„AZ EMBER OLYAN ÁLLAT, aki adott esetben a testi épségénél is fontosabbnak tekinti az eszmét, holott az eszmék gyakran téveszmének bizonyulnak.” Nádas Péter, Az élet sója, 99.-oldal.
Amikor megcsaltam őt, úgy gondoltam, ha másnap alaposan lemosom a tükröt, tiszta lesz az is, aki benne van. Mélyen akartam, hogy még egyszer az előtt a pillanat előtt legyek, amikor mocskos lett a tükör. És jött a egy belső, morális szónoklat, utálom, de mit csináljak, jött: Hogy soha nem lehet visszakerülni az elé a pillanat elé, amikor a tükör még tiszta volt. Nem érdemes úgy tenni, hogy az a pillanat, ami az elrontott pillanat előtt volt, visszahozható. Ha az autód a saját hibádból, vagy csak figyelmetlenségedből lerobban, nem érdemes eljátszanod, hogy valójában most két kilométerrel az a kilométerkő előtt vagy, amikor még nem kezdett folyni az olaj, vagy gőz kicsapódni a motorházból.
Amikor elvesztettem a családomat, akkor jöttek az önfelmentő technikák, hogy: nem is biztos, hogy nekem való volt az, hogy család. A család egy konzervatív műfaj, és aki azt vállalja, vállalja az ezzel járó kötelezettségeket is, nekem meg ahhoz nem fűlött a fogam. (Fűlik a fog, micsoda hülyeség, a fog sok mindent csinál, fáj is, de mi az, hogy fűlik.) Másképp mondom: nem akartam tudomásul venni, hogy elmúlt felettem az idő. Belül még mindig rocker voltam, meg valami művészféleség, és ez az attitűd távol van a konzervatív magatartástól. Nincs olyan, hogy formabontó család, hogy majd szétszedem az asszonyt darabokra. Vagyis lehet, csak azt horror műfajban tálalják (fel, mint a jó öreg Titus Andronicus). Nincs olyan, hogy szétbontom a családi formát, mint Picasso a lovat a Guernicán, és új struktúrában rakom össze. A család műfaja attól működik, hogy ugyanúgy van összerakva évezredek óta. Lehet másként is, de az már nem család, az már liberális lázadás, mindaz, amivel nekem amúgy nincs bajom, csak távol áll családközpontúságtól. Negyven fölött még egyszer ki akartam menni a rétre, bebizonyítani, hogy nem vagyok öreg bika, nem bőgök le, ha meg kell verekednem a korral, ott a bőgési réten. Nem akartam öregedő hímoroszlánnak látszani, ott a lapos koronájú ernyőakáciák árnyékában, kopott sörényében tetvekkel. Fiatalnak akartam látni magam egy fiatan nő szemében. Friderika szemében pedig kitömött oroszlánnak láttam magam, mert azt tükrözte minden nap az ő üveges szeme, ami már nem nézett, csak tükröződött. nfl, ÚT A TÜKÖR MÁSIK OLDALÁRA, részlet
