Ma Csurkát olvastam. Politikai szereplését sokan fenntartással fogadták - én sem voltam ilyen téren feltétlen híve - de mint írót mindenki elismerte... csak éppen nem játszották évtizedekig a darabjait, mert a színházi világ liberális többsége indexre tette. Még ma is nagy kockázatot vállal az a színház, mely kiejti a nevét. Dörnert egyenesen leújfasisztázták, mert azt nyilatkozta: szeretne NÉHA Csurkát is műsorra tűzni.
Szóval ma elolvastam Csurkától a Vasárnapi menü című novelláskötetét. És elbűvölt tömörségével, borban és humorban pácolt szarkazmusával, kifejező erejével. A könyv a nyolcvanas évek végén jelent meg, amikor még ötvenhatról csak a sorok között lehetett írni... és Csurka ezt mesterfokon teszi; úgy beszél a forradalomról, mintha 1848-49-ről szólna, de a mondatok árnyékában ott búvik meg a kódolt üzenet. (Ismerős előkép: Arany János Walesi bárdok.)
A nyolcvanas évek színházi világáról is ír, arról a forrongó közegről, mely már megérezte a változások előszelét, és a színészek már bátrabban, kihúzott derékkal, hangosabban szólaltak meg a büfében, presszóban, társalgóban... (Ilyen téren ma sokkal gyávábbak a színészek, utalnék a pár nappal ezelőtti jegyzetemre.) A virtus, a magyar virtus abban a korszakban élte utolsó perceit, utána mindenki beállt a sorba, vagy két marokkal ragadta meg státuszát, mint hajótörött az egy szál deszkát. Ebben az értelemben ma - igen, kimondom: ma nagyobb a félelem, mint az átkosban, mikor még itt voltak a ruszkik.
Végül egy rövid idézet a kötet egyik novellájából, mely kifejezi a különbséget az akkori és mai helyzet között. Azt a különbséget, ami e színes pokolban, a színházi világban történt/történik.
"A színész is bortányhős volt. Hol egy egész klubot rámolt ki, hol csak egy irodát. Maga a színház is, a nagybetűs, a skandalumokból élt. Az volt az esemény, nem a darabok, amiket játszott. Minden megütközés nélkül mesélte a város a színész esetét, aki a nyílt színen kezdett vizelni. A nagy szakmai virtus az volt, hogyan lehet egy tökrészeg kollégával végigjátszani az előadást, s a társadalom szinte egy emberként állt a duhajok mellé." (Vasárnapi menü, 1989, Magvető Kiadó, 270. oldal)
Calvero
