CASTING. Eredetileg Angliában a lovak kiválasztását jelentette a verseny előtt. Jó, mi? Erről eszembe jutott az én castingom, már meséltem, aki ismeri, hagyja ki. Vagy olvassa el még egyszer.
Így megy ez:
Telefonon hív a castingügynökség, hogy ekkor és ekkor legyél itt meg itt reklámfilm-válogatásra. Ekkor és ekkor, ott meg ott rengetegen vannak, mindenki zavarban, nem lehet megszokni ezt. Az egyik várakozó folyton a tükörben ellenőrzi jól belőtt haját, le sem veszi a szemét tükörbéli másáról. Önimádat semmi más, mint a régi Loksi dal: Ó, szeres nagyon, ó, ezt akarom. A másik fazon ott áll a stúdió ajtajában, fülel, hogy mi történhet odabent, mert aa elkap egy szófoszlányt, előnyt szerezhet a többi jelentkezővel szemben. Másfél óra után behívnak, és te kényszeredett vigyorral veszed kézbe a sorszámot, lefényképeznek, így azonosítanak majd, mert neved nincs, csak számod. A bemutatkozáskor mégis kérik a neved, nemecsek ernő vagyok, csupa kis betűvel, ütöd el viccel a zavarod. Senki nem nevet rajta, fülig pirulsz, legszívesebben a föld alá süllyednél. A castingrendező elmagyarázza a feladatot, amit, ha ügyesen eljátszol, te lehetsz a leghatásosabb hashajtó reklámarca. A feladat – magyarázza a rendező –, hogy szorulással ülsz a vécén, kínlódsz, szenvedsz, egészen belevörösödsz, kidagadnak halántékodon az erek, aztán megdicsőült arccal megkönnyebbülsz, és véget ér a szenvedésed. Érted? Világos? És te mondod, hogy világos. És leülsz egy székre, tessékre szenvedni kezdesz, nyögni. Kínlódsz, szemed mereszted, segged dülleszted, egyre görcsösebb vagy, és mind kínosabb az egész, de abban bízol, hogy nem tart már soká, mert a haldoklás sem tarthat örökké, egyszer csak vége van, és akkor te lehetsz a leghatásosabb hashajtó reklámarca.
Majd értesítjük.
Másnap megszólalt a telefon, Born to be Wild a csengőhangja, a színészügynökség titkárnője: hogy ráérnék-e holnap castingra, nem, nem lesznek sokan, tíz-tizenkét embert hívtak be, hogyne lenne esélyem! Semmi kedvem a nagy kánikulában, de a munkanélküliként mindent meg kell fogni.
A casting-on elém tették a sorszámot. Fotózás. A rendező elmondta a feladatot: szopni kell. Cukorkareklám. Felvétel indul!
Számba veszem az elképzelt cukorkát, arcomon mennyei boldogság terül szét, aztán a szöveg: A Kurac cukorka a legfinomabb, szopjon ön is Kuracot!
Majd értesítjük.
Másnap szólt a telefon: megkaptam a munkát.
A következő héten, korán reggel kezdődött a forgatás. Bemutatkoztam a rendezőnek (nem volt azonos a castingrendezővel), nálam húsz évvel fiatalabb, baseballsapkás, vézna, tyúkmellű fazon. A kézfogása nyirkos, mintha kecskebékát rakott volna a markomba. A partnerem egy hat év körüli neveletlen gyerek. Az ötödik percben lehülyézett. Egész délelőtt le-fel rohangált a stúdióban, senki nem szólt rá. Én sem. Még neveljem is? Múlt héten már leköptek érte. Az anyja ott ült a sarokban, és szülői büszkeséggel nézte, ahogy a fia feldönt egy széket. Odamentem hozzá, megsimogattam a fejét, és amikor az anyja nem figyelt oda, szelíd mosoly mögött meghuzigáltam a pajeszát, ahol köztudottan kevés erő befektetésével jelentős fájdalmat lehet okozni. Gyereket is lehet utálni, csak szív kell hozzá. A fiú elpirult, a sírással küszködött. De nem sírt, csak lesunyt fejjel leült. Többé nem futkosott. Ahogy a holt költő szól: Máma már nem szalad tovább. Vagy valami hasonló.
A rendező lassan, szájbarágósan mondta el a feladatot: Az apa ellopja a gyerekétől a Kurac cukorkát, szájába veszi, arcán mennyei öröm és élvezet, csendben szopogatja, majd a kamerába fordulva azt mondja: Kuracot szopni jó… Várjunk már! Itt egy szó kimaradt. Adjatok egy tollat. A szöveg, helyesen: Kurac cukorkát szopni jó! A rendező kijavította a szöveget, csapó, eksön.
Lopok, szopok, kamerába fordulok…
- Állj! Nem jó! Nem látszik eléggé az arcodon az élvezet! Még egyszer! – Jó, már jobb, de akkor áradjon el az arcodon az élvezet, amikor a szádba veszed!
Megpróbálok a gázsira gondolni. Nem az igazi. Tartsunk pihenőt!
A szünetben odamentem a fiúcskához, adtam a kobakjára egy barackot. Kezdtem megszeretni a kis ganét! Még mindig kevesebbet kockáztat az ember, ha gyereket szeret meg. Nem úgy… Mindegy. Egy gyerek sokszor szertelen, mégsem tud olyan görény lenni, mint az apja. Csak amikor megnő. Nem Messiás-e minden újszülött?… S csak később válik a szokott pimasszá.
Este tízkor: Oké, ezt megtartjuk!
A villamoson vettem észre, hogy a számban maradt a Kurac cukorka.
