Ezt mondja a Banka juhász, a Vicsek Károly rendezte A fajkutyák ideje című jugoszláv-magyar tévéfilmben, amit 1982-ben forgattunk, és 83-ban mutatta be az Újvidéki TV, egy évvel később pedig a Magyar 1 (akkor még csak két magyar csatorna volt.) Vali a női főszerepet játszotta benne, hosszú sötét gesztenyeszínű hajjal; az azóta tragikusan elhunyt barátom és kollégám, Soltis Lajos a férfi főszerepet, én egy párttitkár-téeszelnököt játszottam benne, a Banka juhász pedig önmagát játszotta… dehogyis játszotta, ő egy valódi juhász volt, talán az utolsó igazi juhász a bánáti pusztán. Mint figura, isteni jó volt, és csak egy mondatot kellet mondania: „Háború lösz, mert idén több kosbárány születött, mint nyőstíny.”
És pontosan nyolc évvel később háború lött Jugoszláviában.
Nem tudom, idén milyen ivararányban született a juh-populáció. De azt tudom, hogy a szilvatermés rekordokat dönt; a kertünkben és a szomszédban mindenütt letöredeztek a faágak az iszonytató szilvamennyiségtől, az ágak nem bírták el a súlyt… és a törött ágakon éretlenül sorvadt el a rengeteg gyümölcs, és mindenki értetlenül nézte ezt az istenverést. Ha még főznénk szilvapálinkát, most iszonyú haraggal néznénk a pusztulást, de lévén e szokásunkról örökre lemondtunk, csak legyintünk erre: „Több is veszett Mohácsnál!” És ezzel kapcsolatban hozhatnék példát John Steinbeck Érik a gyümölcs című regényéből, ami aktuális lenne, mert a nagy világválságról és a munkanélküliségről szól, de az nem illene a címben megahatározott témához. Ehhez Ivo Andric , Híd a Drinán című Nobel-díjas remekművét lehet megemlíteni, mely hídon évtizedeken át sokszor áthaladtunk, aztán tíz évvel ezelőtt műemlékvédelemből (amúgy helyesen) lezárták a hidat, és ettől kezdve egy rozsdás, ronda új hídon kellet áthajtani, ha Bosznián keresztül akartunk Montenegróba eljutni. Erről az ötszáz éves hídról írta Andric a nagyregényét, amit csak azért hoztam most szóba, mert az ötszáz esztendőt felölelő történet, amikor elérkezik 1914 júniusához, amikor orosz felbujtásra és kiképzésre a Fekete Kéz terrorcsoport tagja, Gavrilo Princip Szarajevóban lelövi Ferenc Ferdinándot, abban az évben – a regény szerint – olyan szilvatermés volt a Drina mentén, hogy letöredeztek az ágak, és nem főztek Boszniában slivovicát. (A hülye gép pirossal aláhúzta a slivovica szót, mert a hülye gépnek a hülye programozók úgy táplálták be, hogy az helyesen sligovica. Te hülye gép!, ne pofázz vissza hülyeséget, mert te csak egy hülye gép vagy, és téged rosszul tanítottak a hülye oktatóid! Mert szerb-boszanac-crnogorac nyelven a szilva az sljiva, és nem sljiga!) És a boszniai medvék is éhen kóboroltak a hegyekben, mert számukra nyáron a hullott szilva jelentette a mindennapi táplálékot. És ha 99 évvel ezelőtt nem is töredeztek volna le az ágak, az akkori lakosságnak egyéb gondja lett volna, mintsem a szilvatermés és pálinkafőzés, mert a fiaikat és férjeiket besorozták katonának, köztük az én boszniai születésű anyai nagyapámat is, akit az olasz frontra vittek, az Isonzo partjára, ahol Hemingway is tartózkodott az idő tájt, miként ezt már korábban, más témában említettem.
Idén nyáron is bő a szilvatermés, itt délen. Letöredeztek az ágak.
Háború lösz.
Calvero
