Eleddig a tudományos kutatásunk fókuszában főleg a nemilyen hímnemű egyedei kerültek. Ma egy érdekes nőnemű nemilyent láttam, a speciálisan tudományos megfigyelő eszközömön, a plusz 3-as, kampós szárú látássegítő műszeremen. (A dilettáns kutatók szemüvegnek hívják.) Lesétáltam a Csík-ér partjára. Láttam gyerekkorom színhelyét. Olyan nyugalommal, és egyszerű lélekkel néztem a tájat, amilyen egyszerű lélekkel egy kisgyerek játszik a babáival vagy a játékkatonáival, vagy amilyen egyszerű lélekkel él Jusztina, mai megfigyelésem tárgya. (És ilyen keserű nyugalommal nézi minden hadvezér a vesztes csata helyszínét. Ez az egyetlen módja a belső megnyugvásnak.) Az a patak, mely gyermekkoromban még ősnádasokkal és öreg fűzfákkal volt szegélyezve, most úgy néz ki, mint egy szennyvízcsatorna, medre teledobálva elhasznált autógumikkal és lukas fazekakkal. Annak idején ebben a völgyben szárcsák és gémek költöttek, esténkén vadrécék szárnya zizegett a ködös légben, miközben odafönt a partoldalban, a Kovácsék tanyáján Jusztina énekelt, hogy visszhangzott belé a völgy. Ifjúkori sétáim közben többször láttam Jusztinát a völgyben. Nem volt épeszű a lelkem, kissé habókos és együgyű volt, az elemi iskola első négy osztályát végezte el, aztán hazament a tanyára a szüleinek segíteni. Szóval többször láttam Jusztinát a völgyben tevékenykedni, répát szedni, dinnyét enni… A partoldalban ült a fűben, körmével tépte fel a sárgadinnye héját, s falta, és a dinnye leve lecsorgott meztelen hasán a lába közé. Egyszer azt is láttam, ahogy maszturbált a patakparton. Állatias hangon nyüszögött közben, és ujjbegye fürgén tremolózott dús szőrzetű testrésében. Úgy tettem, mintha nem venném észre, tovább mentem. Egyszer pedig Dér Pistával, gyermekkori barátommal barangoltunk a völgyben, Jusztina pedig disznókat őrzött a patak közelében, és a kan éppen búgni készült az anyakocát, de a koca nem akart megállni neki. Jusztina próbálta jobb belátásra bírni, az anyadisznó oldalát vakargatta, és azt gügyögte neki: hec-hec kiskocám, ne kéresd magad, állj meg ennek a nagy büdös kannak… Neked lesz jó… nem nekem. És az utosó szavakat szinte vágyakozó sóhajjal mondta.
És ma láttam Jusztinát. Harminc év után. Görbe háttal ült egy kerékpáron. Valahova tekert. Jusztina tehát még él. Ezt a tudomány mai állása szerint egy természeti csoda. Hiszen szellemi fogyatékosként… A szülei meghaltak rég, senkije sincs, sem iskolája, se munkahelye. De él. Miből él? Miért?
dr. mrt. habil. píejcsdí. prof. rof. piff. puff. uff én beszéltem:Calvero
