„ A kritikus jelképe a ganajtúró bogár: mások trágyájába tojja a petéjét, különben nem tudná kikölteni”. Mark Twain
Leopold von Sacher-Masoch, 19. századi német regényíró annyira élvezte kritikusai nyomtatásban megjelenő szidalmait és megalázását, hogy e fájdalom megszerzése érdekében, szándékosan egyre rosszabb műveket írt. Neki köszönhető a modern nyelvekbe bekerült mazochizmus szó.
De Sade márki pedig, kinek a Filozófia a budoárban című művét Zsótér elolvastatta velem, amikor a kegyetlenkedő Ezreddobost játszottam a Woyczekben, az erotikának olyan tartományit élte meg s írta meg, amivel méltán kiérdemelte, hogy róla nevezzék el a szadizmus perverzióját.
A szadomazochizmus pedig azt jelenti, hogy valaki akkor élvez el, ha másoknak fájdalmat okoz, miközben neki mások okoznak fájdalmat vagy ő okoz fájdalmat saját magának (végtelen a lehetőségek tárháza).
Hát ennyi a lényeg.
Egy kortárs publicista erről azt írta nemrég: ha nem léteznének ezek a szavak, hogy szadizmus és mazochizmus, az olyan lenne, mintha a „sör” és a „bor” szavak nélkül próbálnánk az életről beszélni.
Tényleg?
Hát… nem tudom. Talán ő tudja.
C.
