(Az előző rész tartalmából: az EGY ŐRÜLT NAPLÓJA című monodráma, fogyókúrával, stresszel). A második felvonás közepén egyszer csak felágaskodott előttem a nézőtér. Így, ahogy mondom. Mint a musztáng a prérin. Amikor észhez tértem, már a mentőben feküdtem, infúziók lógtak ki belőlem, tíz perc múlva már az intenzíven voltam, vizsgálatok, satöbbi. Ja, hogy fogyókúrázik: így az orvos. Hát ne tessék akkor fogyózni, ha ilyen nehéz munkát végez. És éjszaka meghalt mellettem egy néni. Oda fektették le mellém a linóleumra, hogy egyenes felületen álljon be a hullamerevség. Ez a valóság volt. Nem MINTHA.
Mind az ötven, EGY ŐRÜLT NAPLÓJA előadáson ott ült egy lány az első sorban… De mielőtt folytatnám a pénteken megszakított posztomat, zárójelet nyitok, s leszögezném, hogy e színházi sorozatomban (ez visszafelé is érvényes) történeteimnek életrajzi csengése van, bár az, hogy eljárásmódomat emellett némi művészi becsvágy is meghatározza, ugyanígy feltételezhető. A regényben megjelenő helyszíneket és a történetek szereplőit jól ismerem, küllemi megjelenésükről és jellemükről sok részletet ismerek, ezt a sorozatot mégsem szabad másnak tekinteni, mint az események részleges emlékekre épülő, többé-kevésbé hiteles rekonstrukciójának. Főleg az intim részeknél kerülöm a női szereplőim felismerhetőségét, többnyire egy monogrammal (vagy még azzal sem, mint ebben az esetben) jelezve őket… Vissza a lányhoz: Szinte világított a szeme a félhomályban. Akkor már elmúlt az előadástól való szorongásom, felszabadultan játszotta, s a libidóm is rendeltetésszerűen működött. Iszonyúan megkívántam a lány testét, és arra is számíthattam, hogy nem kell sokat dumálnom, ha már ott ül két éve minden előadáson. Volt aztán ebben egy jelenet, amikor Popriscsin levelet ír a spanyol királynak. Ezt a rendező ötlete (Csiszár) szerint minden előadáson egy nézőnek kézbesítettem, leugorva a nézőtérre (belefér ez az örült figurájába), és kezébe nyomtam egy nézőnek. A szünetben levelet írtam neki, telefonszám meg minden, és amikor elérkezett a jelenet, leugrottam a színpadról, nem a kelléklevelet, hanem EZT a levelet nyomtam a lány kezébe. Ő nem lepődött meg, én meg rögtön vissza a színpadra, ment tovább az előadás…
… aznap este sokáig fent voltam, vártam a hívását. De az lány nem jelentkezett, csak másnap, amikor már nem is számítottam rá. (Később azt mondta: mivel már ötvenszer látta, hogy egy néző levelet kap a színésztől, vagyis hogy a spanyol királytól, nem is gondolta, hogy ezt a levelet neki címezték, ezért csak otthon nézte meg…)
Találkoztunk, le is feküdt velem. Sőt bónuszt is kaptam: a lány biszexuális volt, és harmadnap megkínált engem a barátnőjével. (ÚJ TÖRTÉNET holnap 9-kor)
