örök mákmezőkre: Joplin, Hendrix, Jim Morrison. Akkor, életem harmadik korszakának elején már engem is megszólított ez a mondat.
Pedig hol volt még az öregség- - - Fiatalság volt az. Akkor jött rám ismét az utazási vágy; elrepültem Alaszkába. Jávorszarvasra vadásztam és aranyat mostam. Aztán – jégből tűzbe – Afrikába: a Bulawayo-i éjszakában prostituáltak életét vizslattam. Két év múlva pedig vissza a jégbe (így edzik az acélt is): a kanadai vadonban voltam ismét, mint favágó. És amikor hazajöttem, egy megváltozott világot találtam.
Fiatalság volt ezerrel, Listen to your heart, minden csatornán ezt énekelte a Roxette, és a politikából is ez a szívzörej jött. És mi bizakodtunk, hogy most a mi nemzedékünk is szót kaphat. Mások pedig a mi bizakodásunkon már akkor a hasukat fogva röhögtek. Szóval, abba a korszakba érkeztünk, amikor a naiv és gyermeteg kelet-európai népeknek már kezébe adták a rendszerváltás csörgőjét, de még nem választották el a szocializmus anyatejétől (ahogy Kundera írja valahol).
Sok év után elővettem a Fender Stratocastert, gyors szólót kevertem le, mocskosul beletapostam a wou-pedálba: siiiiikííííítsssss! Föl a felső E – húr legtávolabbi bundjáig, oktávot és tercet fogva egyszerre, megrángattam a visszhangosító kart, mint valaki haját-aját-ját-át-t rááángatnááámmm.
- oldal. Az idő tájt már tíz éve odüsszeáztam Szküllák és Kharübdiszek között. A színházak kapujába kötött színházőrzők még az épületbe sem engednek be. Leveleimre nem válaszolnak, a telefonba letagadtatják magukat. Átmenetileg visszaköltöztem a szülőföldemre (visszautalnék a 119. oldal szabadkai utazására), ott kaptam vendégként egy szerepet. A Furcsa párban Oscar, a rendetlen macsó a komfortzónámból, szemben a piperkőc Felix figurájával (ami jobb szerep). Nem igazán sikerült. Túl közel volt hozzám a figura. Jó az, ha valakit pofán csap a szerep, csak ne üssön ilyen nagyot. És mikor a színházi szakma átmenetileg elhalasztotta a kivégzésemet, egyik nap az utcán találkoztam Téry Zsóval. Ő volt az egyetlen zseni, akivel dogoztam, ő rendezte a Cyranot(erre mindjárt visszatérek). És ő még megölni sem akart – ím a bizonyság: nem paranoiám van. De őneki még azt is megbocsátottam volna, ha megöl- - - bár ebben van egy hangyásznyi paradoxon. Szóval a Téry Zsónak mondom, hogy Furcsa pár, akkor ő rávágja: „Gondolom, a Félixet játszottad”! Nem, mondom, az Oscart. Mire ő: „Pedig az érdekesebb lett volna a százkilencven centiddel, és a hetvenes vállszélességeddel.”
A zseni nem klisékben gondolkodik.
A Téry Zsó-féle Cyrano, a kötekedő és provokatív, rock-költő volt. Élőben gitároztam a megzenésített „Megdöflek a versem végén”-t, a dalt magam írtam a zenéjét, és abban volt egy jelenet, ahol a pucér seggemet mutattam a közönségnek. És előadás után, azt öltözőben épp átöltöztünk, én ott állok a jelmez és a privát ruhám közti pucérságban, amikor benyit gratulálni a egy középkorú kolléganő. Meglátja, hogy mi van, visszahőköl, hogy „ óó bocsánat!” Mire én azt mondom neki, hogy, „de hát már láttad a seggem az előbb a színpadon”. Mire ő: „Az más, az a Cyrano segge volt”.
És ide illik az anekdota a híres angol színészről (talán Kean), akibe beleszeret a királynő, és megkéri, hogy minden este mási szerepbe bújva dugja meg. Kean belemegy: feketére sminkeli magát, kicsit féltékenykedik, majd gerincre vágja a királynőt és jó beakaszt neki. Másnap Hamletként kicsit vívódik, tétovázik, majd megbassza a királynőt Hamletként. És így, 32 napon keresztül, de akkor elfogynak a Shakespeare szerepek. Mire azt mondja a királynő: „Akkor holnap dugjon meg engem privátban”. Mire Kean: „Felség, privátban én már tíz éve impotens vagyok!”
nfl A TÖBBI A REGÉNYBEN, HA MAJD LESZ RÁ KIADÓ.
