Úgy nézem figyelem, mondjuk: tanulmányozom, tudálékoskodó figyelemmel a politikusokat, ahogy egy büdös állatot néz az öreg paraszt az állatkertben: márpedig ilyen állat nincs. Pedig van. Ott látja maga előtt. Az ember. A tévében. Meg néha élőben.
Mi kell a politikus képességeihez:
Kell hozzá az emberek és sorsok iránti teljes közöny. „Egy ember halála: tragédia, egymillió ember halála: statisztika.” Ezt sztálin mondta. No, ebből a mentalitású emberekből kerülnek ki a politikusok. Ugyanilyen idézetet hitlernél is találnák. És ezekhez képest milyen bárgyún ártatlan mondás ama : „A kronnplilévés légyén…” Krumplileves legyek, ha ilyen bölcseleteket nem tudnék kitalálni percenként tizenhatot, minden ötlet egy cent, az tizenhattal szorozva… De ez az ember, kinek bizonyára a zoknija sarkán is egy trampli krumpli volt, belügyminisztere volt annak, aki ellen később fordul, majd Moszkvába utazik, és már akkor ellenforradalmat mond, és hamarosan kivégezteti azt, aki mellett korábban kiállt. Ismétlem: most elsősorban egy embertípust igyekszem körülrajzolni. A politikusságra való hajlam „lombrozói” , vagy „Szondy-teszt” alapján elvégzett jegyeit. Kerülve az általánosítást.
A régmúltban: J. Cézár elkövető, foglalkozásra nézve császár, megöleti a vetélytársait, aztán őt is megölik, közte a nevelt fia… és még csodálkozik: „Te is, fiam?...” ((Ki a lófasz lenne fater, már meg sem ismersz, annyira ellágyult az agyad… Hát akkor hogy akarsz Birodalmat vezetni. (A szerző megjegyzése.))
Antonius védőbeszéde a politikusi retorika máig felülmúlhatatlan monológja. Úgy beszél, hogy semmit se mond; úgy dicsér, hogy szembesít. Cicero sem tudta volna jobban.
Aztán ugorjunk pár évszázadot: Danton és Robespierre. ( Játszottuk valamikor, a drága emlékű Safranek Karcsi volt Robespierre, én Danton.) Két nagy jellem, az egyik kiváló szónok (olyan Jelcin alkatú ember), a másik visszahúzódó, olyannyira, hogy még a korrupcióra sem képes. Aztán előbb az egyik fejeztette le a másikat, aztán a másikat is… A forradalom felfalja a csildrens of de revolúsen (ahogy Marc Bolan énekelte a hetvenes évekbe, mielőtt beadta volna magának az aranylövést.)
A félmúltunkból:
Senkit nem ítéltem el magamban, aki annak idején belépett a pártba. Mert csak úgy juthatott valamire. De akik aztán minden fordulatkor „lefejezték” előző elveiket…
Calvero
