Az ivás többnyire a magány ellen van. A külső üresség ellen. Ha már a világ üres és tartalmatlan, legalább belül történjen valami érdekes. A művészféléknél például az alkohol a régmúltban mítoszteremtésük eszköze volt, vagy a tudatos önpusztításé... ennek magyar vonatkozására még visszatérek... A külföldi nagyok esetében: Richard Burton minden nap megitta a liter viszkijét, ilyenkor kidobálta az ablakon Elizabeth Taylor ízléstelen ruháit, nem hallgatta ostoba fecsegését, helyette inkább Shakespeare szonetteket mondott magában hibátlanul. E. Hemingway is liter viszki után írta legerősebb novelláit, amit persze józanul véglegesített, mert a mámor csak fantáziát serkent, de konstrukciót csakis józanul lehet szerkeszteni. Toulouse-Lautrec, a remek festő, kinek egész élete az életművét képezte, így tudta megfesteni a kifejezéstelen arcú párizsi prostituáltakat. Lautrec nyomorék volt, nőt önerőből nehezen találhatott, ezért egész életét különböző nyilvánosházakban élte, az ágyon meztelen kurva volt a modell, Lautrec széke mellett a könnyű francia bor... Ő tudományosan és szomorúan ivott, szakszerűen, kegyetlenül és kegyelettel. Tudta, hogy a mámorban nem a felfelé vezető út a legszebb, hanem a lefelé vivő, az a fáradt lazaság, amit primitíven másnaposságnak hívnak, az értelmiségi okostojások pedig spleennek nevezik. Amikor bár furdal a lelkiismeret, és már azt sem tudod, tegnap este kit s hogyan sértettél meg... de ha ott fekszik melletted a nő, és ha az a nő elég romlott és kacér, akkor olyan mélyről szakad fel benned az orgazmus, mint az Etnából a láva... Pompejinél. Amikor elönt a forróság és legszívesebben meghalni szeretnél, mert ennél szebbet már úgysem adhat neked egy női test.
Az ember a borban valami bajtársias közelséget talál, mintha nem lenne egyedül, mintha valakivel lenne, tehát azt az illúziót kelti benne, hogy társa van. Mert valószínűleg Lautrecet sem elégítette ki a kurvák szellemi felszínessége, csakis a testük használhatósága izgatta, úgy is mint modell, s mint megbaszható... bocs', elírás, helyesen: megbízható nyers hústömeg. De ott volt mellette a bor, mely feledtette vele mindezen silányságokat és hiányosságokat... mert megfelelő társat talált a borban.
S most a téma magyar vonatkozásairól. Valamikor, még a hetvenes években is az excentrikus, esetenként nagyivó és összeférhetetlen színészekért versengtek a színházak, filmesek... nyilván nem csak a felsorolt tulajdonságuk miatt... Latinovits megtehette, hogy amikor a Szindbádot forgatták, három napig ott fetrengjen részegen a lillafüredi Palota Szálló hotelszobájában, és - ezt első kézből, akkori partnernőjétől, Szegedi Erikától hallottam - a stáb három napig türelmesen várt, hogy a színész kijózanodjon, s akkor minden szemrehányás és zokszó nélkül folytatták a forgatást. Egyébként a figura, akiről a film szólt, Krúdy Gyula is ugyanígy élt: bor, mámor, nők...
Abban az időben még nem fekete könyökvédős színész-ügynökök töltötték meg a szakmát, akik a számlát bár jól töltik ki, csak éppen a munkájuk kopottas és színehagyott, mint egy titkársági alkalmazott könyökvédője. Voltak persze akkor is áldozatok, akik sokkal nagyobb teljesítményt tudtak volna felmutatni a színpadon, ha nem viszi félre életüket a mámor: Linka, Dégi Pista... satöbbi, bár az említett személyekről mégis fennmaradtak filmek, melyekből tudhatjuk, micsoda tehetséget pazaroltak el. Mert akkor még voltak filmek.
És akkor még szükség volt az excentrikus tehetségekre, akiket nem lehetett betagozni, dobozba rakni, üvegbe zárni, felcímkézni, polcra tenni, mint a befőttet... vagy mint a faanyagot, méretre vágni, egyformára... amilyen egyforma volt az akkori parkolókban két trabant, legfeljebb egyik libaszarzöld volt, a másik szürke... de az akkori színpadokon - és ez nyilvánvalóan a kor ellentmondása - a szocializmustól fertőzetlen művészek szabadabban és vadabbul alkothattak, mint ma, s akiket nem lehetett megszelídíteni sem.
Majd még folytatom. Vagy nem.
Calvero
