Későtavaszi nyugalom és bizakodás áradt mindenhonnan. A gát töltésének külső oldalán első kaszálás előtti fű zsendült; belső oldalán száz-százötven méter szélességben galériaerdő kísérte a Dráva magyarországi partvonalát. A tocsogókra vadréce-gácsérok ereszkedtek le kis ívben; a tojók már a rucafiókákat vezetgették valahol a belső tócsák valamelyikének poshadt vizén. Alkonyat után egy róka loholt át a gáton a folyó felé. Már majdnem teljes sötétségben őz jelent mag a füvön, pákosztosan csippentet párat a fűből, utána szelíden nyugalommal nyalogatta a hátát. Hátulsó lábával megvakarta a hasát, de hirtelen abbahagyta, s mint kinek sürgős dolga akadt, átszaladt a gáton az erdőbe. Valahol bakcsó kvakkgott, távolabbról a párja válaszolt rá. Utána hosszú csend lett. Ekkor hátborzongató sikoly hallatszott az erdőből. Ha valaki hallotta volna, elsőre azt hiszi, vadmadár rikolt valahol. Amikor a sikoly megismétlődött, még élesebben és velőtrázóban, már bizonyos volt, hogy emberi halálsikoly verte fel az esti csendet. De senki sem hallotta.
