T. bíróság!
((A megszólításban a “T” nem “Tisztelt”, hanem egy szó bibliaian eufemizált rövidítése: Tájbabatott Turva Tanyátok (3 T))
Ha nem tudnám, hogy mindez valóság amit velem tesztek, hihetném: filmszerepet kaptam; Jozef K. szerepét a Kafka pertörténetben. Vagy: paranojás lettem. De egyik se lettem. Sem filmszerep (sajnos), sem agybaj (míly könnyűség lenne!), mert itt van telefonomban a hívásotok, fehéren-feketén (feketén árultátok el magatokat). Gyáva módon: “korlátozott” kiírással. Olyan átlátszóak a trükkjeitek, amilyen hülyén néztek ki abban a fekete-zöld jelmezetekben, amit felvesztek a tárgyalások előtt, a pártatlanság hamis látszatát keltve ((miközben némely tagotokról (hím) sokunk tudja: nagyon is pártos. És ha az éppen hatalmon lévő pártházból odaszólnak, úgy szalad teljesíteni a “jogigényt”, mint a hasba rúgott kutya. Utána úgy szalad el a jutalommal, mint kutya a lopott csonttal)). (Két “kutya” két mondatban?! Stílusból egyes! Legfeljebb: két kutya egy csárdában. De az meg hülyeség. Mert egyrészt dudás. Másrészt ma már nincsenek csárdák. De ha lennének is, a kutya se menne/szagolna be. Se a dudás. Mert már dudás is alig van. Elférnek).
De még mindig nem tértem rá, miről is van nagybaszó. Tehát:
Felhívogatnak a miskolci bíróságról, aztán többnyire nem szólnak semmit. Vagy ha igen, olyan egyenruhás szavakkal, amilyen a talányosan taláros a jelmezük. Pl. ilyeneket mondanak: “tessék mondani”. Egyrészt, E. P. tanult kollégámat (?) idézve a Harmonia Celestis című alapművéből: “Teccikezni cseléd módi”. Kettő: javaslom helyette a: “mondja” felszólítást.
De ismét elkalandoztam a témától. “Vissza hát” ((Lucifer, Az ember tragédiája) Enyém?)). Kérdem halkan és szelíden: Mi a háromtés (emlékeztetőül: Tájbabatott Turva Tanyátok (a továbbiakban csak rövidítve), szóval, T T T rohadt, komcsimocskos, áporodott leheletű, bélszín fölött böfögő, szottyadt, redves gecivel tellt picsáját akartok még tőlem?! Nem vesztettem még mindent el?! Nem vettek/vettetek el már mindent tőlem?? Mért nem a bűnözőkkel foglalkoznak kegyetlen kegyedék!? He? He??! Vagy, hogy a ti egyszerű nyelveteken fejezzem ki magam: mi a faszért!... pontosítok: mi a büdös faszért kell engem molesztálni? Még mindig. He? Miközben annyi bűnözőt találtok… akár a saját körenyezetetekben; vagy a bredpittbull-rendőrségetek körében; vagy a “szakértői” körötökben (rezes ova, rezes gatya), hogy csak na; vagy gyéef és bűntársai, vagy orbán és bűntársai körében. He? Már annyit tudok a ti hazug világotokról… huhh! Hogy csak no!
De titeket nem ment fel a felelősség alól, hogy a világ olyan, amilyen!... Nektek a világ romlottsága fölé kellene emelkednetek, nem részévé lenni annak. Nem teszitek. Mit tesztek? Mit esztek?? …(Válasz a negyedik bekezdésben).
Soha nem voltam vállalkozó. Mármint… olyan. Bár, ahogy visszagondolok… voltam olyan bulin, ahol pásztoralaberttel felváltva dugtunk valami… cigány nőt… ha jól emlékszem.
De meredjünk, bocs, félreütés, helyesen: de maradjunk a jelen ingoványán. Javaslom a háromtés megszólítás alatt, hogy ne engem hívogassatok telefonon, hanem hívjátok telefonon titkos találkára (megint három té), a szeretőtöket. Vagy a titkos tökötöket, nekem mindegy; ilyen értelemben liberális is vagyok. Csak engem ne hívogassatok. Ne nekem írogassatok, hanem a háromtés anyátoknak írogassatok, ha ily módon akarjátok kifejezni szexuális frusztráltságotokat. Oké? Próbáljatok nem bohócsipkát tenni Justitia fejére. Csak mérleg és pallos. Ahol kell!! Oké? Nálam rossz helyre billent az a sosem létezett mérleg. Mert az igazság, a legnehezebb része a felfogott világnak. Mert az igazság koordinátarendszerén sosem lehet az meber origóban. ((Bocsánat a torlódó idegenszavakért (nem vagyok idegen-gyűl-ölő, csak hosszabban tartana e szavakat körülírni, mint írásommal irtani)).
Ha mindenáron velem kekeckedtek, akkor ítéljetek halára, végeztessetek ki! Megkíméltek annak nem könnyű feladatától, hogy ezt magam tegyem meg.
Vagy küldjetek rám ötven kommandóst, ahogy mostanában szoptátok… bocs, félreütés, helyesen: szoktátok.
A magyar megöli a tehetséget. Majd kanonizálja: Csontváry; Huszárik; Latinovits… Én meg még itt vagyok (vigyázat: önirónia!) Nosza! Rajta hát, ti három té!
Oscar Wilde, élete utolsó éveit ((negyvenhat évesen ette meg a féreg ((jelzem: ő homónak hazudta magát, miközben heteró (?) volt; rosszmagam pedig eddigi életemben heteró voltam s vagyok… de lehet, hogy a bírák ítéletének aljas és kínos következményeképpen... hamarosan nem merek lehajolni egy szappanért a fürdőben?!...) ((Wilde, élete utolsó éveit börtönben töltötte vala (ga). Amint kiszabadult, elhagyta a “taláros” ángliát, Párizsban halt meg. Voltam a sírjánál)).
E szelídnek szánt, nem túl mélyenszántó szösszenetemet (egészségemre!) idétlen ítészeim csatolják majd az aktámhoz, hogy a bitóságon a bírák bírója, a bitóm alatt állva felolvashassa ((felolvastathassa (de így túl bonyolult szerkezetű a mondat)).
Háromtés tisztelettel, kellemes hétvégét kívánva, kezet csókolva majdani bírám/bíráim annyának,
Jozef K.
