Mondom, megváltozott a véleményem a Földesről. Régebben azért voltam pipa rá, mert Leviczky Klárit, a volt osztálytársamat a hetvenes években rászoktatta a drogra, aztán benne hagyta. Ő, mármint a Földes erős személyiség, ki tudott jönni belőle. Klári élete ráment.
Aztán, amikor megtudtam, hogy az apja Ötvenhatban... De hamar túlléptem ezen, Csehovot idézve a Platonovból: "A fiúk nem felelhetnek apáik bűneiért". (Elbert János fordítása, aki tanárunk is volt, és a kégébé megölte, amikor andropov lett az eznök, mert előtte, Ötvenhatban Elbert az orosz tolmácsa volt, és sokat tudott. Utána, még mindig a nyolcvanas évek legelején a kis kapafogú fiát is megölte a kégébé, mert nyomozásba kezdett az apja halála után. De mindehhez semmi köze a Hobónak, az apjának is csak közvetve).
Amikor Hobó megjelent a blues piacán mint egyetlen árus, nagyon megörültem, mert mindig az volt a kedvenc műfaj számomra. De rögtön hallani lehetett, hogy a Hobó jól válogat maga mellé zenészeket: Tátrai, Bill kapitány... De ő maga semmit sem tud. Pláne énekelni. Erőltetett Mick-epigon volt.
Aztán (ezt már megírtam) Békéscsabán összefutottam vele a liftben; éppen egy medvebőrt cipeltem le a kocsiba, és azt mondta, hogy az apja is vadászott (hogyne tudtam volna, láttam is a hetvenegyes Világkiállításon a dús szemőldökű orosz "medve" mellett), és, hogy az apja nyulakra és emberekre is vadászott.
És tegnap hallottam a "nagyonzene" csatornán egy dalt tőle, ő adta elő -- remekül! megtalálta a hangját, nem tomvéceskedett, nem mikdzségereskedett, nem leonardkoheneskedett... hanem halk, dünnyőgő hangján előadta a saját verséből készült dalát. Reveletív volt! Bravo Hobotnica! (Ez polipot jelent szerbül, melynek "ezer" karja van... mint Hobónek ezer meglepő oldala).
Calvero
