Ma fejben visszajátszottam az életemet. A tegnappal kezdtem, és haladtam, ameddig emlékezni tudtam; amire érdemes volt emlékezni. És akkor eszembe jutott: milyen lenne, ha az ember élete olyan lenne, mint a homokóra; amikor lepereg, megfordítaná, és ugyanaz történne visszafelé. Nem új ötlet: készült már regény, film, színdarab is e témában (a Katonában Bán Jani játsza.)
Nem akarnám egészen a gyermekkorig, a születésig. Csak az első nagy szerelemig, amikor szerelmi bánatomban öngyilkos akartam lenni a Cuci miatt, tizenhat éves koromban.
Csak az a baj, hogy akkor is ugyanazok a homokszemcsék lennének az órában. És milyen unalmas lenne minden órában tudni, hogy mit hoz a következő óra...
Peregjünk hát tovább.
Calvero
