SZENT KORONA. Láttam az előzetesben, hogy holnap, 27-n este fél tízkor adják a Duna World-on a Sacra Corona című filmet. (A tévéműsorban ne keressétek, nincs benne.) S eszembe jut, hogyan is kaptam meg benne 1999-ben Vid ispán szerepét. Már megvolt a helyfoglalásom a Tbilisi-be induló gépre, ahova Ugray Tamás csapatával kőszáli kecske vadászatára készültem, amikor csörgött a telefonom. Koltay jelentkezett, hogy emlékszik rám a főiskoláról, és egy fotóm is a kezébe akadt, s azt kérdezi, hogy hosszú-e még a hajam, mire azt válaszoltam, hogy már a szakállam is woodstokira nőtt. Egyébként Gábor a Honfoglalás forgatása előtt is gondolt rám valamelyik ősmagyar vezér szerepére a hét közül, de állítólag nem tudott elérni – nekem mért ne lehetne egyszer SZERENCSÉM a szakmában. Lemondtam tehát a grúziai vadászatot, és egy hónap múlva már ott nyargalgattam Novák Emil kamerája előtt. Magam nem megyek bele, hogy ez a film milyen lett. Akik értenek hozzá, KÉPILEG világszínvonalúnak mondták. Én meg úgy gondolom, hogy ez a klasszikus mézbarna fotózás jól illett a témához, de nem megyek mélyebb elemzésbe. Inkább arra térnék ki, hogy a balos szakma mennyire ki volt akadva, hogy „rengetek pénzt öltek a baltás gyilkos (Szent László) vérengző történetére” (idézet a Népszabadság akkor kritikájából). Aztán Orbánék leforgattatták még a Hídembert és a Bánk bánt is, és ez már vörös posztó volt az irigység és a szakmai kirekesztés bajnokainak: addig mentek, hogy az operafilm bemutatóján az erkélyről röplapokat szórtak a nézők fejére, így alázva meg pl. a világhírű Zsigmond Vilmost is, aki az operafilmet operálta. De hamarosan leváltották azt a kormányt, és jött egy másik, aki még több pénzt adott a frissen Nobel-díjas kitűnő regény filmváltozatára, de az a két milliárd már a forgatás felére szétmászott a különböző magánzsebekbe, úgyhogy elakadt a forgatás, és még egy milliárdot hozzá kellett csapni - - - de ez nem csípte a szemét ugyanazoknak a röplapozóknak. Kettős mérce?! Ha csak az lenne! Hogy a Sorstalanság milyen film lett? Ott voltam a bemutatóján, és a Sutyi már azzal elcseszte, hogy a vetítés előtt öt percig arról beszélt a vászon előtt, hogy amit most látni fogunk, az valami zseniális. Így alkudta fel az elvárásokat. Aminek nem tudott volna megfelelni még akkor sem, ha történetesen jó a film. Pláne úgy, hogy szar lett. A vetítés végén aztán mindenki azt gondolta, hogy bizonyára az ő készülékében van a hiba, hogy ez a nyálas, szentimentális film egyáltalán nem érintette meg a szívüket. De senki nem mert rosszat mondani a FILMRŐL, mert ennek fele is elég ahhoz, hogy az embert le-antiszemitázzák. És a kritikusok sem mertek vele mit kezdeni, úgy nyúltak hozzá, mint a forró krumplihoz. Én meg csak annyit teszek hozzá, hogy miként a kettős mérce már a fent említett filmek forgatása körül is kirajzolódott, ugyanígy kapcsolható a mai jegyzetem nyitó mondatához – a vadászathoz, pontosabban, az ahhoz való viszonyuláshoz. Azok, akik a MÁSSÁG ELFOGADÁSÁRÓL szónokolnak, azt nem teszik hozzá, hogy a másságot csak abban az esetben fogadják el, ha azonos a saját maguk másságával. Vagy ha anyagi hasznuk van abból a másfajta másságból. Márpedig a vadászok a társadalom négy százalékát teszik ki, és ugyanúgy nem válaszható a születéskor, ahogy egy nemi vonzalom vagy faji sajátosság. Tehát aki vadásznak született, az egy örökletes genetikai