Miként a szó tartalmazza: a tehetség az, ha egy embernek születésénél fogva isteni felhatalmazása van az alkotásra; arra, hogy “tegyen”, “tehessen”.
Lilla lányomnak sokféle tehetsége van: ének, színészet, de az anyaságot választotta, helyesen.
Lea balett iránti tehetsége az első pillanatban látszott.
- Kéz. Amikor a születése után először bevitték az anyja ágyához – fénykép igazolja – úgy tartotta az ujjait, a nagyujj kicsit előre, mint a balerinák a meghajláskor.
- Arc. Amikor a kórház folyosóján, a kivetítőn sorban bemutatták az aznap született csecsemőket, és az ott várakozó nagycsaládos cigányok meglátták a felvételen Lea szabályos arcocskáját, hosszú fekete hajjal, egyszerre hördültek fel a romacsaládok: Hááuhh! Éz igén!
- Láb. Hét éves lehetett, amikor a miskolci Rónaiban fellépett mint kezdő, és megsérült a lába… És ő úgy, fájó lábbal is végigtáncolta a feladatot, csak amikor sántikálva kiment a színpadról, akkor sírta el magát fájdalmában. Meg a szülei is.
- Érzékenység. Húsvétra kisnyulat kapott. Játék közben kiejtette a nyuszit, és a nyuszi kicsit beütötte a fejét. Lea estig sírt: “Szegény kis nyuszi!”
- Akarat. Amikor két év múlva nem vették fel a Táncművészetire, akkor a szülei fellebbeztek, és felvették a tizennég elsős közé, melyek már három év alatt kiszóródtak, csak Lea maradt meg, és fejlődött egyre.
- Tekintet. Lea a vizsgán ott áll mozdulatlanul oldalt a portálban, középen szólót táncolnak… és Lea csak megmozdítja a szemét, s már a villanásra a nézőtér minden tagja őt kezdi figyelni, tőle vár valamit. Ezt hívják aurának, művészi kisugárzásnak, szuggesztív, kreatív erőnek, közlési vágynak – tehetségnek.
- Makacsság. Az apjára megharagudott, és azóta nem akarja látni az apját. Igaza van.
