. Mennék már valamerre, mert a „bennszülöttek” már az idegeimre mennek. Ha nem lenne könyvtár, és nem lenne egy befejezés előtt álló regényem, ahova el tudok menekülni a valóság elől, nagyon szenvednék. De hát így is.
Újraolvastam a nagy oroszokat: Dosztojevszkij, Tolsztoj, Bulgakov, Turgenyev életművét. Kevés vadász tudja, hogy Turgenyev még „vadászkönyvet” is írt, Egy vadász feljegyzései címmel. Van jobb fordítása is, de itt csak ezt találtam. És annyira vadászkönyv, mint amennyire az én könyveim némelyike; a vadászat csak díszlet benne, háttér, amely előtt emberi fájdalmak, tragédiák és komikus helyzetek történnek. Amit most írok, a Világélet, nos, erre illik leginkább a fent leírt módszer. Mert az a mániám (ami Széchenyi Zsiga bácsinak is csak részben sikerült), hogy a vadászirodalmat integrálom, részévé teszem az egyetemes irodalomnak. Hogy ne legyen egy lenézett szubkultúra. Lehet, hogy idealista vagyok, és ez lehetetlen. De az a mondat jut eszembe, amit a Kakukkfészek Mcmuphy szerepében mondtam, 198o-ban: „Én legalább megpróbáltam!”
Calvero
