MÉG EGY SZTORI LEÁRÓL. Amikor elérkezett a harmadik születésnapja, Vali kitalálta, hogy a színpadon ünnepeltük meg, egyik Emil és a detektívek előadás után, amiben Vali az anyát játszotta. Rendelt egy pótkerék méretű tortát az előírásos három gyertyával, és amikor a tapsrend után a közönség kimet a nézőtérről, kitette a színpadi asztalra. Minden szereplő köré gyűlt, s ott volt a térdek magasságában Lea is, és amikor megkapta a felszólítást, hogy „kislányom fújd csak el”, előjött az illegalitásból, és elfújta a gyertyákat. Aztán visszahúzódott a szereplők közé, mint akinek kínos az ünnepeltetése. Vali szeletelte a tortát, kistányérokon osztotta, én pezsgőt töltögettem, anyám – merthogy erre az alkalomra ő is elutazott a trianoni csökevényből – szóval, a nagymama a darab szerinti nagymamával, Péva Ibolyával beszélgetett. Vali kitette az utolsó szelet tortát is, még a portásnak is küldetett egy tányérral. Aztán csönd lett, mindenki tömte arcába a tortát. Pár perc múlva Lea, olyan bocsánat-hogy-élek hangon megszólat a háttérből: „Édesanya, én nem kapok egy kis tortát?”
Mindenkinek torkán akadt a falat, mert már az asztalon csak az üres tál volt. Akkor Vali átadta Leának a saját tányérkáját, én Valinak a magamét: nem voltam híve az édességnek. S így, bár kínosan, feloldódott a helyzet. Ne hidd, Barátom, hogy mi ilyen „gyöngyösi” szülők lettünk volna, akik halálra éheztetik a gyermeküket. Csakhogy ilyen esetben a vendéglátó mindig a vendégekre figyel, Lea pedig annyira elvegyült a tömegben- - - És valójában, mint minden igazi színpadi ember, vonakodott a privát szerepléstől, kínos volt számára az ünneplés. nfl
