ERDEI VIRÁG. Egyszer levelet kaptam a színházba egy ismeretlen lánytól. A levél írója azt állította, hogy látásból ismerjük egymást, látni szokott az ablakból, ahogy a minden nap hat óra felé a színészházból elindulok a színházba (ő ezt hívta úgy: „látásból ismerjük egymást”). És elhatározta, ír nekem, mert ha egy férfi tetszik neki, akkor ő nem ad a konvenciókra. És én tetszem neki, írta, és ő vadásztípus, ezt is írta. Felejthetetlen élményekre vágyik, ezzel zárta a levelét. A szerelmet semmire se becsüli, csak az érzékiséget, ez volt az utóirat. A levélhez egy meztelen lány fényképe volt mellékelve, kihívó pózban. Ezt nem részletezem.
A dolog annyira provokatív volt, azt hittem, valaki szórakozik velem. De végül engedtem a kísértésnek, írtam a lánynak, és megívtam Vidra lakására (Vidrát máskor mutatom be, most nem akasztom meg a sztorit). Erdei Virág eljött, hosszú volt, sovány és rosszul öltözött. Úgy nézett ki, mint egy nyurga fiatalember a nagymamája ruhájában… később ezekre a típusokra mondtuk, hogy hipster… vagy emós… nem vagyok tisztában ezekkel a mű-műfajokkal. Leült mellém az ágyra, és arról kezdett beszélni, hogy ha egy férfi tetszik neki, akkor ő nem ad a konvenciókra. Én inkább valami testvéri részvétet éreztem iránta, mint vágyat. Aztán azt mondta maga elé, hogy kár elmulasztani egyetlen alkalmat is. „Cool dolog az, ha két vadász találkozik” mondta minden lelkesedés nélkül, én meg azon agyaltam: honnan tudja, hogy vadász vagyok. De aztán rájöttem, hogy a vadászaton ő mást értett. Meg is kérdeztem tőle, hogy honnan tudja. Ő a megszólalásomtól felvidult, mintha lehullott volna róla a helyzet súlya, amelyet csaknem negyedórán keresztül hősiesen egyedül viselt. Mondtam neki (csak hogy mondjak valamit), hogy nagyon jól néz ki azon a meztelen képen, amelyet küldött, és megkérdeztem tőle, izgalomba hozza-e, ha meztelenül mutatkozik. „Exhibicionista vagyok”, mondta Erdei Virág olyan hangon, mintha azt közölte volna, hogy válogatott kézilabdázó. „Te is az vagy” tette hozzá később, de csak a szakmámra gondolhatott, nem arra, hogy néha meztelenül játszottam színpadon, és máshol is keltettem már így közbotrányt. Vidra lakásán csak taknyos poplemezek voltak, benyomtam egyet, és a lány a Fly Robin fly dallamára vetkőzött. „Nincs valami szomorúbb, Nirvana, ilyesmi?” Mondtam neki, hogy szerintem csak a Bee Gees birkabégetése és ez között lehet választani. Erdei Virág megpróbált a Silver Convention zenéjére táncolni, de nemsokára kijelentette, hogy erre a zenére nem megy.
– Oké, akkor vetkőzz tánc nélkül – vettem kézbe az események irányítását, mire a lány engedelmesen tovább riszálta magát, és sztriptízesen dobálta le a cuccait, a bugyiját a csillár felé hajította, de mellé ment. A számára nem tetsző zene nagyon megnehezítette a produkcióját, ez időnként pofavágásokkal adta a tudtomra. Már alul semmi, és akkor már nem is figyelt rám, csak önmagára és mozdulataira összpontosította a figyelmét, mint a hegedűs, aki nehéz darabot játszik kotta nélkül, és nem engedheti meg magának, hogy a közönségre pillantson. Egyre gyorsabb mozdulatokkal táncolt, már lekörözte a ritmust is, végül homlokával a falnak támaszkodott, és kezét a lába közé helyezve fürgén maszturbálni kezdett. Ekkor öregesen és lustán beszálltam én is. (ÚT A TÜKÖRR MÁSIK OLDALÁRA, részlet)
