AZ ELMÚLT HÓNAPOKBAN a Holdvilágnézet című regényemen dolgoztam, de nem mindig haladtam előre. Néha abbahagytam a munkát, és nyugtalanul járkáltam fel-alá a szobában. Előfordult, hogy arra volt legnagyobb szükségem, legyen valaki mellettem, akit szerethetek vagy gyűlölhetek, aki gyújtópontja az indulataimnak. A bántalmaknak, csalódásoknak, szenvedélyes kirohanásoknak, amelyek nyugtalanok, mint a spermák, néha a szeretetben vagy a gyűlöletben kell feloldódniuk. Egyik sem fontosabb a másiknál, éppoly szenvedélyesen kell gyűlölni a gyűlölni valót, mint szeretni, ami/aki arra érdemes. Pár napon belül befejezem (immár valóba) a Holdvilágnézetet. És akkor ki kell lépnem a képzeletem pagonyából a valóságsivatagba. Az ember néha úgy szeretne élni, hogy ne fájjon semmi, de csak azt sikerül elérnie, hogy nem élvez semmit. Milyen sivár kompromisszum az élet!A regényírónak paranoiásnak kell lennie; rettegnie kell az élményektől, de szomjaznia is utánuk.; senkinek kell tartania magát, és közben szentül hinnie önmagában.
2015.09.15. 08:41 calvero56
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://kanadaivadon.blog.hu/api/trackback/id/tr967789156
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
