Gyönyörű könyvet készített a Milagrossa kiadó. Mind külcsínben, belbecsben az eddigi legjobb, legszebb könyvem. A fotók mind személyesek, s ha nem is minden esetben én kattintottam el a gépen a gombot, de ott voltam, amikor készült a kép…, vagy valamelyik jó barátom exponálta. Szóval ez sikerült. Okom lehet a boldogságra. Pár percig az is voltam. De csak az együgyűeknél folytonos ez az érzés. Mert a következő percben megrohannak a problémák, gondok, a – mi lesz velem – féle nyomasztó érzések, leginkább hajnali négy körül, ami után úgy menekül tőlem az álom, mint mikor a kutyához követ vágnak, és lába közé húzott farokkal kullog el.
A jövő héten valószínűleg Békéscsabán lesz könyvbemutatónk, utána talán Budapesten is megszervezik, de biztos, hogy február 18-án, a FeHoVa vadászkiállításon a Nimród standján dedikálok. De addig is az egész országban ott leszek, minden könyvesboltban.
Miskolcon nem lesz könyvbemutató, mert talán a Kiadó tart az itteni, színházi ellenseggeim… bocs’, elírás volt, helyesen: ellenségeim, ill. volt kollégáim provokációjától. Hiszen annyi gyűlölködő jelzést küldenek felém, amivel jelzik, mennyire szeretnék, ha a talajvíz macerálná le bomló testem csontvázáról a hullahúst. Így macerálnak írásban, szóban. A kis fika halasiimádók, kiknek imágója: nyálas háttérben altestet kényeztet egy lepedékes nyelv.
De jön még kutyára dér (hogy maradjunk az előbbi kutyahasonlatnál.) Nem, nem vagyok bosszúálló. A sérelmek alkalmasint lebomlanak bennem, mint majdan csontomról a hús. És főleg a leendő miskolci kollégák előtt nem fogom sebeimet mutogatni. Nem. Sebeimet szerepeimben, és írásaimban tárom majd fel, mert ennek csakis ott van létjogosultsága.
Calvero
