Riportok a kanadai vadonból

. Mennék már valamerre, mert a „bennszülöttek” már az idegeimre mennek. Ha nem lenne könyvtár, és nem lenne egy befejezés előtt álló regényem, ahova el tudok menekülni a valóság elől, nagyon szenvednék. De hát így is. Újraolvastam a nagy oroszokat: Dosztojevszkij, Tolsztoj,…

Nem akartam soha visszamenni Kopordra. Mert visszatérni sehova sem szabad. Visszatérni annyi, mint meghalni, gondoltam teátrálisan, és ismét Andor jutott eszembe, aki annak idején visszatért Taborába Titana miatt, de már nem találta ott Titanát. Mikor én eljöttem Évától, nem hagytam…

–A Keletitől jött? – kérdezte az ember. Hangja reszelős volt, de nem torlódtak a szavaiban a mássalhangzók, ahogy a részegek beszélnek. Egy piros lámpánál úgy tettem, mintha egy plakátot figyelnék, és stikában megnéztem az utasomat. Öltöny, nem túl elegáns… széttaposott…

Világéletemben olyan voltam, hogy ha valamit eldöntöttem, akkor már utána nem bizonytalankodtam. Hogy így vagy úgy kellett volna. Igy van! És akkor már csak előre. Ahogy a régi közhely mondja: felégetni magad mögött a hidat. És elől építeni. De én már nem vagyok az…

–Horváth Géza? –Igen. –Jó napot kívánok. Pirisi János vagyok. A kiadótól. Érdeklődni szeretnék, hogy mikorra készül el a regénye. Én fogom lektorálni. Ahogy a lapban megjelent anyagot néztem, lesz mit… lesz munkám… –Igen. Előre is elnézést kérek. Én sosem…

. – Nem, mégsem oké. Menjünk haza – mondtam, mert hirtelen olyan fáradtság tört rám, mintha két napig kubikoltam volna. – Fáradt vagyok – indokoltam. És tényleg fáradt voltam. Mint kőműves koromban, ha alapokat ástunk. Alapjaiban kezdtem vizsgálni Éva személyét és a…

Másnap Andor elköltözött a faluból. Most nem csak elcsángált, hanem azt a csekély ingóságát is berakta a kisteherautójába. A lakást is felmondta. Hogy tőlem nem köszönt el?... Nem mondom, hogy nem fájt… Azzal magyaráztam, hogy eddig sem köszönt el, még ha hónapokra vagy…