Riportok a kanadai vadonból

SZAPPANNOVELLA  1/. 2. rész (az előz rész taralmából: kezdő színészként a büfészínész viccein nem nevettem…)… akkor megváltozott minden. A hátam mögött intrikák suhantak laposan és alattomosan, és ettől kezdve Ő köszönés helyett úgy szólított meg: Ná mi ván, ifjú titán?! De hát ma már megértem az aggodalmát, mert attól kezdve olyan jelentékeny szemétládák utalták ott a színpadot, mint a Kovács, meg én. De azt is gondolhatta, hogy nagyképűségből nem nevettem, nem tudom. Amikor a gyűlölet nem jár kockázattal, az emberi ostobaság önmagát győzi meg, és akkor a magyarázat már magától jön. Mindig, minden színházban csatasorban áll az állomány, ha új ember érkezik. Mindenkinek megvan a pozíciója, és azt megtartani nagyon nehéz. Teljes éberségre van szükség, hogy ki ne essen a szerzett pozíciójából. Ezért a színész azonnal arra gondol, hogy az új tag neki mennyire árthat. És ha árt, akkor ellenség. Utólag minden büszkeség nélkül, cinikus érdeklődéssel állapítom meg, hogy álltam minden támadást, még ha valójában tartózkodtam is komolyabb védekezéstől, mégis az történt, hogy… (folytatás a következő részben, pénteken).