AZ ÉLET és IRODALOMBAN tegnap megjelent novellám folytatása – pár fejezet kihagyásával.
- oldal. Másnap megtudtuk, hogy egy alig ismert színész, Földi László is járt a gyilkosság délutánján a prostituáltnál. Amikor behívattam a kapitányságra, nagyon ellenszenves, macsós módon viselkedett, például szó nélkül leült a legkényelmesebb fotelbe, kinyújtva keresztbe tette a lábát, aztán minden kínálás nélkül kihúzott egy szál cigit az asztalon heverő dobozból. Sokáig kotorászott, tapogatta a zsebeit, majd kivett egy Zippo öngyújtót, rágyújtott és az arcomba fújta a füstöt. Nem akartam lereagálni, végül is a művészek ilyen excentrikusak, talán így kell elfogadni őket. Hosszú hallgatás után valamiféleképpen mégiscsak muszáj volt szóba hoznom, hogy mért hívattam, néhányszor elköhintettem magam, és azt mondtam Földi úrnak:
– Köszönöm, hogy befáradt hozz- - -
– Nem volt fáradság, kétutcányira lakom.
– Így akkor egyszerűbb is. – Elmosolyodtam, de nem sikerült őt ezzel mosolyra fakasztanom, élénk tekintettel, kihívóan nézett rám, mint akit ennél rafináltabb kérdések sem szokták kibillenteni a lelki egyensúlyából. Ugyanazon a hangon folytattam: – Sok civil direkt vegzálásnak véli, ha a hatóság behívatja adategyeztetésre. Bár nem alaptalanul, mert az ismert szerb sorozatgyilkost, Magda Marinkót is ilyen fal szöveggel csalták lépre. Mondom, örülünk, ha nem fakabátnak tartanak minket, de még segítenek is a feltárás- - -
A színész ekkor türelmetlenül felemelte a kezét, és ismét belém fojtotta a szót.
– Semmiféle segítő szándékról nincs szó. Én hiszek a bűn létjogosultságában. És a büntetésben ugyanígy. Ezek egymást kiegészítő dolgok, és nagyon fontos, hogy legyen a világban bűn, és annak kiegyensúlyozására büntetés, mert ha nem így lenne, okafogyottá válna például az önök munkája is. Nem így gondolja?
Meglepett ez az érvelés, talán pár másodpercre még a számat is nyitva felejtettem, nem számítottam rá, hogy ilyen fordulatot vesz a kihallgatás. De a színész még most sem szállt le erről a lóról, egyre inkább belelovalta magát: – Amúgy meg, törvényszegés nélkül nemigen van tudás.
– Már megbocsásson, művész úr, de honnan veszi ezt az elméletet?
– A Bibliából. Amelyik Ádámmal és Évával kezdődik. Nem erre tanít a teremtés? Nem erről szól az édenkerti sztori? Hogy törvényszegés nélkül nincsen tudás?
– Nekem nem ezt tanították.
– Hol? A rendészeti főiskolán? És mit tanítottak?
– Hogy amikor vétesz a törvény ellen, úgy tedd, hogy megfizetsz érte. Úgy tedd, hogy életed végéig szenvedni fogsz miatta.
– Én meg nem nagyon értem, mi olyan megszokhatatlanul érdekes a törvénytiszteletben. A törvénytisztelet a gyávák menekvése. Maga nem így gondolja? – A színész indulatosan fürkészte az arcomat, de úgy, mint aki nem vár választ, csak önmagát hergeli bele a monológjába. – Pedig magának oka van így gondolni, hiszen mint nyomozó, a kenyérkeresetét köszönheti a bűnözőknek. Vannak gyilkosságok, amikor az „elkövetőnek” látszólag semmi ésszerű oka sincs azt megtenni, mégis megteszi. Raszkolnyikov nem haragszik az öregasszonyra, a pénzét sem veszi el, csak éppen szétcsapja a fejét, mert át akar hágni egy olyan törvényt, amit mások – az úgynevezett átlagemberek – nem mernek megtenni. Porfirij vizsgálóbíró abban az esetben gyanakodhatott volna vallási megszállottságra, mint ebben a prosti esetben is – olvastam a neten, hogy valami falra mázolós buli volt – és a Bűn és bűnhődésben sem akadunk a legátlagosabb és legelvetemültebb indítóokra: a pénzre. Csak a fantáziátlan gyilkosok ölnek pénzért, de akik filozófiai megfontolásból, azok minden anyagi érdek nélkül megteszik ezt. Hogy csak ritkán fordul elő az anyagi érdek nélküli gyilkosság, az bizonyos szempontból megnyugtató, hiszen azt bizonyítja, hogy az emberek közé még nem férkőzött be az Abszolút Gonosz. Isten azzal tette próbára az első emberpárt, hogy a hasukkal zsarolta őket, mint a gyereket: ha rossz leszel, nem kapsz almát. Kitépi szegény Ádám bordáját, ami ugye „nyolc napon túl gyógyuló súlyos testi sértés”, erre még azt is megtiltja neki, hogy kevéske vitamin bevitelével segítse elő a gyógyulását, amit egy alma elfogyasztása jelentett volna. Ha igazán azt akarta, hogy ne kajáljanak a nyomorult almájából, mért nem kerítette el az almását, áramvezetékkel jelölve a telekhatárt tiltott részét. Oké, a Paradicsomban nincs áram, de táplálhatta volna egy alacsony feszültségű generátor, nem halálos mértékben, csak hogy távol tartsa azokat, kik megpróbálnak átmászni rajta. De nem, ő fenyegetőzik, zsarol, aztán büntet: jön azzal a röhejes kiűzetési jelenettel, amit még Madách sem tudott oly módon megírni, hogy ne lógna ki a lóláb.
– Igen, láttam önt Lucifer szerepében, a Garabonciás Társulat színpadán- - - de ha megengedi, térjünk rá a prostituált meggyilkolásának ügyére. Ön az egyik tanú vallomása szerint aznap délután ott járt annak lakásán.
– A hír igaz. – Rövid szünetet tartott, száján titokzatos mosollyal leste a hatást. – Pontosan úgy igaz, ahogy a jereváni rádió híre. „Nem Moszkvában, Szentpéterváron, nem Mercédeszeket, hanem Volgákat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.” Merthogy nem ÚGY jártam ott, és nem akkor. Tünde nem csak escort-högy volt, de rendszeresen statisztált a színházunkban is, ha vetkőzős statkókra volt szükségünk. És az Operafesztiválon is a legfelsőbb körökből merítette a klientúráját, valamint állandó parlamenti belépője volt, amit attól az állat titkártól kapott.
– Gecey államtitkár úrra gondol. Igen, mindez már korábban a látókörünkbe került. De maradjunk az ön szerepénél. Milyen okból járt a meggyilkolt hölgynél, és mit tapasztalt, látott-e rajta valami különöset? Ezt öntől nem mint gyanúsítottól kérdem, hiszen tudjuk, hogy Gecey államtitkár úr az után járt a hölgynél, hogy ön már elment onnan.
– Egy szövegkönyvet vittem neki. Mert a Jézus Krisztus szupersztárban is kapott egy kisebb vetkőzős szerepet. Elmehetek?
– Köszönjük, hogy befáradt.
– Azt ugye már mondtam, hogy itt lakom a közelben, tehát szó sincs fáradságról.
És szavai bizonyságául sportosan felpattant a fotelből, és köszönés nélkül elviharzott. Furcsa egy alak, nem szeretnék vele még egyszer találkozni. Puhatoltam magamban a vele kapcsolatos érzéseim pontos meghatározását, de a kész szavak és érzések jelmeztárában nem találtam rá megfelelőt. Hiába próbáltam rá egyiket a másik után, egyetlen olyan sem volt, ami pontosan kifejezhette volna azt, amilyen érzést a távozásával maga után hagyott. Talán félelemnek lehetne mondani. Volt valami félelmetes a gátlástalan pofátlanságában. Miután eltávozott, fütyörészni kezdtem, akár egy félős gyerek a sötétben, aztán összerezzentem valami neszre, pedig csak az utcán dobták le a szemetesek a kukát. Gyorsan leültem, mert valami gyengeség töltött el - - - és akkor, igen – most rátaláltam az ide illő szóra, ami a színész távozása után éreztem, és gyorsan le is írom, mielőtt kifakulna az érzés, vagy elfelejteném: azt éreztem, amit pályakezdőként, amikor egy már rég rothadó hullánál voltam helyszínelni, és minden dögszagú volt.
A többit majd a LÚDBŐR című regényemben. nfl
