SZ Í N I K R I T I K A avagy a stílus ma gazember. Mindnyájan tudjuk a szakmában: nem helyes, ha a kritikus átjön a vasfüggönyön, vagy telefonon gratulál a rendezőnek vagy a vezető színésznek; nem helyes, ha bármilyen személyes viszonyt tart fenn a társulattal. Például elképesztő cikinek tartom, hogy MGP a Pest Színház Stuart Mária bemutatója után felhívta Alföldi Róbertet (tőle tudom, mármint A.tól), és elselypegte neki azt, amivel másnap fényezni akarta a Népszabadságban. De ugyanúgy nem helyes, ha a színész vagy a rendező háláját fejezi ki a dicséretért; nem helyes a kritikusnak köszönetet mondani. Kifejezni valakinek a hálámat, aki csak a kötelességét teljesíti, pénzért ír, amikor elmondja, mit gondol az alakításomról. Helytelen, sőt sértő lenne ez, hiszen arra utalna, hogy a tárgyilagos ítélkezésnek van egy langyosabb emberi oldala. És ha egyszer megköszönjük a dicséretet, attól kezdve minden alkalommal elvárná a kritikus, hogy megköszönjük; és mi meg is köszönnénk, nehogy az illető megsértődjön, amiért az egyszer csak elmarad. És végül olyan benyalósan meleg (nem félreérteni) viszony alakulna ki a színész és a kritikus között, hogy bármennyire becsületes kritikus hírében álljon is az illető, a hálás színész soha nem tudná bizonyosan, hogy a kritikájába nem surrant-e be hátulról a személyes rokonszenv. Két példát mondok erre. Az első: Gerold László mindig dicsért, amikor jó voltam, és amikor magam is félresiklottnak éreztem az alakításomat, ő ezt megírta. De attól kezdve, ahogy barátomnak mondhattam, soha többé nem írt rólam kritikát. Ez tartom én szakmai etikának. A másikat is elmondom, bár ő sem él már, és őrá is úgyszintén nagy szeretettel gondolok: Keszég Karcsival egy társaságba jártunk, együtt söröztünk, és amikor kritikát írt, mindig kiemelten megdicsért. Ez nekem kellemetlen volt, szóltam neki, hogy úgy érezem, Ebben meg Ebben a szerepemben nem voltam jó, tehát ne dicsérgessen. És Keszég attól kezdve mindenben lehúzott, lehettem bármilyen jó az adott szerepben. nfl
FÖLDI LEA JOSHI barátnál. Csak most tudtam megnézni, ebben a fél órában, a múltkor csak posztoltam. Visszautalnák a pár héttel ezelőtti jegyzetemre: a megszállottságot tőlem örökölte. A tárgyi tévedések: 1. Igen, sokáig őt tartottam a legfontosabbnak az életemben, miközben meg félrekúrtam, állandóan vadásztam, és ezt a szeretetet nem tudtam kimutatni. Amúgy is bukásra állok a szeretetek kimutatásában, pláne így karácsonykor, amikor még a tévé is bemondja minden nap, hogy szeretni kell, s ettől ez egész oly gyűlöletesen üzletszagú. 2. Így már megmagyaráztam, hogy miért érzek lelkiismeret-furdalást: Lilla lányom nem kapott tőlem még annyi odafigyelést se, amennyit Lea. De most már – s itt is kijavítalak, Lea – nem csak te vagy fontos, Lilla is, és az unokáim, Dániel és Dorián. . . a harmadik unokámnak nem tudom a nevét, mert János fiamat is csak egyszer láttam, és csak hírből tudom, hogy ott is sikeresen tovább került a genetikai örökítőm. A Marci fiam pedig még nem örökített. 3. Nem csak te vagy fontos nekem: az irodalom ma már a legfontosabb. 4. És az is tárnyi tévedés, hogy a miskolci színház tagja lennék. Nem vagyok semelyik színháznak tagja, nem is leszek, nem is akarok, leszarom a világ összes színházát, és ha legközelebb a miskolci színházba, és a Vígszínházba megyek, a kabátom alatt egy húszliteres kannát viszek, és fölgyújtom ezt a két színházat. Hogy legyen már bennük valami igazi lobogás. nfl
