AZ ÚJVIDÉKI TELEP 3. rész. Amikor bekopogtam a házba, H. arca jelent meg az ajtórésben: egy sápadt, félhomályhoz szokott éjszakai teremtmény arca, szánalmas és ideges emberroncs nyitott ajtót. Beengedett. Fürdőköpeny gyanánt egy operettes mentét viselt, megkopott jómódúsági jelmezt. Mentében visszanézett, megtörten, önsajnálón rogyott le a székre.
– Szörnyen nézel ki! – ezzel szólítottam meg.
– Gyere be még egyszer.
Úgy mondta, mint egy rendező, ami valóban volt.
– Miért jöjjek be még egyszer?
– Hátha másodjára sikerül NEM észrevenned.
– Influenza?
– Ismeretlen vírus. A doktor szerint persze semmi bajom. Lehet, hogy kitört a harmadik világháború, és baktériumferőzéssel tört rám a hanyatló nyugat. (Kínos arccal nevetgélt, ami köhögésbe fulladt.)
Váratlanul és gyorsan rendbejött, felpattant, s mint egy öreg, szakállas manó, le-föl járkált a szobában, cigijéből nagyokat szívott, a füstöt tüdőzés nélkül fújta ki. Kinyitotta a bárszekrényt, üveget vett ki. A kecskelábú asztalkára tette, és egy mérsékelten durva mozdulattal hanyatt lökött: Ülj már le! Belezuhantam a szétseggelt fotelba. Zöld italt töltött a poharamba, amiről hamarosan megtudtam, hogy chartreuse.
– Mit gondolsz, lesz harmadik világháború – kérdezte.
Valamit motyogtam, és bizalmatlanul szagolgattam poharamban a zöld, váladékszerű folyadékot. Aztán húskonzervet vett elő, az is zöld volt. Zöld szörnyetegnek hívtuk. Miközben ettünk, a nyitott ablakon behallatszott egy pulykakakas: pululululu! H. visszaszólt: pulululululu! H. már nem is a mondandójára, a pulykára figyelt, kihajolt az ablakon és onnan beszélt, közben a vissza-visszakarattyoló pulykának a képébe üvöltötte: pulululu! pulululu! A pulyka elhallgatott, de H. nem hagyta, mindinkább belehergelődött, kipenderült a szoba közepére, toporzékolt, forgott, mint a dürgő fajdkakas (vagy az azt utánzó indián varázsló). Fejét hátravetve, szemét lehunyva rikácsolta: pululu! pulululu! Elhallgatott, fülelt. A pulyka csendben volt. H. pedig csettintett az ujjával: mégis övé volt az utolsó szó. Megvakarta a szalmasárga homlokát, mély levegőt vett és folytatta a megkezdett mondatot. És nem hallotta, amit én: hogy pár perc múlva szólt a pulyka: pulululu! (FOLYT. KÖV. HOLNAP REGGEK 9-KOR)
