–Horváth Géza?
–Igen.
–Jó napot kívánok. Pirisi János vagyok. A kiadótól. Érdeklődni szeretnék, hogy mikorra készül el a regénye. Én fogom lektorálni. Ahogy a lapban megjelent anyagot néztem, lesz mit… lesz munkám…
–Igen. Előre is elnézést kérek. Én sosem tanultam helyesírást, nyelvtant… Egyszerű kőműves vagyok. Autodidakta módon kezdtem írni…
–Bocsásson meg, nem akartam megbántani… Arany János is autodidakta volt. És a Toldi trilógia azért elég jól sikerült…
–Nem haragszom. Örülök, hogy érdeklődik az írásom iránt. Akkor válaszolnék is. Vagyis azt tudom mondani, hogy nem tudom. Nem tudom, mikor fejezem be. Tudja, az én regényemet nem a saját fejemből írom. Van egy világkalandor barátom…
–Jó, ezt tudom, Horváth úr! Akkor úgy kérdezem, hogy mikor hívhatom fel legközelebb?
–Ez több mindentől függ. A barátom tegnap este még itt volt, elmondta a sarkvidéki tartózkodásának élményeit. Igérte, hogy ma is eljön. És folyatja. De, tudja, nála nem lehet tudni. Lehet, hogy ma már a mongol puszták felé tart…
–Egy hónap múlva felhívom ismét. És majd meglátjuk. Viszonthallásra!
–Viszonthallásra!
