HTML

Riportok a kanadai vadonból

Friss topikok

  • Lusuka: Nagyszerű pénzkereseti lehetőségek, fotózással, forditással, sorozat és kép feltöltéssel, facebook... (2018.07.05. 23:36)
  • Tuco Ramirez: Azt tudom erre mondani, amit a Vörös Rébék mondott Pörge Daninak: Kár! Kár! Kár! (2017.11.07. 14:53)
  • Tuco Ramirez: Most nagyapa vagy nagybácsi? Több bejegyzésben is keveredik a kettő. Vagy arrafelé így is úgy is m... (2016.07.20. 14:47)
  • Világnézet Netes Napló: Tigáz. Van még magyar ember, aki ezt a céget kedveli és nem utálja? A mi történetünk itt van leírv... (2014.08.16. 07:31) Gáz van tigáz
  • LukeSkywalker: Ez sem jó. Helyesen: Child in Time (2014.07.24. 10:58) Helyesen: Child in Thime

Linkblog

Itt lenni

2014.04.03. 09:42 calvero56

vagy nem lenni, ez itt a kérdés. Hajnali négy van, kettő óta ébren vagyok, kattog az agyam. Aztán felpattantam, írni kezdtem. Arról, hogy: bizonyos dolgokban milyen szerencsés voltam az elmúlt harminc évben: mindig ott voltam, ahol a vadászati kultúrában valami fontos történt/kezdődött. Ott voltam apámmal a budapesti első Vadászati Világkiállításon. Már előtte, hatvanhétben, gyerekként az Újvidéki Nemzetközi Vadászkiállításon. Ez a rendezvény több mint egy évtizedig stagnált; megmaradt lokális jellegű rendezvénynek. Nyolcvankettőben lett ismét nemzetközivé… amikor már ott kiállították az első aranyérmes őztrófeámat, a következő évben pedig az aranyérmes vadmacskámat (ami Jugoszláviában nem volt védett.) Később, már Magyarhonba települve, Szidnai, Huszár és Szlobodnik régi barátjaként ott voltam az Országos Trófeabírálók irodájában, a Szilágyi Erzsébet fasorban, amikor bírálatra hozták a „Gyótai” bikát, mely Pusztakovácsi bikaként aznap lett világrekord. (Mely bika olyan volt, mint a mesében: hogy kinek is dalol a pacsirta, annak-e, akinek a fáján ül, vagy ahova áthajlik az ág; a bika Gyótán döhérkedett, és csak évente két hétre járt át Pusztakovácsiba bőgni, ahol meglőtték.) Egy régi barátom kilencvenkettőben került a Nimród Vadászújsághoz, mely nem sokkal korábban új vezetést és stílust kapott, és bár korábban is megjelentek írásaim, és nyolcvanhatban díjat kaptam az Irodalmi Pályázaton, mégis attól kezdve számítottam állandó külső munkatársnak. Pár évvel később a lap elindította a könyvsorozatot, s én elsők között adtam át a Vadregény kéziratát, amit később többször visszakértem és javítgattam, mert akkor még hittem benne, hogy lehet tökéletes művet alkotni. (Ma már tudom, hogy csak megkísérteni lehet a tökéletest.) Végül a sorozat harmadik évében véglegesítettem az anyagot, s lett belőle a Nimród Alapítvány kiadványa. Ott voltam a szerb-boszniai határon, Mokra Gorán, amikor megismerkedtem Emir Kusturicával, aki akkor forgatta a Zivot je cudo (Az élet egy csoda) című legrosszabb filmjét, de ez kevésbé érdekes, inkább az, hogy akkor kezdtük megalapozni a Sargan hegységben a ma már jelentős Sargan Természetvédelmi Vadasparkot. És ma itt vagyok a vadászati Múzeum megalapításánál…

A vadászok akkor is megérzik egymást, ha nincsenek vadásznak öltözve. Így történhetett, hogy tegnapelőtt már messziről kiszúrtam azt a pasit: rosszalló arckifejezéssel nézegette a Pusztakovácsi bika másolatát (aminek első bírálatánál jelen voltam, miként fent említettem.) És odajött hozzám a pasi, és azt kérdezte tőlem, hogy miért másolatokat tettünk ki a világrekordokból. Mire azt válaszoltam szolgálati udvariassággal, hogy akkor el kellene hozni a Mezőgazdasági Múzeum gyűjteményéből az eredetieket, és akkor Bányai József igazgatói teendői okafogyottá válnának. Mire a pasi: de hát ez olyan, mint egy kínai hamisítvány bolt, ahol az van ráírva a tornacipőre, hogy Adidas, de azt nem írják oda, hogy másolat. Ebben igazat adtam neki. Valóban fel kellene tüntetni ezt. Aztán azt kérdezte: mért van kordonnal elkerítve, ha egyébként is másolat. Mondtam neki: bizonyára, hogy kevesebbet kelljen takarítani. Kinevetett s otthagyott.

Aztán a Széchenyiről készült, végtelenített filmet nézegettem vagy két órán át… és akkor vettem észre, hogy bizonyos dátumok nem stimmelnek benne; hogy a családfán az áll, hogy Zsiga bácsi apja 193o-ban halt meg, miközben én tudtam, hogy Széchenyi Viktort 1945 április 19.-én, a pesti utcán agyonverték a „felszabadító” szovjet katonák. Csendben szóltam az illetékeseknek, és már másnap kijavították a hibát. De még aznap történt más is: hozzám lépett egy erdészruhás, és azt kérdezte tőlem, hogy a díszes üvegen miért nem tüntették fel, hogy az adományok nagy része a gyöngyösi Márta Múzeumból került hozzánk… és hogy miért nincs kiírva a két Balog Péter grafika alá az alkotó neve, márpedig a fiatalon elhunyt Nimródosnál nem volt tehetségesebb magyar grafikus Zichy Jenő óta.

No comment, mondtam (de magamban igazat adtam neki.)

Szóval hajnal óta ezeken agyalok, és most megírtam ezt a jegyzetet. Ja, és tegnap este mogyorót ettem, és abban állítólag afrodiziákum van, ennek bizonyítéka, hogy ma sokkal intenzívebb volt a hajnali merevedésem, mint általában; a farkam fagyott kutyalábként keménykedett a pizsamámban. (Jut eszembe: fagyott. Hajnal óta lefagyott az internetem, csak most tudom publikálni a hajnali jegyzetemet.) Lehet, hogy ma mégis szétnézek a fiatal muzeológus lányok között… Végül is Zsiga bácsinak sem volt gátlása a korkülönbség miatt, amikor örök hűséget esküdött a nála harminc évvel fiatalabb Mangi néninek, 1957 május 5.-én…

Calvero

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kanadaivadon.blog.hu/api/trackback/id/tr355891697

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása