HTML

Riportok a kanadai vadonból

Friss topikok

  • Lusuka: Nagyszerű pénzkereseti lehetőségek, fotózással, forditással, sorozat és kép feltöltéssel, facebook... (2018.07.05. 23:36)
  • Tuco Ramirez: Azt tudom erre mondani, amit a Vörös Rébék mondott Pörge Daninak: Kár! Kár! Kár! (2017.11.07. 14:53)
  • Tuco Ramirez: Most nagyapa vagy nagybácsi? Több bejegyzésben is keveredik a kettő. Vagy arrafelé így is úgy is m... (2016.07.20. 14:47)
  • Világnézet Netes Napló: Tigáz. Van még magyar ember, aki ezt a céget kedveli és nem utálja? A mi történetünk itt van leírv... (2014.08.16. 07:31) Gáz van tigáz
  • LukeSkywalker: Ez sem jó. Helyesen: Child in Time (2014.07.24. 10:58) Helyesen: Child in Thime

Linkblog

2016.10.14. 09:00 calvero56

FÖLDI  LEA. (1. rész) Két szép lányom közül most a kisebbikről írok, ennek van aktualitása a TV2, Drágám, add az életed műsora kapcsán, amiben hétfőtől Lea, a párja, Apáti Bence oldalán fog amazonként harcolni. S ha valami róla elsőként eszembe jut, hogy harcos típus. Megszületésének körülményei is erre utalnak, amikor a nemlétből a létezésbe hívta valami, talán az Isten, a mi testi közbenjárásunkkal. Ott is gyanítható volt küzdelem, soha fel nem tárható körülményekkel. Az anyja és köztem már hat év távkapcsolat, és két év együttélés volt (s még tíz év a házasságkötésig), amikor Vali két hónapra elutazott Kis-Jugoszláviába. (Nem akarok történelmi zárványba fordulni, de volt egy délszaki ország, amelynek az idő szerint kábé évente változott a neve – ez volt az egyik aktuális.) Elképesztő volt az a vágy, ahogy vártam vissza Valit, s amikor megérkezett, nagy levegőt vett, hogy mondjon valami fontosat- - - De én belefojtottam a szót, és löktem a dumát a nagy löttyös érzelmeimről. Ő közbe akart szólni: „Az a helyzet, hogy- - -„ De én leintettem, és csak nyomtam tovább a süketet. Ő ismét: „Az a helyzet- - -” mire én: De várj! még azt is el akarom mondani (és ismét tíz percig dumáltam). Aztán, kábé fél óra múlva, hogy: szeretném, ha most már gyerekünk lenne. Mire Vali: „Ha hagytál volna beszélni, már fél órával ezelőtt megmondtam volna, hogy terhes vagyok.”

A következő évadban Szolnokra szerződtünk. Vali szépen gömbölyödött. Pár hét múlva egy vizsgálatról ingerülten jött haza, nehezen kezdte el. „Tudod”, mondta, „van egy kis probléma”. Megállt, hátha megkérdezem, hogy mi a probléma, de féltem megkérdezni. „Azt mondták”- - - és itt megállt, várt egy kicsit, hogy most is olyan nagy-e a pofám, és közbedumálok-e. Mit mondtak, kérdeztem végül, szétrepesztve a csendet. „Azt mondták, hogy génhibát találtak a magzatvízben. Valami rendellenességet, amit még nem tudnak pontosan meghatározni.” (MOST erről az jut eszembe: rendellenesség a zsenialitás is – de hát ez apai elfogultság.) Nem megyek érzelmekbe, de részletekbe sem. Úgy kellett eltöltenünk a következő napokat, hogy majd a legközelebbi vizsgálatkor kiderül, vissza kell-e küldenünk a lányunkat a feladóhoz: a gólyának. És most, Barátom, azt hiszed talán, hogy ez csak egy elcsépelt szófordulat volt, de nem. Egy gólya lakott az ablakunk előtti kéményen. És az a gólya abban az évben nem akart elköltözni. Vali minden reggel sürgette, hogy „lécci-lécci-lécci költözz el, mert jön a tél, és meghalsz”. A gólya, úgy látszott, öngyilkos akart lenni – nem ment. A többi madár már messzi tájakon járt, s mi aznap reggel úgy keltünk fel, hogy indulunk a kórházba, megtudni: meg kell-e öni a gyermekünket. De mielőtt elindultunk volna, Vali kinézett az ablakon, s a gólya nem volt ott – elutazott Afrikába. Hogy ne haljon meg.

