NÁDAS PÉTER, Párhuzamos történetek. Eleddig két kortárs magyar regény olvasásakor éreztem, hogy ha valamire, erre oda kéne adni a Nobelt. Az első EP Harmoniája volt, s ez a második; s hogy Kertész Sorstalanságának olvasása közben nem érzetem ezt, az nem azért van, amilyen következtetésre egyesek hajlamosak jutni; szóval, hogy én Kertészt olvasva nem éreztem semmit, az nem jelent semmit, mert velem együtt Kardos G. György sem érezte, hogy meg kéne jelentetni, se a többi kiadó, akik sokszor utasították vissza a később kanonizált művet, miközben pl. az én Vörös nap című regényemet csak a Libri és a Magvető köpte vissza (ez a mondatrész felkínálja a következtetést, hogy ilyenformán még az én regényem is lehet Nobeles, de ne hallgassunk a szirének szavára – önirónia ki a bal egyes járáson). Nádas Péter regénye, főleg annak harmadik kötete nem csak mennyiségében, de minőségében jelentős. Szép, szenvtelen hangvételével annyira megfogott, hogy azt éreztem: milyen pechje volt, hogy a regény 2005-ös megjelenése előtt három évvel már elkelt a magyaroknak dukáló díj, ami azt jelenti, hogy pár emberöltőt kell majd várni, hogy a stockholmi nagyfejűek rábökjenek a térképen erre a kis országra, mondván: ide és kellene már lökni egy Nobelt.
Amikor a mai jegyzetem negyedik sorában „egyesek”et írtam, azokra gondoltam, akik, ha valaki bírálni mer egy ilyen jellegű művet, mint a Kertészé, rögvest holokauszt-tagadónak bélyegzik. Nem vagyok az, az égő áldozatot az emberiség egyik tragikus szégyenfontjának tartom, Katin, Gulag, Srberenica és a többi mellett (s jön a rögeszmém: mi sem bizonyítja jobban, hogy az emberi faj, a tolvaj, és kegyetlen majomtól származik). A Saul fiára pedig két Oscart adtam volna, és egyet külön azért a félperces hallgatásért, amikor Röhrig szöveg nélkül tudomásul veszi, hogy a rabbi nem igazi; ilyen félpercet én még nem láttam filmen. Kertész művében egy MŰVET bíráltam azzal a mondatommal, és azt nem kellene összekeverni az adott kor történelmi szégyenfoltjával. Ugyanígy nem értem, hogy a szegény kerecsen szobrait mért üldözik egyesek, amit eleink turul néven szentként tiszteltek, nem másért, csak mert vezette őket az új legelőkre, hiszen a kerecsen ott szitált mindig a jó legelők feletti horizonton, ahol számára a táplálék kínálkozik: pockok, ürgék, egerek. S hogy az ornitológiából (is) elbukó nyilasok használták, arról a szegény madár nem tehet, főleg, hogy a szobrokon sasként ábrázolják a hamisan bevádolt sólymot. Azt tudjátok-e, hogy az újkori olimpiák fáklyáit ki vezette be ama 11. berlini olimpián,1936-ban? Ezt bizonyos hitler nevű fószer találta ki, így keresve folytonosságot az antik római birodalom, s az övé között. De ettől még a Rióin is ott lobogott ama fáklya, úgyhogy hagyjátok szépen békén a kerecsenmadarat, melynek a lánykori neve: turul. Egy dolog a mű, és egy másik, hogy a szerzője milyen történelmi korban milyen szerepet játszott. A nagy költők és írók nem feltétlenül jellemes emberek, így ítéljük meg pl. Nyírő regényét, az Isten igájában-t is, amit a szerző vitatott történelmi állásfoglalása miatt ignorálnak, pedig a regény nem azért rossz, mert szerzője rossz társaságba keveredett, hanem mert szentimentális. Verlaine lelőtte a meleg szeretőjét, és hasba rugdosta a terhes feleségét. De attól még a versei zseniálisak. nfl
