ELSŐ NYARALÁSUNK VALIVAL, 1986-ban. Trópusi melegben döngettünk végig az ibári főúton. Délután érkeztünk a Moracsa folyó völgyébe. A folyó nem látszott, csak sejthettük, hogy a szakadék mélyén ott bujkál, néha elő is tűnt a kanyarulata. Egy kopár karszthegyről pillantottuk meg a tengert. A horizontig nyúlt, kékje összetalálkozott az ég végtelenségével. Az ég kutyamódra gyanakodva szagolgatta a tengert, felette szentimentálisan lebegtek a lemenő nap visszfényétől vöröslő kóbor felhők. Balra jelezve átvágtam a záróvonalon, befordultam egy leállóra. Zökkent a kavicson a kocsi, az ütődéstől bekapcsolt a riasztóberendezés. Kiszálltunk. Álltunk a napfényben, távolabb sirályok vijjogtak, haldögökön, kagylókon marakodtak. Egymásra éhesen csókolóztunk, az autó meg továbbra is csak szirénázott, és a szeméttel szegélyezett borókabokrokból szarszagot hozott a szél. Az utazók többsége ezen a helyen áll meg, és sokukra itt jön rá az izé.
Sötétben vertük fel a sátrat. Reggel a tenger ritmusos hullámzására ébredtünk, lassú, hatnyolcados blues ritmusban csapkodta a partot: vuamm–vuamm. A sátor körül tevékenykedtünk, aztán mezítláb sétálni mentünk a csillogó partszakasz kavicsszőnyegén: krcs-krcs. A tenger víztükrére reszketegen rávetült az Orjen mészkőhegye. Kiültünk egy mólóra. Nyolc óra előtt egy kék fürdőköpenyes férfi jelent meg a parton, és hosszú előkészületet tett, hogy becses személyét a hideg vízzel megbarátkoztassa. Nyögött és mély lélegzetet vett, aztán váratlanul bevadult, merev kézzel csépelte az Adriát. Néhány tempó után megállt, kutyaúszásban visszajött a partra, kimászott egy sziklára, és lúdbőrző karral ölelte át a térde hajlatát.
Délelőtt felhevült a partszakasz. Felálltunk, és a szőrös testű pálmafák alatt visszaindultunk a zelenikai kemping felé, égette a talpunkat a forró homok. A főút melletti árusoktól sárgadinnyét vettünk, hozzá mézet a boltban. A kempingszéken ülve félbevágtuk a dinnyét, kikapartuk a magját, a dinnye csészéjébe belecsorgattuk a mézet. Kanállal ettük, zabáltuk, közben teletömött szájjal néztük egymást, és azon nevettünk, hogy állunkról lecsorog a dinnye leve, és a látványtól egyszerre kívántuk meg egymást. A dinnyelétől ragacsosan bementünk a sátorba, ott a dinnyelé összekeveredett más levekkel: verítékezve tapadt össze meztelen testünk, mint két szelet mézes-vajas kenyér, egymás felé fordítva.
Alkonyattájt, amikor a turisták már feljöttek a partról, lementünk a narancsfák alá. Lefeküdtünk a forró homokba, és a dagály lassan foglalta el testünket. Ölelkeztünk a langyos tengervízben, zabáltuk egymás száját, mint a dinnyekaréjt. Mint a régi postai képeslap szerelmes fotóján a párok. Vagy, mint egy közepesre sikerült Madonna videoklip szereplői: Like Virgin. Giccset élni nem is olyan ciki. Vali testét elborította a víz, beleszivárgott a hajába, és végigfutott teste hajlatain. Megmártózott, magáévá tette a vizet, kéjelgett benne, arca bájosan égett, akár az esti fürdő izgalmában kipirult kisgyerek. nfl, ÚT A TÜKÖR MÁSIK OLDALÁRA, részlet