Megszületett Lea. Hollófekete hajjal, piros szájjal. Amikor a kivetítőn megjelent az aznapi újszülöttek fotója, vagy húsz szülő bámulta a folyosói képernyőt, moraj hallatszott: húúú, milyen szééép! De a következő hónapban a városvezetés kirúgta a Spiró-Zsótér-Gaál vezetést, a régi/új igazgató pedig minket, akik Zsótér embereinek számítottunk. Utcára kerültünk a párhónapos babánkkal- - - de hát erről majd máskor. Hogy Lea nem átlagos gyerek, már az első hónapokban gyanút keltett bennem. És ha ebben az érzésemben vélelmezhető szülői elfogultág, talán természetes, de bizonyítékot is hozok állításomra. Mert amikor, mint minden, szeretetben megzakkant apa, játszadoztam a kábé fél éves lányommal: csiklandoztam, utyulu-mutyuluztam, az ajkamon nagybőgőztem: blam-blam-balm- - - Ilyenkor minden „normális” gyerek kacarászik, Lea csak nézett rám egy mosoly nélkül, csodálkozó szemrehányással, s a szeméből azt láttam: apa, biztos, hogy te ilyen hülye vagy? Ám nemsokára, a Bükkszentkereszti Helikon művésztalálkozón valami humoros szituáció adódott, már nem emlékszem, mi, csak arra, hogy amikor Leára pillantottam, ÉRTŐ módon mosolygott. És akkor azt gondoltam, hogy ha ez a gyerek EZT érti, akkor nem tudom, mi lesz vele, lehet, hogy még beszélni sem tanul meg, de hogy humorérzéke lesz, az egyszer tuti. És lett. Az általánosban már kitűnően tanult, de önnön karanténjában, nem ott, ahol a mindig szertelen gyerekek, akik a szünetben rohangálnak, meg vicces mondatokat kiabálnak egymásnak (mert Lea a humorban nem ismert tréfát- - - bocs, K. F.) Pár év telt el ismét, Lea Kürthy Zitához járt balett órákra, és egyik vizsga előtt feltörte a lábacskáját a balettcipő. Kértük, hogy ne is lépjen fel, de ő hajthatatlan. Végigtáncolja a feladatot, mosolyogva meghajlik a közönség előtt- - - és amikor kijön a színpadról, sírva fakad, és akkor látom, hogy vérbe borult a lába. És én is vele sírtam, pedig milyen kemény pasinak tartottam magam, de abban a pillanatban felpattant egy kicsi időre szívemen a világ zárja. Hazafelé sántítva jött, a karomba is vettem azt a kislányt, aki a színpadon szökdécselt és piruettezett. Mert a közönségre nem tartozik, hogy mennyi munka, könny és veríték van egy produktum mögött: neked odafönt úgy kell teljesítned, MINTHA mindez semmiség lenne. Aztán megint pár év – és Leát NEM veszik fel a Táncművészetire. Fellebbezünk, felveszik, pár év múlva már osztályelső, aztán megint pár év múlva a többieket kirostálják, egyedül Lea kerül az Operaházba. Végül, egy pillanatot elevenítenék fel, amikor mint szülők, néha beülhettünk a gyakorlataikat nézni. És amikor két gyakorlat közt a többi osztálytársa vakarózott vagy pihent, Lea fegyelmezetten és koncentráltan állt a rúdnál, tekintetében azzal az elszántsággal, ami csak a győztesek, és az igazi harcosok sajátja. nfl

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kanadaivadon.blog.hu/api/trackback/id/tr411806409

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása