GAVRILO PRINCIPNEK IGAZA VOLT. Szívesen kezdeném azzal, hogy az anyai nagyapám MAGYARKÉNT a boszniai Bjelinán született 1887-ben, és az első világháborúban a Monarchia katonájaként Tarvizionál harcolt (eszerint össze is futhatott az ott szanitéckedő Hemingway-el), és ő elég közelről látta az eseményeket, még Ferenc József temetésén is jelen volt – szívesen kezdeném ezzel – , ha ennek a már több jegyzetemben említett ténynek köze lenne a mai témámhoz. És történész sem vagyok, csak valamiféle érzékenységgel bírok az igazságosság iránt, és azért gondolom, hogy ha Petőfit nem ítéljük el, sőt nemzeti hősünkként tiszteljük, fogaduk hát el, hogy a szerbek is így tisztelik Principet. Aki nem csak írta, a Habsburg házra gondolva, hogy „akasszátok fel a királyokat”, de tett is valami hasonlót, ha nem is kötél segítségével, és csak a LEENDŐ királyt véve célba. A sztori ott kezdődik, hogy a legendás nagyapám szültése előtt öt évvel, 1878. július 29.-én a falánk Monarchia okkupálta a Boszniát, aminek NEM magalkuvó lakossága előzőleg már évszázadok óta nyögte az oszmán terjeszkedés nyűgét (a megalkuvók pedig behódoltak, s ők lettek a bosnyákok). Hogy a nemzeti érzés – ami a szerbekben egyébként mindig túltermelésben volt – előidézte azt, hogy egyszer csak besokalltak, és a Fekete Kéz nevű költőien romantikus társaság úgy gondolta: ha az egyébként is tenyérbemászó figurát, Ferdinándot elteszik láb alól, akkor kivívhatják szabadságukat. A vadászellenes olvasóimat emlékeztetném rá, hogy ez a trónörökös alkalomadtán öt-hatszáz nagyvadat – őzet, szarvast – lőtt le egy-egy vadászaton, amire még a szintén kutyaként lelőtt Csauseszku is azt mondaná, hogy wow! No, és az osztrák cinizmus is segítette Principet, mert a trónörökös látogatását pont a Rigómezei csata emléknapjára időzítették, ami kicsit arra hasonlít, mint mikor az akkor hivatalban lévő magyar miniszterelnök Erdély elcsatolásának napján hívta meg pezsgőzni Nastaze román elnököt (hogy ki volt az a magyar elnök, annak megfejtésére kommentpályázatot hirdetek). Pedig a kor szarajevói besúgóik jelezték, hogy valami készül, és 1914. június 28.-án reggel 10 óra 10 perckor egy bomba is robbant a küldöttség közelében. De a nyitott kocsi mégis azon az útvonalon haladt - - - és amikor lefékeztek, hogy inkább másik úton menjenek tovább, az pont ama kávéház előtt történt, ahol Princip – hódolva a boszniai szokásoknak – épp az utcára kirakott asztalkánál kávézgatott, immár le is mondva arról, hogy lelője a trónörököst, de ha már így kapóra jött a dolog, elővette a stukkert. És a világ hatalmasai – az akkori magyar kormányt is beleértve – vérre éhesen esett neki a szabadságát kivívni akaró országnak „megálj! megállj! kutya Szerbia”, s csináltak is belőle egy frankó kis világháborút.
S napra pontosan 55 évvel a merénylet után, 1969. június 28.-án egy kaliforniai lemezstúdióban korongra rögzítették John Fogerty dalát a Creedence-el: „Látom, baljós fent a hold /látom, a baj közel /látom, ég villog, a föld remeg /látom, rossz idő jön el /baljósan kel ma a hold.” Hogy ennek mi köze az Első Világháborúhoz? Semmi. Csak eszembe jutott. Ja, és e dal magyar fordításával kezdődik a HOLDVILÁGNÉZET című regényem harmadik fejezete is. Ennyi. nfl