kód nevében lett azzá – hasonlóképpen minden egyéb másságokhoz – tehát nem kellene antivadász módon, gyűlölettel viszonyulni hozzájuk. Akik szabadságot akarnak, utat kell engedniük mások szabadsága felé. Ahogy a 68-as nyugat-európai balos mozgalom a zászlajára tűzte Mihail Bakunyin mondatát: „A többi ember szabadsága a végtelenbe tágítja a mi szabadságunkat”. És itt jő az én, már többször ismételt coming out-om: 1. Magam filoszemita nevelést kaptam (amit ma már túlzásnak tartok; helyesebb, korrektebb és igazabb az érzelemmentes ELEFOGADÁS). 2. Ha a nyugati világban létező két alap-világnézetet vetítem a saját személyiségemre: a konzervatívat és a liberálist; és ha előbbi alatt a vallásosságot és a minden újtól való elzárkózást értem, utóbbinál pedig a nyitottságot az új iránt, akkor kizárásos alapon én közelebb állok a liberális eszmékhez. Csakhogy az én liberalizmusomnak semmi köze ahhoz, amit az itthoni vagy Unós liberális politikusoknál látok, akik kettős mércével és kirekesztéssel teszik nevetségessé ezt a világnézetet. Nem vagyok vallásos, de tisztelem a hívőket, mert hinni nagyobb hecc, mint tagadni: ugyanúgy máglyahalált haltak azok is, akik azt állították, hogy nem a Föld a világ közepe és szó sem volt semmiféle teremtési sztoriról, mint azok, akik ABBAN HITTEK (miként Márton Áron), hogy Isten mindenek felett. Ha hívőkkel beszélgetek, képzeletben meglegyint valami igéző tömjénillat, amíg ha ateistákkal, az olyan, mintha egy csikkekkel teli piszoárba hugyoznék, vagy olyan vécébe szarnék, ami tele van papírral, és a szart nem lehet lehúzni, s felgyülemlik a csészében. Ezt elmondom másként is. A sziámi ikreket leszámítva, két ember között bizonyos tér van. Ezt a teret beszéddel és szavakkal lehet áthidalni. De ha nem fogadjuk be a másik ember szavait, akkor a szavak esetlenül kóvályognak a térben, mint egy rossz címre elküldött e-mail, és mivel nem tudnak fészket rakni a másik ember fejében, a szavak elkezdetne rohadni a levegőben, és csak a rossz lehelet marad meg belőlük. A szavak tehát sok félreértés okai lehetnek, és nem csak összekötnek, de arra is alkalmasak, hogy elválasszák egymástól az emberi testeket.
Már többször ismételtem, imént fent is, hogy csak annyi toleranciát kérek a vadászokkal szemben, mint mit a melegek megkapnak a liberálisoktól. Emlékszem, amikor a miskolci Operafesztivál első évadában a helyi kábeltévé egész este és éjszaka meleg pornót sugárzott – gondolták talán, hogy az opera rajongói közt kurrens ez a téma – és a város heteró társadalma fel volt háborodva, miként a konzervatív kollégák is. És az egyik arról számolt be, hogy éjféltől kettőig nézte, ahogy „a buzik seggbe dugják egymás” (idézet tőle). Mire én megkérdeztem, hogy ezen mért van felháborodva, ha egyszer nézte. És azt is hozzá tettem, hogy ezek szerint őt ez ÉRDEKLI. Hogy így szembesítettem Freud bácsival, ő nagyon sérelmezte, és vörös arccal tűzött el a sörsátorból. No, hát ezért nem vagyok én konzervatív. És tőlem mindenki oda dugja, ahova a hajlama szólítja, felőlem akár az uborkaszeletelő gépbe is teheti - - - föltéve, ha a gép is beegyezik. Mert az AIDS ismeretében ennek a műfajnak a szememben van valami hősi pátosza is, hiszen könnyen lecsúszik az a gumi. Ebből is látszik: nem konzerválom el magam a MÁSSÁGTÓL, sem az új irányzatoktól és gondolatoktól, sőt az újat és provokatívat keresem égen s földön. nfl